Rejtély megoldva: Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban második évadának győztese lelepleződött!

Hosszú hetek óta tartja lázban a magyar tévénézőket az RTL sikerműsora, Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban. A magyar hírességekkel tömött ódon kastély falai között adásról adásra gyilkoltak az árulók, az ártatlanok pedig lázasan üldözték a hátuk mögött ármánykodó köpenyeseket. Most azonban elérkezett a végjáték, hiszen ma este kiderült, hogyan zárult a műsor második évada.

Muri Enikő brutális támadása a széles közönségének: Az Árulók megrázó eseményei nyomán üzent azoknak, akik őt ócsárolják

Muri Enikő kénytelen volt megvédeni magát Az Árulók nézőitől, ugyanis elárulta, hogy többen is butácskának nevezték. Az énekesnő megindokolta, hogy miért nem szólalt meg bizonyos helyzetekben a forgatás alatt. Arról is beszélt, hogy mennyivel másabb a kastélyban átélni a játékot és mennyivel másabb nézni a tévéből.

Az Árulók legújabb epizódja tragikus fordulattal: Sokkoló halál az egyik játékos számára

Újabb gyilkosság történt a kastélyban, egy másik játékost pedig a kerekasztal-beszélgetésen szavaztak ki a versenyzők. A csillogó alma, amit Árpa Attila a gyilkosok kezébe adott, megtette a hatását és a gyilkosok egyike ismét a halálba küldött egy ártatlant. Vele nem volt kegyes a vég: a morbid hangulatú adásban koporsóba zárták a halottat.