A fenyegető veszély: Merénylők a szerb elnök célpontjává válhatnak

Alekszandar Vucsics életét a politikájának ellenzői, illetve a külföldi titkosszolgálatok támogatását élvező nemzetközi drogklánok fenyegetik. A szerb miniszterelnök helyettese szerint azok törhetnek Vucsics életére, akik azt szeretnék, hogy Szerbia szüntesse meg katonai semlegességét. Álláspontja szerint a nagy és szervezett bűnözői csoportok soha nem alakulnak ki erős titkosszolgálatok támogatása nélkül.

Szijjártó Péter kíméletlenül kritizálja a lengyel kormányt a provokációk és képmutatás miatt

Élesen reagált a lengyel külügyi államtitkár Orbán Viktor szombati tusnádfürdői beszédére, amelyben “álságosnak” nevezte a lengyel politikát. A kioktató válasz nem maradt el Szijjártó Péter külügyminisztertől, aki megvédte a magyar miniszterelnököt: A reakció bebizonyítja annak a magyar mondásnak az igazságát, amely úgy szól: fáj az igazság – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap közzétett Facebook-bejegyzésében.

Menczer Tamás bizakodva tekint a Fidesz fiatal generációjára: ‘Sok csatlakozóra számítok!’

Sok fiatal Fideszhez csatlakozására számít a jövőben Orbán Viktor miniszterelnök szombati, tusványosi beszéde hatására Menczer Tamás. A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója erről a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt. Menczer szóba hozta a Fidesz jövője mellett az orosz kőolajtranzit jelentős részének elzárásának ügyét, valamint az EU által hazánkra kiszabott bírságot is.

Menczer Tamás: A Fidesz fiatalokra építi jövőjét

Sok fiatal Fideszhez csatlakozására számít a jövőben Orbán Viktor miniszterelnök szombati, tusványosi beszéde hatására Menczer Tamás. A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója, aki erről a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában beszélt. Menczer szóba hozta a Fidesz jövője mellett az orosz kőolajtranzit jelentős részének elzárásának ügyét, valamint az EU által hazánkra kiszabott bírságot is.

Az EP elutasítja Orbán beszéde az alakuló ülésen

A magyar miniszterelnök nem mondhat beszédet az Európai Parlament első plenáris ülésén, ugyanis a parlament elnöksége nem talált helyet ennek a napirendben. A hagyományok szerint az Európai Tanács soros elnökségét átvevő tagállam miniszterelnöke felszólal az EP-ben, és ismerteti az elnökség tervezett programját. A jövő heti plenáris ülés napirendjét a parlamenti frakcióvezetők csütörtöki értekezletén véglegesítik.