Az igazság kiderült: Donald Trump megnevezi a felelősöket
Donald Trump szerint a demokraták gyűlöletkampánya a felelős.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Donald Trump szerint a demokraták gyűlöletkampánya a felelős.
Szövetségi bíróság elé állították hétfőn azt a férfit, aki vasárnap Donald Trump ellen merényletet kísérelt meg a volt elnök golfpályájáján. A támadás gyanúsítottját Ryan Wesley Routh-ot illegális fegyvertartással vádoltak meg. A támadáról kiderült, hogy már korábban elítélték, így nem lehetett volna nála fegyver.
Fanatikus Ukrajna-párti merénylő akarta megölni Trumpot
Orbán Viktor kormányfő is megszólalt az egykori amerikai elnököt és jelenlegi republikánus elnökjelöltet, Donald Trumpot ért vasárnapi fegyveres incidensre reagálva. A magyar miniszterelnök aggodalmát fejezte ki és jelezte: imádkozik barátja életéért.
Újabb részleteket derültek ki a vasárnapi lövöldözésről. Az FBI jelentése szerint ismét Donald Trump ellen kíséreltek meg merényletet. A szövetségiek újabb részleteket osztottak meg az elkövetővel kapcsolatban, akit már korábban elfogtak, valamint a lövöldözésben használt fegyverről is.
Összesen öt embert tartóztattak le.
A szlovák miniszterelnök szerint az ellene elkövetett merénylettel kapcsolatban elsősorban annak hátterét és az elkövető indítékait kell megvizsgálni, mivel a merénylő csak eszköz volt valakinek a kezében.
Handlovára, azaz Nyitrabányára utazik szeptember 6-án Robert Fico. Szlovákia miniszterelnöke abba a városi hivatalba is ellátogat, amelynek közelében májusban meglőtték a kihelyezett kormányülés után. A biztonsági erők fokozott készültségben vannak.
Részletekbe menő felkészülés előzte meg a Donald Trump elleni merényletkísérletet az elkövető, Thomas Matthew Crooks részéről, aki republikánus és demokrata kampányrendezvényeket is szemügyre vett – közölte a nyomozóhatóság illetékese.
Ezek volt a Bors legolvasottabb sport témájú cikkei a héten.
Az elmúlt hónapokban többször is megpróbálták megölni az Oroszországgal immáron két és fél éve háborúban álló Ukrajna elnökét, Volodimir Zelenszkijt, azonban a politikus mindig résen van. Előfordult például, hogy nem sokkal mellette robbant egy rakéta, de neki a haja szála sem görbült meg. Olyan mint a mondásban említett macska: hét élete van…
Egy sérült, fokozott óvintézkedések.
Alekszandar Vucsics életét a politikájának ellenzői, illetve a külföldi titkosszolgálatok támogatását élvező nemzetközi drogklánok fenyegetik. A szerb miniszterelnök helyettese szerint azok törhetnek Vucsics életére, akik azt szeretnék, hogy Szerbia szüntesse meg katonai semlegességét. Álláspontja szerint a nagy és szervezett bűnözői csoportok soha nem alakulnak ki erős titkosszolgálatok támogatása nélkül.
A bécsi Taylor Swift-koncertek ellen tervezett, de meghiúsított merénylet előkészítésével vádolt férfi ügyvédje azt állítja, hogy nem volt olyan súlyos védence terve. Szerinte a lekapcsolt illető csak „játszott az ötletekkel.”
Nemcsak az osztrák, de a magyar rajongók is nagyot csalódtak, amikor kiderült, hogy terrorfenyegetettség miatt lemondták Taylor Swift bécsi koncertjeit. A népszerű énekesnő egy tripla koncertet adott volna az osztrák fővárosban, ám a fellépéseket lemondták, miután kiderült, hogy merényletet terveztek az eseményre. A magyar rajongók most indítottak egy petíciót, hogy Budapesten pótolják be az elmaradt fellépéseket.
Egyre több információ derül ki arról, milyen merényletet terveztek pontosan Taylor Swift bécsi koncertjein.
Nyilvánosságra került egy idáig titkos rádióbeszélgetés, amelyen egy mesterlövész figyelmezteti a helyszínen lévő rendőrséget, hogy kiszúrt egy gyanúsan viselkedő férfit. Azonban a kommunikációs hibák következtében ez az üzenet nem érkezett meg időben a helyi rendőrség, majd szem elől tévesztették a férfit.
Halálra késelt Izraelben vasárnap reggel egy hetvenéves nőt egy palesztin merénylő, három másik járókelőt pedig súlyosan megsebesített, egyikük nem sokkal később a kórházban életét vesztette. A támadót agyonlőtték. A mentőszolgálat jelentése szerint a meggyilkolt idős nő mellett kórházba szállítása után életét vesztette egy nyolcvanéves férfi is.
Az al-Káida hivatalos közleményben fejezte ki részvétnyilvánítását Iszmáil Hanije Hamász-vezetőnek egy teheráni izraeli rakétacsapásban bekövetkezett halála miatt. Továbbá most megerősítették, hogy 4 évvel ezelőtt szintén egy teheráni izraeli támadásban meghalt a terrorszervezet második embere, Abu Mohammed al-Maszri.
Megdöbbentő új videó látott napvilágot a lövöldözésről, amelyben Donald Trump is megsérült. A felvételt az incidens egyik áldozata készített: látszik rajta, hogy az elkövető nagyon közel volt a színpadhoz. Sokan emiatt hihetetlennek tartják, hogy a titkosszolgálat nem vette észre.
Donald Trump a feleségéről, Melaniáról nyilatkozott.
A nyomozók számos bizonyíték átvizsgálása után még mindig nem tudják az indítékot, amely megmagyarázná, hogy Thomas Matthew Crooks miért nyitott tüzet július 13-án Donald Trump republikánus amerikai elnökjelöltre. Egy frissen nyilvánosságra hozott szöveges üzenet azonban azt bizonyítja, hogy a helyi SWAT-csapatok a 20 éves fiút már a lövöldözés előtt 90 perccel észrevették. Közben Trump beleegyezett abba, hogy az FBI őt is kihallgassa a merényletről.
Harry herceg kendőzetlen őszinteséggel vallott arról, miért fél visszatérni az Egyesül Királyságba feleségével, Meghan hercegnével.
Terrortámadásnak minősítették a Fico elleni merényletet
A következő napokban várhatóan ismét megjelenik a nyilvánosság előtt és fokozatosan visszatérhet kormányfői feladatai ellátásához Robert Fico szlovák miniszterelnök – jelentette be Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes a szlovák köztelevízió egyik politikai vitaműsorában vasárnap.