A sors kereke: a karma hatalma és hatása

A villámárvizek mindig is komoly veszélyt jelentettek az érintett települések lakóira, sőt – ahogy most kiderült –, akár a polgármesterre is. Senkinek sem hiányzik ez a fajta égi áldás, ezt immár fényesen igazolja Verpelét elöljárójának esete. Mondhatni, a még város által annyira féltett Tarna patak is ellene fordult…

A hős vízirendőrök megmentették az életüket hánykolódó bajba jutott embereket a Balaton viharában

Horgászok kerültek életveszélyes helyzetbe, Révfülöptől egészen Balatonlelléig sodródtak egy süllyedő kishajóval. A vízirendőrök május 28-án késő este a Balatonlelle előtti vízterületre siettek, mert bejelentést kaptak, hogy a viharban egy csónak magatehetetlenül hánykolódik, miközben már délutántól II. fokú viharjelzés volt érvényben.