Egységben az erő: Mobiltilalom a 9. évfolyamon ebben a 30 ezres városban

Az angliai Hertfordshire-ben található Hitchin város egyik általános iskolájában a szülők aláírták, hogy a 9. évfolyam végéig nem adnak okostelefont a gyerekeiknek. A William Ranson Általános Iskola emellett arra kérte a város további 25 általános iskoláját, csatlakozzanak hozzájuk, és kérjék meg a szülőket, hogy ők is vegyék el az okostelefonokat a gyerekeik kezéből.

A Xiaomi következő középkategóriás mobiljai: Zászlóshajó szintű védelemmel a tarsolyban

A telefonok kijelzője sokáig a legsérülékenyebb eleme volt az eszközöknek. A képernyővédő fólia nélkül nem sokáig húzták karcolások nélkül, ha egy táskában hordták őket kemény tárgyak, például kulcscsomók társaságában. De aztán az üvegpaneleket gyártók szó szerint bekeményítettek. A Xiaomi példája szerint ez a trend a középkategóriában is fokozódik.

A lítium-ion akkumulátorok hatalmának hanyatlása: az okostelefonok forradalma

A szilícium akkumulátorok tavaly debütáltak a kereskedelmi csatornákon elérhető telefonokban, és a technológia azóta egyre több márkát édesget magához. Ez nem csoda, mert a szilícium akkumulátorok nagyobb energiasűrűséget kínálnak, ami azonos méret mellett nagyobb kapacitást vagy azonos teljesítmény mellett kisebb fizikai méretű akkumulátort tesz lehetővé.

Az okostelefonok korlátozása helyett: innovatív applikáció ösztönzi a diákok mozgását az iskolákban

Új, okostelefonokra letölthető alkalmazással próbálnák mozgásra bírni a hazai diákokat. Az aktív Magyarországért felelős államtitkár hívta fel az iskolaigazgatók figyelmét az applikációra. Azonban cseppet ellentmondásos helyzetbe került a MillióLépés nevű mobilapplikáció, ugyanis egy rendelettel szeptember óta korlátozzák a tanulók okoseszközeinek használatát az iskola falain belül.

A Samsung forradalmasítja a mobiltechnológiát: feltekerhető mobilok a közeljövőben

Sajtóértesülések szerint a Samsung elindította egy feltekerhető mobiltelefon készítését. A nem mindennapi készüléket állítólag 2025 második felében akarják piacra dobni. A kiszivárgott információk szerint a telefon nagy valószínűséggel egy képernyő alatti szelfikamerával is rendelkezik majd. Az összecsukható telefonok egyébként még mindig csak egy apró szeletét teszik ki a piacnak.

Figyelmeztetés: Samsung készülékek frissítés nélkül!

A koreai cég hamarosan már nem ad ki biztonsági frissítéseket egyes készülékeihez, mivel lejár az azokra vállalt biztonsági szolgáltatások ideje. Azok, akik ezeknek az eszközöknek valamelyikét használják, érdemes sürgősen megfontolni az új készülékre váltást. Az érintett termékek között több népszerű mobiltelefon és táblagép is van, amelyek innentől kezdve nagyobb kockázatnak vannak kitéve.

A Barbie rajongók álma vált valóra: Íme a rózsaszín telefon – Galéria

A Barbie-életérzés sokakat megérint, mert ha csak egy kis időre is szívesen beköltöznének abba a sokkal lassabb áttétellel forgó és egyszerű sémák szerint működő mesevilágba. Persze erre nincs lehetőség és a gyerekkori fantázia helyén a hétköznapi racionalitás uralkodik. De egy-egy tárggyal, például egy vadítóan rózsaszín mobiltelefonnal fel lehet idézni a pinkséget.

Miért utálják sokan a saját esküvői fotóikat? Ezt kell tudnod a profi fényképészekről!

Az esküvőjére a legtöbb ember úgy gondol, mint egy igazán jelentős eseményre, amelyről szeretne minél több emléket, élményt megőrizni. Ebben a fényképek nagyon sokat segítenek. De fotó sokféle van, és a technológia fejlődésével a lehetőségek egye csak bővülnek. A digitális korszellemnek megfelelően átalakulóban van, milyen felvételekre vágynak a házasulandók.