Elon Musk bejelentette az Xmail megérkezését – A Google Gmail új versenytársa

Nehezen lehet megmondani, hogy amikor Elon Musk elenged egy-egy megjegyzést, azt az üzleti érdekei, a túlfűtött alkotási vágya, az olykor kétségtelenül zseniális megérzései, a kényszerképzetei vagy valamiféle (jellemzően jobbos) összeesküvés-elméletek fűtik. Most egy saját levelezőrendszerre tett utalást, feltehetőleg stratégiai üzleti megfontolásokkal a hátterében.

Az OpenAI új eszköze aggasztóan valósághű videókat készít a szövegekből: milyen veszélyeket hordozhat magában?

Az OpenAI bemutatta a Sora nevű videógeneráló eszközét. Az új AI alapú technológia jelentős előrelépést a szövegből történő videogenerálásban. A rendkívül élethű felvételek azonnal felvetik azt is, hogy a technológiának milyen hatása lehet a filmiparra, és aggodalmat kelt az eddigieknél még kifinomultabb mélyhamisított tartalmak potenciális megjelenése miatt.

Az OpenAI közelíti az emberiséget fenyegető AI-áttörést: A Q* fontos, hogy ne feledkezzünk meg róla!

A technológiai szingularitás bekövetkezése, (vagy ha úgy jobban tetszik) a pont, amely után már a humán elméknél okosabbak lesznek a mesterségesek, az emberiség egyik legnagyobb aktuális félelme, hiszen ez akár végső fenyegetést is jelenthet fajunkra. Ez nem sci-fi többé, hanem a köröttünk lévő valóság. Erre világít rá élesen az OpenAI ötnapos káosza, ami Sam Altmant kirúgásával kezdődött.

A ChatGPT és Sam Altman: Váratlan hatáskörök és pletykák a kirúgás mögött

Ismét szemtanúi lehetünk a hatalom és pénz drámájának. Ám míg a hasonló eseteket viszonylag nyugodtan nézhetjük végig – mert bár mindig a mi bőrünkre megy a játék, de az átrendeződés annyiban mégsem megrázó, hogy a legtöbb, politikailag megtámogatott pénzember vagy a pénzzel megtámogatott politikus általában csereszabatos –, Sam Altman elbocsátásakor erről szó sincs.