Egyedi Földrajzi Különlegességünk: Csak Hat helyen a Földön van ilyen
Ezt a különleges helyet bizony nem máshol, mint a Mátrában találod.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Ezt a különleges helyet bizony nem máshol, mint a Mátrában találod.
Követői megnyugtatták, semmi probléma sincs az alakjával.
Kishazánkban is sok a tájjellegű, furcsa nevű étel, nem is könnyű emlékezni rá, melyik honnan származik. Neked vajon megy?
Interjú mélyszegénységről, szegregátumban élő gyerekekről és a fiatalok esélyeiről Béres Tiborral, az Autonómia Alapítvány programfelelősével.
Egy nap alatt két halálos motorbaleset is történt a hazai utakon. Az egyik motoros a Mátrában, a másik Baranya vármegyében hunyt el.
Nagy bajba került a bohócdoktor, aki olvasóink jóvoltából egy évvel ezelőtt új életet kezdhetett. Kovács István Ádám egy elhibázott diagnózis miatt fél tüdővel él. Mint megírtuk, annak idején egy CT-vizsgálat alapján rákos daganatot véltek felfedezni a testében. Felnyitották, kivették öt bordáját, majd a fél tüdejét, aztán kiderült, hogy nem is rák volt az, hanem mindössze egy szivacsos elváltozás. Addigra azonban már késő volt, és meg kellett tanulnia állandó légszomjjal élni. Az utcára csak úgy tudott kimenni, ha nála volt a mobil oxigénpalackja, ám egy kivizsgálás miatt elveszítette a jogosultságát, nem kaphatta tovább a hordozható levegőt. Olvasóink összefogtak és néhány nap alatt szereztek Ádámnak egy új palackot.
A földrajzi kérdések sokaknak feladhatják a leckét.