Kibújt a szög a zsákból: ezért barátkozik ennyire Trumppal Zuckerberg

Korábban többször nyilvánosan egymásnak feszült Mark Zuckerberg és Donald Trump, sőt, a Facebook atyja korábban ki is tiltotta a szabadszájú republikánust saját platformjairól. Ehhez képest az utóbbi időben, mintha egyre közelebb kerülnének egymáshoz a felek, és ez nem véletlen. Zuckerberg ugyanis aktív szerepet szeretne játszani a frissen megválasztott amerikai elnök technológiát érintő politikai döntéseibe.

Az “Instagramon terjedő önkárosító tartalmak moderálásának hiányára mutató kutatás eredményei

Egy friss dán tanulmány súlyos vádat fogalmazott meg az Instagram anyavállalata, a Meta ellen, miszerint a platform aktívan elősegíti az önsértéssel kapcsolatos tartalmak terjedését. A kutatás során megdöbbentő eredményekre jutottak: nemcsak hogy az ilyen jellegű tartalmakat nem távolították el, de az algoritmus még bátorította is az önsértéssel foglalkozó csoportok bővülését. A Meta szóvivője is megszólalt a tanulmány kapcsán.

A bíróság döntött: a Facebook kártérítést fizet a felhasználóinak

A Facebook közösségi oldalon történt adatvédelmi incidens után a felhasználóknak lehetőségük van kártérítést igényelni – erről a német bíróság hozott ítéletet. Az érintett eset weboldalakról történő szisztematikus adatgyűjtésről és tárolásról szól, amit a Facebook követett el. Összesen 106 ország mintegy 533 millió felhasználó lehet érintett.

Optimális egyensúlyra törekszik a Meta csevegőjével újítás: Munka és magánélet határ átlendülése

A Meta egy olyan funkciót vezet be a WhatsApp üzenetküldő szolgáltatásba, amely nagy segítség lehet a mindennapokban. A felhasználók mostantól különböző listákba rendezhetik a beszélgetéseket, így külön tudják választani a például a szakmai üzenetváltásokat, illetve a magán jellegű beszélgetéseket. Mutatjuk, hogyan működik.

A világuralom új útján: Mark Zuckerberg mesterséges intelligenciát tanít be 100 ezer GPU-n

A Meta Platforms vezérigazgatója, Mark Zuckerberg a társaság 2024-es harmadik negyedévi eredménybeszámolója során elárulta, hogy következő generációs AI modelljüket, a Llama 4-et példátlan erővel, több mint 100 ezer Nvidia GPU-ból álló számítási infrastruktúra segítségével fejlesztik. Ilyet még ténylen nem látott a világ. De számít ez?

A Meta tervezi saját AI-alapú keresőmotorjának integrálását az Instagramba és a Facebookba, miért is lenne szükség a Google-ra?

A Google tröszt ellenes perében lényegében azzal vádolják a technológiai óriáscéget, hogy monopolizálja a webes keresési szolgáltatásokat, amiből aztán jókora hasznot húz. Mielőtt azonban a bíróság kimondaná a döntését arról, hogy mi jár az ilyen viselkedésért a webes keresés mind ez idáig verhetetlen bajnokának, lehet, hogy a piac is igazságot tesz a maga módján.

A Google Messages titkos új funkcióinak feltárása

A Google öt új funkciót ad ki a Google Messages azonnali üzenetküldő alkalmazásához. Kivétel nélkül mindegyik azt a célt szolgálja, hogy erősödjön a felhasználók biztonsága. A beharangozott funkciók hamarosan meg is jelennek. Erre komoly szükség is van, mert a Google havonta már kétmilliárd gyanús üzenetet szűr ki hálózatából mesterséges intelligencia algoritmusok és biztonsági szoftverek segítségével.

A Meta forradalmi arcfelismerő technológiát tervez bevezetni: Lássuk, milyen újdonságokra számíthatunk!

Nagy bejelentést tett a Meta: a cég hamarosan arcfelismerő technológiát fog használni a közösségi média felületein, így többek között az Instagram és a Facebook esetében is. Az újítás egyik fő célja a platformokat sújtó hírességek arcát felhasználó átverések visszaszorítása. De tesztelés alatt van az arcfelismerés egy olyan funkciója is, amely azon felhasználók számára könnyítené meg a belépést, akik elfelejtették a jelszavukat.

A Facebook nagy változások előtt áll: az új stratégia célja, hogy újra meghódítsa a fiatalokat

A Facebook – annak érdekében, hogy visszacsábítsa a fiatalabb felhasználókat a platformra – különböző változásokat vezet be. A Meta, a Facebook anyavállalata bejelentette, hogy a közösségi hálózat nagyobb hangsúlyt fektet majd a helyi közösségi információkra, videókra és a csoportokra. Céljuk, hogy felvegyék a versenyt a fiatalok körében népszerű közösségi médiaplatformokkal.

Okosszemüveg a mobiltechnológia új korszakában: A Meta Orion forradalma

A Meta bemutatott egy olyan okosszemüveget, amely talán egy új korszak nyitányát jelezheti a személyes infokommunikációs eszközök világában. Igen, arról van szó, hogy ez az eszköz véget vethet a mobiltelefonok uralmának. A kiterjesztett valósághoz – amelyben a digitális információk és szolgáltatások beépülnek a valóságos környezetbe – sokkal közelebb kerültünk, mint sejteni lehetett.

Nettó.linkedin: Az oldal felhasználóinak személyes adatai alapján tanítják a mesterséges intelligenciát

Többször érkezett már arról hír, hogy a platformok a legnagyobb csendben, egy új frissítéssel engedélyezték, hogy a felhasználóinak adatait mesterséges intelligencia betanításához használják. Úgy tűnik, hogy az üzleti közösségi hálózat, a LinkedIn sem maradt ki ebből. Mutatjuk, hogy hol vezették be, és hogyan lehet kikapcsolni az adatgyűjtést.

Az új Instagram funkció: Öröm az embereknek

Az utóbbi időben nagy változásokon esett át a Meta közösségi platformja, az Instagram. Sorra jelentik be az újabb és újabb szolgáltatásokat és eszközöket az oldalhoz. Most egy olyan funkciót vezetnek be, amely a kommentek körül forog. Az új lehetőségnek hála sokkal fontosabbá válnak majd a megjegyzések az oldalon.

Fontos változás az Instagramon: az összes 16 éven aluli felhasználó fiókja privátra állítva

Az Instagramot, amelyet világszerte több mint 2 milliárd ember használ, egyre komolyabb vizsgálatoknak vetik alá. Kedden egy sor olyan változtatásról adott számot az alkalmazást működtető Meta, amelyek több millió 16 éven aluli tinédzser fiókját teszik priváttá, illetve fokozzák a szülői felügyeletet, és az üzenetküldési korlátozásokat is alapértelmezettként állítják be. Mindezt annak érdekében, hogy megvédjék a gyerekeket a a közösségi média sötét oldalától.

A Meta megújul: fontos változások érkeznek a WhatsAppban és a Messengerben

Fontos változást jelentett be a Meta, ugyanis hamarosan megnyílik a Messenger és a WhatsApp más csevegőappok előtt, így akár más szolgáltatásokból is lehet üzeneteket küldeni az adott platformok felhasználóinak. A digitális piacokról szóló uniós jogszabály (DMA) miatt hamarosan átjárhatóak lesznek a Meta csevegőappjai. Idővel pedig videóhívást is folytathat a Messengerben olyasvalakivel, aki egy teljesen más platformot használ.