A nukleáris fenyegetés árnyékában: Fehéroroszországban rejtélyes nukleáris robbanófejek

Aljakszandr Lukasenka, Fehéroroszország elnöke egy interjú során jelentette ki, hogy több mint egy tucat nagy erejű nukleráris robbanófejet szállítottak az országukba. Szerinte a legtöbben csak azt hitték, viccel, ezért nem is vették észre, amikor megérkeztek az atomfegyverek. Az elnök leszögezte, hogyha szükség lesz rá, azonnal be is veti majd ezeket az atomtölteteket.

Dömötör Csaba: történelmi együttműködés az Európai Néppárt és a szocialista, liberális frakciók között”

Az Európai Néppárt (EPP) együttműködési megállapodást írt alá a szocialista és liberális frakciókkal, ahová egyébként a zöld frakciót is várják, ez nagyban befolyásolja majd következő évek döntéshozatalát az Európai Parlamentben – hívta fel a figyelmet keddi strasbourgi nyilatkozatában Dömötör Csaba.

„Nincs lehetetlen! Legfeljebb csak tehetetlen” – Lázár János a MÁV sikereiről

Az elmúlt hetek MÁV-botrányai után végre a vasúti közlekedés sikerekről számolhatott be Lázár János: az építési és közlekedési miniszter bejelentette, hogy „végre a helyére kerülhetnek a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt-ben a tulajdoni arányok és így a cég vezetése is”. Ez azt jelenti, hogy a jövőben a magyar félé lehet a döntő szó.

Mély válságba süllyedt Ukrajna: külföldi adósságfizetés felfüggesztése

Miután Volodimir Zelenszkij szerdán aláírta a külföldi adósság törlesztésének augusztus 1-től október 1-ig történő felfüggesztését lehetővé tévő határozatot, bejelentették, hogy Ukrajna nem fogja tudni fizetni az egyik állampapír kamatszelvényét. Ezáltal lényegében csődbe került az ország. A hitelmegállapodás egyébként tíznapos haladékot biztosít minden esedékes kamattörlesztésre, azonban a kormány jelezte, hogy nem fog fizetni.