Magyarország várható élettartama meghökkentően közel került az uniós átlaghoz
Kiderült, meddig élnek a magyarok az Unió többi országához képest.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Kiderült, meddig élnek a magyarok az Unió többi országához képest.
Az embercsempész egy osztrák temetőbe csapódott.
Hosszú éveken át tartotta magár a kétszeres Oscar-díjas színész.
Európa vezetői gyűlnek össze a Puskás Arénában, ahol az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóját rendezik meg. A csütörtökön kezdődő eseményen 47 állam- és kormányfőt várnak, köztük az EU 27 tagállamának vezetőit és több európai ország képviselőit. A figyelem középpontjában áll, vajon Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij személyesen részt vesz-e a találkozón.
A hivatalban lévő Európa-párti elnök, Maia Sandu nyerte a moldovai elnökválasztást. A szavazatok 99,7 százalékának összeszámlálása után a Központi Választási Bizottság szerint Sandu a voksok 55,35 százalékát szerezte meg szemben kihívójával, a Szocialisták Pártja által támogatott Alexandr Stoianoglóval, aki 44,65 százalékot kapott. A részvételi arány meghaladta az 54 százalékot.
Ez nemcsak ennek a sorozatnak a végelszámolásánál jön majd jól, Szoboszlai Dominikék esélyei így a 2026-os világbajnokságra is javulnak majd.
Ha életem végéig egyetlen ételt ehetnék, gondolkodni sem kellene, hogy mi lenne az. A zakuszka ugyanis nem csak elképesztően finom, de szuper egészséges is. Bár származása szerint örmény, hosszú évtizedek alatt az erdélyi konyha alapjává vált a hagymás-paprikás-paradicsomos alapú zöldségkrém. Mindamellett, hogy hagyományos, még alacsony kalóriatartalmú, gluténmentes és vegán is.
Fel kell készülni az áramhiányra, drasztikus lépésekre van szükség.
Földrengés rázta meg Románia keleti részét hétfőn délután Vrancea szeizmikus térségében – közölte a román Országos Földtani Intézet (INFP).
Ukrajna száz katasztrófavédelmi szakembert küldene Lengyelországba azért, hogy segítsenek az országban pusztító árvizek következményeinek felszámolásában. Donald Tusk lengyel miniszterelnök a közösségi oldalán számolt be a szomszédos ország ajánlatáról.
Elmenekült Ukrajnából Zelenszkij párjának egyik képviselője
A moldovai férfi maga értesítette a hatóságokat, miután nem találta a pénzt, és ezért azt hitte, hogy ismeretlenek kirabolták. A rendőrök két napig ástak a kertben, mire sikerült megtalálniuk a pénzt.
Egy férfi 20 ezer dollárt (körülbelül 7 millió forint) és 4000 eurót (nagyjából 1,5 millió forint) ásott el befőttesüvegekben a kertjében, azonban később nem találta meg a pénzt. A bajba esett nyugdíjas azt hitte, hogy kirabolták, kihívta a rendőrséget, akik két napig ástak a kertben. A pénzt a rendőrök visszaszolgáltatták a tulajdonosnak.
A fegyverkorlátozások feloldását sürgette.
Egy magyar alkotás is az esélyes filmek között van az Európai Filmdíjra. Csak 29 filmet szavaztak meg esélyesnek az idén, amelyben kapott helyet Moldovai Katalin Elfogy a levegő című mozifilmje is – közölte a Nemzeti Filmintézet szerdán. Különösen elismerő, hogy a művésznek ez a produkció volt az első mozifilmrendézése.
Nem akarnak meghalni a férfiak.
Minden környező ország mögöttünk végzett: 19 éremmel zárták a magyar sportolók a párizsi olimpiát
Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Berliner Morgenpostnak adott interjút, amiben leginkább Oroszország Ukrajna elleni háborújáról beszélt. Ezzel kapcsolatban kijelentette, szerinte Donald Trump képes lenne tűzszünetre bírni a két országot. Ezen kívül szóba hozta még a a migrációt, az EU soros elnökséget és a NATO-t is.
Napokon át minden fűszálat átvizsgáltak a hatóságok, hogy Valéria minél hamarabb hazatérhessen. Végül egy erdőben találták meg a kislány holttestét.
Végleg vége van a békekorszaknak.
Korábban Orbán vétója akadályozta a tárgyalások megkezdését. Most próbálják megkerülni, de később még blokkolhatja a csatlakozást.
A föld alól érkező tompa segélykiáltást hallották meg. A rendőrség egy 74 éves nő ügyében nyomozott, akit a saját otthonában találtak meg holtan. A helyszínre kihívott igazságügyi orvosszakértők megállapították, hogy a nő több több sebet is kapott – ezek okozták a halálát.
Három nappal a tragikus ferihegyi úti baleset előtt toloncolták ki a körözött, hétfős nepáli csoportot Magyarországról – tudta meg az RTL Híradó.
Elfogatóparancsot adtak ki!
A képen látható személyt keresi a rendőrség, ő lehet az elkövetője a Ferihegyi úton történt halálos balesetnek.
Magyarország egy új vasfüggöny nyugati oldalára kerülne, a határon pedig mindennaposak lennének az orosz provokációk. A kárpátaljai magyarok sem maradnának szülőföldjükön. Egy orosz megszállás akár tízmillió feletti ukrán menekülttel árasztaná el Európát.
A férfi azt állítja, megjárta az ukrajnai frontot is, amelyet fotókkal is tud bizonyítani.