A mesterséges intelligencia által irányított robotok forradalmasítják az autó- és űrhajó-rakományok pakolását

Az autó bepakolása utazás előtt elég egyszerű feladatnak tűnhet, de a robotok számára mégsem volt könnyű megtanulni, egészen addig, amíg egy új kutatás át nem adta a robotok betanítását a mesterséges intelligenciának. Ennek a következményei messze túlmutatnak a jól megpakolt csomagtartón, végső soron pedig hatással lehetnek az otthonunk kezelésétől kezdve a Mars kolonizációjáig számtalan dologra.

A generatív AI energiaköltsége: Egyetlen generált kép olyan sok energiát igényel, mint egy teljes telefonfeltöltés

Most volt az első alkalom, hogy kiszámították, milyen szén-dioxid-kibocsátást okoz egy mesterséges intelligencia modell használata különböző feladatokra. Minden egyes alkalommal, amikor a mesterséges intelligenciát egy kép létrehozására, egy e-mail megírására vagy egy chatbot kérdésének feltevésére használjuk, az a bolygónak is költséget jelent.

A mesterséges intelligencia ereje: Járványok megjósolása és előrejelzése

A mesterséges intelligenciától sokan úgy rettegnek, ahogy egy járványtól tennék. De mi lenne, ha éppen a mesterséges intelligencia jelezné előre a járványos fertőzések megjelenését és a pandémia veszélyét, ami lehetővé tenné, hogy időben felkészüljünk a védekezésre? Ez egyáltalán nem lehetetlen, sőt már működő gyakorlat, amely az AI-modellek fejlődésével egyre hatékonyabb lehet.

Az OpenAI közelíti az emberiséget fenyegető AI-áttörést: A Q* fontos, hogy ne feledkezzünk meg róla!

A technológiai szingularitás bekövetkezése, (vagy ha úgy jobban tetszik) a pont, amely után már a humán elméknél okosabbak lesznek a mesterségesek, az emberiség egyik legnagyobb aktuális félelme, hiszen ez akár végső fenyegetést is jelenthet fajunkra. Ez nem sci-fi többé, hanem a köröttünk lévő valóság. Erre világít rá élesen az OpenAI ötnapos káosza, ami Sam Altmant kirúgásával kezdődött.

A ChatGPT és Sam Altman: Váratlan hatáskörök és pletykák a kirúgás mögött

Ismét szemtanúi lehetünk a hatalom és pénz drámájának. Ám míg a hasonló eseteket viszonylag nyugodtan nézhetjük végig – mert bár mindig a mi bőrünkre megy a játék, de az átrendeződés annyiban mégsem megrázó, hogy a legtöbb, politikailag megtámogatott pénzember vagy a pénzzel megtámogatott politikus általában csereszabatos –, Sam Altman elbocsátásakor erről szó sincs.

A TikTokon debütált Orbán Viktor és a nindzsakormány

A videóban nindzsaként láthatjuk Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, Lázár János építési és közlekedési minisztert, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, Csák János kulturális és innovációs minisztert, Pintér Sándor belügyminisztert, Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert, sőt, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőt is.