Az 1956-os üzenet árnyéka: Orbán Balázs kijelentése kiverte a biztosítékot

Tóth Bertalan, az MSZP politikusa írásbeli kérdéssel fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz Orbán Balázs csütörtökön nyilvánosságra került interjúja miatt. Tóth szerint a politikai igazgató megalázta az ’56-os forradalom és szabadságharc során elesettek, valamint az azt követő megtorlás áldozatainak emlékét, az ország egyik legfontosabb történelmi pillanatával együtt. Időközben ma reggel Orbán Viktor kormányfő is kommentálta Orbán Balázs mondatait.

Orbán Balázs a nemzetközi figyelem középpontjában – A világsajtó egy orosz támadással kapcsolatos kijelentése miatt kelt érdeklődést

Több ellenzéki párt is bírálta Orbán Balázsnak a Mandinernek adott interjúban tett nyilatkozatát, amiben az Oroszországgal szembeni védekezésről és 1956-ról beszélt. A miniszterelnök politikai igazgatója azóta reagált a mondandójával kapcsolatos kritikákra. Az ügy végül akkora port kavart, hogy jelentős külföldi lapok is részletesen beszámoltak róla.

Orbán Balázs tisztázza szavait a kiforgatott videóüzenetében

rbán Balázs elmondta véleményét az ellene felhozott kritikákkal szemben, amiket azután kapott, hogy egy műsorban kifejtette, hogy Magyarország Ukrajnával ellentétben nem védekezett volna egy orosz katonai agresszióval szemben. Szerinte kiforgatták a szavait és úgy véli, az 1956 hősei nemzeti hősök. Valamint az ő megítélése szerint, a háborúpárti propaganda nem riad vissza semmitől.

Az Orbán-kormány politikai igazgatója szerint Magyarország nem védekezett volna ʼ56-ból kiindulva egy orosz támadással szemben

Az év legnagyobb politikusi hibájának tartja Orbán Balázsnak, a kormányfő politikai igazgatójának megszólalását Török Gábor politika elemző. Orbán a Mandineren, a Stratégiai Részleg című műsor szerdai adásában 1956 tanulságait elemezve arra a következtetésre jutott, hogy Magyarország Ukrajnával ellentétben nem védekezett volna egy orosz katonai agresszióval szemben

Magyar Péter visszautasítja Orbán Balázst a vitában: Az ország egységben az árvízvédelemre koncentrál

Magyar Pétert az M1 egyik műsorában vitázhatott volna Orbán Balázzsal, azonban a Tisza Párt elnöke visszautasította a felkérést. A politikus a döntést azzal indokolta, hogy most sokkal fontosabb az árvíz pusztítsának megakadályozása, mint az, hogy a köztévében legyen. Emellett kihívta Orbán Balázst is a Római-parthoz segíteni.

Orbán Balázs nekiment a magyar miniszterelnököt demokráciagyilkos diktátornak nevező Hillary Clintonnak: így osztotta ki

Magyar idő szerint szerdán hajnali háromkor kezdődött az amerikai elnökjelölti vita Donald Trump és Kamala Harris között. Trump a vita közben Orbán Viktor felé intézett elismerő szavakat és vele példálózott, ami nagyon nem tetszett Hillary Clintonnak, aki egy igen vérmes posztban kifejezte nemtetszését. Erre reagálva, a kormányzat részéről Orbán Balázs szállt bele a demokrata politikusba.

Orbán Balázs kemény válasza Matolcsy Györgynek: “Addig már guggolva is kibírjuk

Matolcsy György komoly kritikával illette a kormányt. A jegybankelnök a 62. Közgazdász-vándorgyűlés csütörtöki nyitó plenáris ülésén többek között elmondta, hogy későn kezdte el komolyan venni a kormány a jegybank jelzéseit, és szerinte ennek meg is fizettük az árát. Most pedig a miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs mondta el a véleményét Matolcsy kijelentéseivel kapcsolatban.

Az idei Tranzit meglepetésvendégeiről

Csütörtöktől vasárnapig rendezik meg az idei Tranzit fesztivált, a rendezvény helyszíne ezúttal is – immár hetedik alkalommal Tihanyban lesz. Noha ez is alapvetően egy kormánypárti rendezvény, eddig a Tranzit volt az egyetlen hazai politikai esemény, ahol a Fidesz politikusai hajlandók vitázni az ellenzékkel. Erre idén nem lesz példa, bár vannak olyan véleményformálók, aki elsősorban nem a kormány narratíváiban gondolkoznak.