A “Béke az Oasisban: Az Anya Különleges Szerepe az Együttes Összefogásában
Ritka, hogy egy zenei történés lázba hozza a világot, az Oasisnek most kivételesen sikerült. Most kiderült az is, minek köszönhető, hogy újraalakult a legendás zenekar.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Ritka, hogy egy zenei történés lázba hozza a világot, az Oasisnek most kivételesen sikerült. Most kiderült az is, minek köszönhető, hogy újraalakult a legendás zenekar.
2025-ben újra összeáll az Oasis – ezt augusztus 27-én jelentette be Liam és Noel Gallagher. A testvérpár kapcsolata köztudottan viharos: már az Oasis fénykorában is köztük lévő vitáktól volt hangos a sajtó, ráadásul sok esetben még tettlegességig is fajultak a nézeteltérések közöttük. Az 1991-ben alapított együttesből végül Noel Gallagher lépett ki 2009-ben. De 15 év után miért éppen most állnak újra össze?
Az Oasis utoljára 2008-ban adott ki albumot Dig Out Your Soul címmel. Egy évvel később feloszlottak, és azóta nem koncerteztek.