Az elfeledett királynő: 9 napos uralma és nyomtalan eltűnése a történelemben
Egy uralkodó, akit alig említ a történelem, és akinek a sorsa mindössze 9 nap alatt pecsételődött meg. Árulás, hatalom és egy tragikus vég – ismerd meg a történetét!
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Egy uralkodó, akit alig említ a történelem, és akinek a sorsa mindössze 9 nap alatt pecsételődött meg. Árulás, hatalom és egy tragikus vég – ismerd meg a történetét!
Csaknem tíz százalékkal többen végrendelkeztek közjegyző közreműködésével az idei első félévben, mint egy évvel korábban. A tapasztalatok szerint gyakran végrendelkeznek olyan házaspárok, akik egyikük halála esetére szeretnék biztosítani a másiknak járó vagyont – írja közleményében a Magyar Országos Közjegyzői Kamara. Hiába élnek ugyanis vagyonközösségben, ha egyikük nevén van egy ingatlan, egy bankszámla, egy cég vagy egy autó, és a többi örökös nem ismeri el a túlélő házastárs tulajdonjogát, végrendelet vagy házassági vagyonjogi szerződés hiányában csak a bíróságon érvényesítheti házassági vagyonközösségi igényét.
Oda az örökség! Egy brit előkelőséget alaposan megtréfált az édesanyja a végrendeletével. Margit, Rutland hercegnője ugyanis mindössze 5000 fontot (2,3 millió Ft-ot) kapott elhunyt szülőjétől Franciskától, Argyll hercegnőjétől, akinek egyébként 5,6 millió fontos (2,6 milliárd Ft-os) vagyona volt. Ami még inkább bosszanthatja, hogy a család kutyái magasabb összeget 10 ezer fontot (4,6 millió Ft-ot) kaptak. A többi fennmaradó összeget letétbe helyezte és a fiát, Davidet bízta meg azzal, hogy az alkalmazottaknak, valamint adja, valamint jótékony célra fordítsa.
György herceg egyelőre nem akar trónra kerülni.
A rengeteg megpróbáltatás, veszteség, egészségi problémák után a Sztárban Sztár leszek! énekesének az élete úgy tűnik, szépen lassan rendeződik. Farkas Sándor Lajost nemrég kilakoltatták az otthonából, amiért nem tudta kifizetni a közel 100 milliós tartozását, majd kórházba került. Elárulta, hogy van most.
Még előtte állna az élet.
Először törte meg a csendet Chrudinák Alajos első házasságából született fia, Ádám. A Panoráma műsorvezetője teljesen eltávolodott a gyermekétől, amikor élete utolsó 20 évét a harmadik feleségével töltötte. Kiderült, hogy Ádám utólag értesült az édesapja haláláról is. Szívszorító részleteket árult el.
Egyszerűsödik az elfelejtett örökségek kihirdetésének rendszere.
Nem mindig a végrendelet szerinti örökösé a vagyon, ezek a kivételek.
Az, hogy milyen lesz az intelligenciaszintünk, alapvetően az egyik szülőnktől örökölt géneken múlik.
Napjainkban sokan egyedül élnek életük utolsó éveiben.
Milyen korhatárokra kell ügyelnie az özvegynek, ha igényelni kívánja az ideiglenes özvegyi nyugdíját és annak megszűnése után kérelmezni kívánja az özvegyi nyugdíj feléledését? Az özvegyi nyugdíjra vonatkozó szabályozás a szakértő szerint sem egyszerű.
Kelemen Anna ismét sokat változtatott a külsején: a tavalyi elképesztő fogyása után most kerek feneket villantott, valamint ajkai nagyobbak mint valaha.
Megugrott a végrendeletek és az öröklési szerződések száma, a közjegyzők néhány dologra felhívták a figyelmet.
Szomorú évforduló a mai, hiszen éppen hat éve annak, hogy elhunyt a legendás színész, Tahi-Tóth László, és tavaly óta a felesége, Kárászy Szilvia sincs már közöttünk. A házaspár jelentős vagyont hagyott maga után, amely egymás ellen fordította a rokonokat, viszálykodás alakult ki az örökösök között. Ám az érintettek minden bizonnyal rádöbbentek arra, hogy a hagyaték körüli civódás nem méltó a zongoraművész, illetve a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész emlékéhez, mivel úgy tudjuk, a rokonok hajlanak a peren kívüli megállapodásra, hogy békés úton zárják le az ügyet.
Az anglikán egyház szimbolikus vezetője édesanyja félrelépésének köszönheti fordulatokkal és kegyelettel teli életét.
Újabb csalással próbálkoztak Csutinál.
A szerencsés férfi egy családos ember, akinek egy neje és két gyermeke van.
A lakás tulajdonosa úgy döntött, vége a türelmi időnek.
A legtöbb tulajdonságot sok különböző gén befolyásolja, melyeket édesanyánktól és édesapánktól öröklünk. Na de kitől mit kapunk?