A titok nyomába eredtünk: miért viszi magával mindenhová a gyerekeit Németh Kristóf
Németh Kristóf ha utazik, mindig magával viszi a kisebb gyermekeit is.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Németh Kristóf ha utazik, mindig magával viszi a kisebb gyermekeit is.
Németh Kristóf és családja külföldön köszöntötte az új évet. Az utazást a nemrég nyert pénzükből finanszírozták. A színész és felesége nyerték mg ugyanis a RTL-en decemberben futó Nyerő Páros – Barátok közt különkiadását. A házaspár végig az élen járt, így nem volt meglepő, hogy az utolsó, mindent eldöntő játékban is győzedelmeskedett.
A Nyerő Páros Barátok közt különkiadása hétfőn kezdődött az RTL-en, s ezúttal hat pár vette birtokba a villát. Egy levelet is kaptak, amelyben az állt, hogy annak a duónak, amely a legrosszabbul teljesít az első játékban, azonnal távoznia kell. Gombos Krisztiánék még alig pakolták le a bőröndjeiket, csomagolhattak is, ugyanis nekik kellett elbúcsúzniuk.
Másodszorra vették fel a színművészeti főiskolára, Szinetár Miklós volt az osztályfőnöke, és olyan nevekkel járt egy osztályba, mint Ernyei Béla. Fodor Zsóka számára az áttörést a Barátok közt hozta meg, s ma mindenki nagymamájaként emlegetik. A hosszú út ellenére egy pillanatig nem volt benne kétség, hogy a színészet az útja, olyannyira nem, hogy a Civilút Alapítvány Válaszút című podcastsorozatában is szenvedéllyel beszélt a hivatásáról. A magánélete azonban nem alakult ilyen jól.
Élete egyik legnehezebb időszakát éli Beleznay Endre: néhány hete elvesztette szeretett édesapját, dr. Kiss Endrét. A sors fintora, hogy ekkor a népszerű színész épp egy vígjáték próbafolyamatának kellős közepén járt a Fórum Színházban. A friss gyász időszakában talán éppen erre volt szüksége, mert barátokká lett kollégák voltak mellette az embert próbáló pillanatokban.
Németh Kristóf hatalmas elismerésben részesült. Maga a sikerszerző tett ígéretet arra, hogy megnézi a Fórum Színház előadását.
Németh Kristóf és felesége, Zita 12 éve alkotnak elválaszthatatlan párost, de most életük eddigi legkülönlegesebb kihívására készülnek: ők is próbára teszik szerelmüket a Nyerő Páros különkiadásában. A kamerák előtt nemcsak a feladatokkal, hanem saját határaikkal is szembe kell nézniük. A házaspárnak az évek során két gyermeke is született, noha kapcsolatuk nem indult zökkenőmentesen: Zita ugyanis korábban még Kristóf volt párjának keverte a koktélokat.
Németh Kristóf évek óta odáig van a motorozásér. Már a Barátok köztben is előnyt jelentett, hogy tud motort vezetni, ezért meg is csinálta a jogosítványát. A szappanoperában Kertész Géza karakterét játszó színész az első jelenetében is egy kétkerekűvel gurult be a képernyőre. Most elárulta, hogy egyszer csúnya balesetet szenvedett.
Az RTL bejelentette, hogy a népszerű Barátok közt sorozat színészei veszik át a stafétát a Nyerő Páros legújabb évadában. A különkiadás december 9-től hétköznap esténként lesz látható, Sebestyén Balázs műsorvezetésével. A Barátok közt különkiadása egyedülálló összeállításban hozza el a nézőknek a kedvenc színészeiket egy új szerepben.
Mindenkivel megtörténik, hogy akaratlanul nevetség tárgyává válik. Ezeket megélni nem kellemes, idővel azonban társaságban szórakoztató sztorikká válhatnak. Mint például Németh Kristóf története egy volt főnökével.
Osváth Zsolt Őszinte leszek című műsora, ahol a tartalomgyártó tabuk nélkül beszélget ismert emberekkel, két héttel ezelőtt debütált a VIASAT3-on. Az első adásban Németh Kristóf is szerepelt, akivel a család különböző formáit vették górcső alá. A színész elmesélte, hogy válása után legjobb barátja, Zsolt napi szinten támogatta őt és kisfiát, ezért akkoriban sokan azt gondolták, hogy romantikus kapcsolatot ápolnak egymással.
Itt a friss fotó a napok óta betegséggel küzdő Bochkor Gáborról! A népszerű rádiós hangját napok óta nem lehetett élőben hallani a nevét viselő reggeli műsorban a Retro Rádió hullámhosszán, helyette régi adásokból összeállított best of válogatás ment.
Lóci megszólalásig hasonlít sármos édesapjára, le sem tagadhatnák egymást.
Vasárnap este a televízió nézők rendhagyó módon négy meccset láthattak az RTL képernyőjén. Horváth Tomi ellen Sárközi Ákos küzdött meg a szuperdöntőbe jutásért, Mészáros András ellenfele Lmen Prala volt, Szecsei Valter pedig Törőcsik Dani ellen állt ki. Az estét pedig a “visszatérők csatája” koronázta meg, amelynek keretei között Czutor Zoli és Németh Kristóf csapott össze. Többeknél már a szuperdöntőbe jutás volt a cél, voltak azonban akik csak maguknak vagy a nézőknek akartak bizonyítani, de a vasárnap este ezernyi izgalmas pillanatot és váratlan fordulatot tartogatott!
Mészáros András bravúros győzelemmel jutott be a Sztárbox szuperdöntőjébe. A színész a férfi nehézsúly kategóriában versenyez, vasárnapi meccsén Lmen Pralával kerültek szembe egymással, és habár a rapper nagy erővel küzdött, Mészáros technikai KO-val nyert. A gigászi küzdelemről most felkerült a videó is az internetre.
Lélegzetvisszafojtva követhették idáig a Sztárbox nézői a hetedik élő show-t, ugyanis izgalmasabbnál izgalmasabb meccseket láthattak. Férfi nehézsúlyban Lmen Prala és Mészáros András húzott kesztyűt egymás ellen. Kiderült, kinek a kezét emelte a magasba a bíró a meccs végén.
Fergeteges hangulattal rajtolt el az RTL-en a Sztárbox hetedik élő adása, vagyis az elődöntő. A hat versenyben lévő hazai sztár összecsapása mellett egy tét nélküli meccset is figyelemmel követhetnek a rajongók, ugyanis Németh Kristóf és Czutor Zoli visszatért a ringbe. Megvan, melyik aratott nagyobb sikert.
A nagy visszatérők csatájában Németh Kristóf és Czutor Zoltán mérkőzött meg egymással a Sztárboxban.
Miller Dávid helyett Sárközi Ákos tér vissza a ringbe, hogy újra szembe szálljon Horváth Tamással a Sztárboxban. Azonban nem ez az egyetlen változás a ma esti adás kapcsán. Az eddig megszokotthoz képest nem három, hanem négy meccset is végig követhetnek a nézők.
A Jóban Rosszban színésznője szeptember 27-én szenvedett súlyos balesetet. Sallai Nóra a kisfiával ült az autóban, a kis Bende néhány napja a kórházban elhunyt.
Nem esett messze az alma a fájától! Úgy tűnik, Németh Kristóf középső fia, Levente – az édesapjához hasonlóan – érdeklődik a színpad iránt. Ki tudja, talán Levi lesz a következő előadóművész a Németh családban…
Az este második, egyben utolsó negyeddöntős mérkőzésén Herceg Dávid és Király Viktor húzott bokszkesztyűt középsúlyban. A két énekes és dalszerző számára magasan volt a léc az este első összecsapást követően, ám igazi véres küzdelemben végül technikai KO-val Herceg kezét emelték a magasba.
Tizenkét év kihagyás után újra együtt forgat a Barátok közt sorozat legendás anya-fia párosa, „Magdi anyus és Kertész Géza”, vagyis Fodor Zsóka és Németh Kristóf. Igaz, a helyszín ezúttal nem a Mátyás király tér, és a nevük is változott, de a karaktereik lényegében nem. Az egyik legnagyobb hazai biztosító reklámfilmjében ismét szülőt és gyermekét alakítják.
Fodor Zsóka megállíthatatlanul lelkes, 82 évesen is szívvel-lélekkel áll színpadra. A Barátok közt Magdi anyusa a mai napig nem vetkőzte le magáról a szerepet, többször a sorozatbeli karaktere kapcsán találkozik a rajongók tekintetével az utcán. A fáradhatatlan színésznő állandóan ingázik Pécs és Budapest között a munka miatt, de a legutóbb a Sztárboxnak köszönhetően utazott a fővárosba, erről is mesélt.
Megvan még ki játszotta Berényi Danit a Barátok köztben? Váradi Zsolt felhagyott a színészettel és sikeres üzletemberré vált. Nem hiszi el, hol tűnt fel legutóbb! Mutatjuk, mennyit változott az elmúlt 25 évben.
Orbán Viktor és Németh Kristóf a Sztárbox második évadának második adása előtt futott össze a kötcsei pikniken, ahol a Barátok közt Gézája kapott is az alkalmon, és felkérte a miniszterelnököt egy közös, feszítős fotóra. Bár ezt valószínűleg akkor még senki nem gondolta, de azóta kiderült, hogy a történet itt nem ért véget: a színész és a kormányfő hamarosan ismét összeméri a bicepszét.
A tegnapi Sztárbox nézői nosztalgikus érzéseket élhettek meg azon arcoknak köszönhetően, akik a Barátok közt szereplői voltak. Németh Kristóf a…
Bár Németh Kristóf számára vasárnap véget ért a Sztárbox Lmen Prala folytathatja a versenyt az RTL műsorában, így is boldogan tekint vissza az elmúlt időszakra. A 49 éves színész már így is sokat kapott a boksztól, ennek köszönhetően tudott ugyanis leszámolni a cigarettával.
A vasárnapi ütközet után először szólalt meg Németh Kristóf arról, hogyan élte meg a Sztárboxot, illetve azt, hogy kikapott Lmen Pralával szemben. Az ellenfelének is üzent.
Németh Kristóf tegnap technikai KO-val kapott ki a Sztárboxban Lmen Prala ellen, azonban büszke arra, hogy mekkora szurkolótáborra tett szert. Köztük Orbán Viktor is neki drukkolt, akivel szombaton a bicepszeiket megvillantva pózoltak. Molnár Áron emiatt állt bele a színészbe, sőt, az ellenfelének is üzent.