Beethoven DNS-e: Az utókorra hagyott titkok felfedése
Beethoven utolsó kívánsága volt, hogy szenvedéseiről értesüljenek az emberek, a titokzatos ok betegségei mögött pedig a kutatókat is lázban tartja.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Beethoven utolsó kívánsága volt, hogy szenvedéseiről értesüljenek az emberek, a titokzatos ok betegségei mögött pedig a kutatókat is lázban tartja.
Ha valaki elindul Budapest szívéből az M3-as út felé, nagy eséllyel keresztül kell hajtania a a magyar zeneszerzőről és zenepedagógusról, Kacsóh Pongrácról elnevezett felüljárón. A A Hazatalálsz című TV2-n futó sorozat két szereplőjének ez sokkal többet jelent, mint az átlagos utasnak. A Mesit alakító kislány Mátyássy Kála Cecília és az idei évadtól szereplő édesapja, Mátyássy Bence ugyanis a János vitéz című daljáték szerzőjének leszármazottja, egészen pontosan az utóbbi a déd-, az előbbi az ükunokája. Ráadásul nem ő az egyetlen színháztörténelmet író név a családfájukon, Kacsóh Pongrác fia ugyanis Eisemann Mihály lányát vette feleségül, így az Egy csók és más semmi, a Fekete Péter vagy az Én és a kisöcsém című klasszikus operettek szerzője szintén Mátyássy Bence dédapja. Egy másik ágon, pedig a XX. századi színház egy ismert színpadi színésznőjét, Eőry Katót tudhatja dédanyjának.
Mindazoknak szeretne bizonyítani Next Top Model Hungary műsorban Vidéki Vivien, akik korábban testalkata miatt nem tartották alkalmasnak a modell pályára.
Elképesztő alkotások születnek meg a tehetséges művész keze alatt.
A kilencvenes évek elején egy csapásra lett az ország egyik legnagyobb popsztárja Császár Előd. A FLM nevű fiúduó énekeseként, Hoffer Dani oldalán, illetve zenés tévéműsorok arcaként sikert sikerre halmozott, a népszerűség pedig hamar a fejébe szállt. Az énekes, aki jelenleg macskákat ábrázoló alkotásaiból él, a Blikk TV Ilyenek voltunk című műsorában kíméletlen őszinteséggel emlékezett arra az időszakra, amikor saját megítélése szerint is visszataszítóan viselkedett.
A Színkör Alkotóműhely küldetése egy olyan bázis létrehozása, amelyben a közös alkotás ereje és a kultúra közelsége mindenkit feltölt.
Napok óta tart a Magyar Állami Operaház dolgozóinak sztrájkja. Az intézmény falai között egyre nő a feszültség, mert a vezetőség és a sztrájkolók is elszánták magukat arra, hogy a végsőkig kitartsanak. Mindeközben rendhagyó előadásokat kénytelenek tartani, az Opera pedig egy este alatt akár 24 millió forintot is bukhat.
A magyar primadonna, Pálmay Ilka New Yorkban is hódított a színpadon.
Magyar festőművész alkotását rongálta meg egy aktivista
Az ismert humorista lehetett volna töltőtollkoptató szegény legény, de nem lett…
Axente Vanessát gyerekként fedezték fel. Párizs, New York, Milánó – a topmodell bejárta az egész világot, de útja nem volt nehézségektől mentes.
Földes Eszter és Lovasi András kapcsolata nem indult szokványos módon.
Harsányi levente nem tudja hova tenni, hogy a tehetséges zenész, Charlie miért nem kapott Kossuth-díjat idén.
Szent Teréz eksztázisa 350 éve borzolja a kedélyeket: valóban a vallásos áhítat okozta?
Bíró László Argentínában tökéletesítette a golyóstollat, amit ott a mai napig „biro”-nak neveznek.
Lóth Balázs, a Most vagy soha! rendezője elmondta, hogyan viseli, hogy a politikai viták beárnyékolják a film bemutatását.
Keveházi Lili ismerős lehet a tévénézőknek. Ő alakította három éven át a Jóban Rosszban Zsófiját.
Járai Mátét a magyar televíziótól kezdve, a közösségi médián át a színházig mindenütt láthattuk már, ez alkalommal ő járt a Blikk stúdiójában.
Epres Panni ritkán szerepel a tévében, de a Next Top Model Hungary első adásában vasárnap ő is feltűnik. Ráadásul nem is akármilyen szettben.
Varnus Xaver egy fantasztikus, kanadai koncerten adta át a mesterhegedűt Zoltánnak.
Az 1848-as forradalom hős költőjéről csak egy hitelesnek mondott kép maradt fenn, annak alapján készültek el a mai, modern Petőfi-portrék.
Tovább bővült az állami díjban részesült hírességek listája! Magyarország köztársasági elnöke, Sulyok Tamás a nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából kiemelkedő színészi, rendezői tevékenysége elismeréseként nyolc színművésznek adott Jászai Mari-díjat.
Márciusi ifjú, forradalmár, nemzeti hős – kétségtelen, hogy ezeknek a szavaknak a hallatán mindenkinek Petőfi Sándor ugrik be elsőre, ám azt már kevesebben tudják a lánglelkű költőről, hogy kirívó öltözködése miatt igazi rocksztárnak, divatikonnak számított a maga korában. A Madame Tussauds Budapest kiállításán most bárki találkozhat Petőfi viaszmásával, ami március 15-i viseletben fogadja a látogatókat.
Walt Disney meséjének karakterét egy valós személyről mintázta. Ő Hófehérke mostohája!
Az utóbbi években sokkal átgondoltabban cselekszik mindenben.
Nemzetközi sztárok sem kapnának magasabb gázsit, mint Azariah, amikor a nagyszínpadon lép fel Mondta Kádár Tamás, a Sziget Fesztivál főszervezője Ágai Kis Tamás Brékingnyúz című műsorában, amely már látható a YouTube-on.
Ezúttal a Dohány utcai zsinagógában ad konceret az ausztrál művész.
Judith Leiber élete egyáltalán nem volt egyszerű, mégis olyan világhírű tervező vált belőle, akinek különleges táskáit a legnagyobb sztárok is viselik.
Jade Nordahl kellő iróniával mutatja meg, hogy a kisgyerekes hétköznapok milyen távol állnak az idilltől.
Végh Sarolta protézisei a legjobb hajért és sminkért járó elismeréshez kellettek.