Bizonytalan jövedelem: csalással vádolt modell milliárdokról?
Nem mindenkit győzött meg az indoklása…
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Nem mindenkit győzött meg az indoklása…
Scarlet Vas, a Szomszédok című ausztrál televíziós szappanopera egykori sztárja új fejezetet kezdett az életében: tavaly férjhez ment mostohatestvéréhez, most pedig már úton is van első közös gyermekük. A leendő édesanya az OnlyFansen is hatalmas népszerűségnek örvend, kedvese pedig meglepő vallomást tett. Kiderült, hogy szívesen készítene explicit mostohatesós tartalmakat.
Molnár Anikó korábban bevallotta, hogy kétszer esett teherbe, de valamennyiszer az abortusz mellett döntött. Az édesanyja ráadásul – elmondása szerint – arra biztatta, hogy jobban jár, ha nem szül utódot. Az OnlyFans-modell most ismét megszólalt a gyerekvállalásról, elárulta, tervben van-e még a családalapítás.
Szabó Franciska bombasztikusan néz ki.
Ki gondolná, hogy egy olyan nő, mint Molnár Anikó nem elégedett a külsejével? Hiába van rengeteg követője és egy OnlyFans tábora, akiktől nap mint nap bókok ezreit kapja, ő még sem elégedett. Úgy érzi, az utóbbi időben felszedett magára egy kis felesleget, amit minél előbb le akar adni. Persze ahogy az életben, semmi sem egyszerű, neki is megvannak a maga kihívásai.
Úgy tűnik, Molnár Anikóra újra rátalált a szerelem.
Sydney Ruiz korábbi OnlyFans modell elmondta, hogy azért hagyta ott a platformot, mert úgy érzi, teljesen tönkretette az életét. Bár évi 100 ezer dollárt – körülbelül 37,5 millió forintot – keresett az oldalon, rengeteg bántást kapott. Az OnlyFans hatására teljesen önbizalomhiányos lett, valamint azóta rendkívül óvatos a férfiakkal szemben is.
Makay József kiberbiztonsági szakértő a hivatalos Facebook-oldalán hívta fel a figyelmet egy újabb internetes támadási módszerre, amely érinti a magyar hölgyeket és az ő ismerőseiket is. A csalók nyitott Instagram-fiókokról lopnak el fotókat, amelyekkel kamu profilokon hirdetnek egy hamis, OnlyFans-klón oldalt. Ez azonban valójában egy adathalász honlapra vezet.
A 36 éves csodanő minden tekintetet magára vont.
Molnár Anikó szilikonméretére nincs felkészülve a tömeggyártás.
Lily Allen már többet keres azzal, hogy az OnlyFansen árulja a lábáról készült fotókat, mint a számainak Spotify-lejátszásaiból.
Szabó Franciska ismét nagyot domborított: csak egy sárga vigyázat feliratú szalaggal volt körbe tekerve.
122 diákkal feküdt le három hét alatt a felnőttfilmes sztár. Ennek természetesen a szülők nem örültek, de a nő szerint „hálásnak kéne lenniük”. Az OnlyFans Ausztráliában élő brit nő hazalátogatott, ami alatt ingyen szeretkezhetett vele bármilyen diák, úgy gondolta segít nekik valami extrát tanulni.
Molnár Anikó tudja milyen párt keres
Molnár Anikó itthon maradt a születésnapján
Habár már megszokta a szinglilétet, és csak olyannak akart esélyt adni, akiben lát potenciált, Molnár Anikó mégis csalódott abban a férfiban, akit már régebb óta ismert. A szőke bombázó úgy gondolta, több is lehet közte és egy barátja közt, de rosszra fordultak a dolgok. Az illető miatt külföldre sem utazott el a születésnapján.
A még mindig modellkedéssel foglalkozó Louise őszintén mesélt Los Angelesi élményeiről.
Kiderült, ezért plasztikáztat az Exatlon bombázója.
Tana Bystronova jókora figyelmet keltett.
Douglas Costa, korábbi brazil válogatott futballista is csatlakozott az elsősorban felnőtt tartalmairól ismert platformhoz, az OnlyFanshez. A sztársportoló exkluzív, máshol nem látható tartalmakat ígér, és hosszú távú partnerséget remél a céggel. Costa Nick Kyrgios teniszező és más sportolók példáját követve választotta az oldalt online jelenlétének erősítésére.
A sztár még 56 évesen is dögös.
Karrierjében egyre lentebb kerül.
Molnár Anikó minden eddiginél merészebbre vette a figurát, és egy olyan erotikus tatalommal állt elő, mellyel korábban még soha. Egy másik szőke bombázó markolta a kebleit teljesen meztelenül.
Molnár Anikó elment találkozni a titkos hódolójával, aki 20 millió forintot ígért egy vacsoráért.
Köpni-nyelni nem tudnak Molnár Anikó követői, miután meglátják, milyen extrém dögös tartalmat tett közzé, ráadásul egy másik nővel.
A fiatal OnlyFans-modell mindent megtesz követőiért.
Kelemen Anna a kezdetektől fogva igazi szexszimbólum a magyar médiában. Karrierjét modellként kezdte, majd a 2000-es években meghatározó alakja lett a szórakoztatóiparnak. Anna soha nem tagadta, hogy a felnőttfilmezéssel is foglalkozik és bár gyakran meghurcolták emiatt, ő a mai napig pozitívan áll a szexuális tartalomgyártáshoz.
Egy ideje már tervezgette, most végre meg is lépte, plasztikáztatta a nyakán a szőke szépség. Molnár Anikó a nyakán megereszkedett bőrnek mondott búcsút.
Molnár Anikó többször is bebizonyította már, hogy nem szégyenlős a kamera előtt. A szőke szépség új szintre emelte a csábítás fogalmát a legújabb Instagram-képén. A topját teljesen lehúzta, ezzel megvillantva hatalmas melleit a követőinek, akik köpni-nyelni nem tudnak, ha meglátják a pikáns látványt.
Molnár Anikó ha valamit megbánt, azt, hogy nem tudta azt a fogadalmát betartani, hogy édesanyját nyugdíjas éve megkezdésétől anyagilag is támogatni tudja.