Nagy Márton új repülőtéri terminál építését jelentette be a jövőre

A magyarországi turizmus hasít, Ferihegy Európa leggyorsabban bővülő repülőtere. Ezt jelentette ki Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Michelin Guide kedd esti budapesti díjátadóján, ahol köszönetet mondott a magyar gasztronómiának is teljesítményéért. A miniszter kiemelte: a turizmus ma a magyar GDP közel 12 százalékát, a központi költségvetés 10 százalékát adja.

Az Államagyi figyelmeztetése: súlyos problémák fenyegetnek, így reagál a kormány

A KSH legfrissebb adatai szerint októberben a feldolgozóipar több ágazata is növekedést mutatott, ám a járműgyártás és a villamosberendezés gyártása visszaesett. Az ipari termelés az év első tíz hónapjában 3,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Nagy Mártonék úgy látják, többek között a szomszédunkban zajló háború káros hatásai óhatatlanul begyűrűznek és visszafogják az exportvezérelt magyar gazdaság és ipar teljesítményét.

Nagy Márton élesen reagált Varga Mihály kinevezésére

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy Varga Mihály pénzügyminisztert jelöli a jegybank élére, miután Matolcsy György mandátuma 2025. márciusában lejár. A döntés kapcsán Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is megszólalt. Kiemelte, hogy Varga széles körű gazdaságpolitikai tapasztalatai és elhivatottsága garancia az MNB stabil működésére.

Orbán Viktor hamarosan kinevezi az új jegybankelnököt

Csütörtök reggel 10 órától Kormányinfót tartottak, ahol ezúttal is Vitályos Eszter kormányszóvivő, valamint Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter osztotta meg a kormány friss bejelentéseit, illetve válaszolt a sajtó kérdéseire. Az eseményen Gulyás egy igen erőteljes célzást tett arra, hogy nagyon hamar kiderülhet, hogy ki lesz a Magyar Nemzeti Bank új elnöke. A hírt maga Orbán Viktor jelentheti be holnap reggel a Kossuth Rádióban.

A nagy bejelentések előtt: izgalom a levegőben a kormány bejelentése előtt

Csütörtökön 11 órakor tartja a szokásos sajtótájékoztatóját a kormány – áll a Kormányzati Tájékoztatási Központ frissen érkezett közleményében. A Kormányinfó a szokásokhoz híven Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Vitályos Eszter kormányszóvivő tartja. Cikkünkben arról is beszámolunk, milyen témák merülhetnek fel a tájékoztatón.

Az ország vezetői között kibontakozó konfliktus: Nagy Márton gazdasági miniszter és a vezetés egyik kulcsfigurája között

Nagy Márton Magyarország új gazdaságpolitikájáról beszélt a Pestszentlőrinc-Pestszentimrei fórumon miközben a személyeskedéstől sem zárkózott el. Zsúfolásig megtelt a 18. kerület Fidesz-KDNP polgári estjén a helyi polgárok háza nagyterme, amelyben az érdeklődők meghallgathatták a nemzetgazdasági miniszter előadását az ország gazdasági helyzetéről. Természetesen szóba kerültek a szokásos témák, például a rezsicsökkentés, a migráció, Románia előzése és a Magyar Péter jelenség.

Fontos változások a fogyasztóvédelemben 2022-től – Segítségnyújtás az igazságtalan helyzetekben

A kereskedők és a fogyasztóvédők is pozitívan értékelik, hogy idén mindkét terület kormányzati felügyelete azonos szaktárca, a Nemzetgazdasági Minisztérium alá került. Január 1-jétől pedig újabb változás lép életbe. létrejön az új állami kereskedelmi hatóság, amely a klasszikus fogyasztóvédelmi feladatokat is el fogj látni. Mit jelent mindez a fogyasztók számára? Erről kérdeztük az illetékeseket.

Nagy Márton levélben reagált az Airbnb nyilvános üzenetére

Tovább folytatódik a budapesti Airbnb-ügy. Miután a magyar kormány Nagy Márton vezényletével minden eddiginél szigorúbb szabályozást követelt ősz elején az Airbnb-típusú szálláskiadások esetében, a cég nyílt levelet írt a tárcavezetőnek. Most pedig megérkezett a Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) válasza is. Mint ismert, 2025-től a magánszálláshelyek éves átalányadója az eddigi összeg négyszeresére emelkedik Budapesten.

Németországban kormányválság tombol: milyen hatások érintik a magyar autóipart?

Immár biztosra vehető, hogy koalíciós pénzügyminisztere kirúgásával saját kormányát buktatta meg a német kancellár, Olaf Scholz. A hármas kormányzó koalíció a szociáldemokrata SPD, az ökobaloldali Zöldek, valamint a liberális FDP kezdetek óta meglévő erős ideológiai ellentétet képtelen tovább kezelni. Az FDP takarékosságot ígérő pénzügyi vezetője, Christian Lindner menesztése beteljesítette a jóslatot a széthullásról.