Az “Etnikai Konfliktus Ukrajnában: Ukrajnákoz kitelepítik az orosz légicsapások miatt” cím hatásos lenne a témára fókuszálva.
Huszonhárom településen rendelték el az evakuálást.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Huszonhárom településen rendelték el az evakuálást.
Egy ilyen lépés bevonná a szövetséget a háborúba.
Szankciókkal fenyegette meg NATO-szövetségesét az USA
Szerda késő délután sor került az elődöntőre.
A szankciók működnek? A kutatók szerint ennek semmi jele
Közelebb állnak a valósághoz a frontól szóló hírek.
Az orosz és belorusz állampolgárok számára bejelentett magyarországi vízumszerzések megkönnyítéséről kíván tájékozódni az Európai Bizottság és várja a magyar kormány indoklását – közölte Anita Hipper, az Európai Bizottság (EB) szóvivője.
Conor McGregor UFC-bajnok trollkodásával kisebb zavart kelthet Trump “macsó” támogatóinak körében. A nagyszájú harcos a volt elnök elkötelezett híve, ám mindez talán már múlt idő, ugyanis az ír nyilvánosan elfordult elnökjelölt kedvencétől. Az ok: Donald Trump nem őt, hanem nagy dagesztáni riválisa sportteljesítményét dicsérte.
Oroszország Kurszki megyéjéből meghiúsított ukrán betörési kísérletet, a belgorodi régióból pedig halálos dróntámadást jelentettek kedd reggel az orosz hatóságok.
A nemrég lezajlott orosz-nyugati fogolycsere alkalmával egy olyan argentin házaspár, Artem és Anna Dultsev jutott vissza Moszkvába, akiket addig Szlovéniában tartottak fogva. A házaspár „papíron” argentin volt, da valójában oroszok. A dologról a gyerekeik semmit nem tudtak, így a fogolycsere után lányuk sírva fogadta a friss információt.
Hátborzongató látvány tárul elénk a Cár-bomba robbanásakor készült videón.
Putyin figyelmeztette Washingtont.
Az ukránok az EU hallgatólagos belegyezésével zsarolják Magyarországot
Ezt állítja az orosz szóvivő.
Kim Dzsongun személyesen irányította az észak-koreai árvízi védekezést, de közben váratlan baleset is történt. Az észak-koreai elnök csónakja egy fának ütközött, miközben az árvíz által sújtott területeket ellenőrizte. Szerencsére Kim Dzsongunnak a haja szála sem görbült meg.
Kim Dzsong Un személyesen irányította az észak-koreai árvízi védekezést, de közben váratlan baleset is történt. Az észak-koreai elnök csónakja egy fának ütközött, miközben az árvíz által sújtott területeket ellenőrizte. Szerencsére Kim Dzsong Unnak a haja szála sem görbült meg.
Humanitárius segélyt ajánlott Vlagyimir Putyin orosz elnök Észak-Koreának – közölte az észak-koreai állami hírügynökség, a KCNA. Erre azért került sor, mert az elmúlt napokban szokatlanul heves esőzések és árvizek sújtották a távol-keleti országot. Kim Dzsongun viszont köszönettel visszautasította az Oroszország által felajánlott humanitárius segítséget az árvizek okozta károk enyhítésére.
Újabb rejtélyes eset Oroszországból: egy 23 éves nő az esküvője után, a nászéjszakán zuhant ki egy tizenötödik emeleti lakásból. A férj állítja, hogy semmi köze az ügyhöz, ám több furcsaság is napvilágot látott.
Az MI6 korábbi vezetője szerint az észak-angliai késeléses támadásokról szóló orosz dezinformációs kampány, amely országszerte zavargásokat váltott ki, része Vlagyimir Putyin Nyugat elleni úgynevezett szürke hadviselésének. A Southportban három lányt halálosan megkéselő és 10 másik lányt megsebesítő támadó személyazonosságáról szóló hamis információk terjesztése orosz álhíroldalakhoz kapcsolódik. Szerinte az emberek alábecsülik az oroszok konfliktushoz való hozzáállásának mértékét illetve az ezzel járó veszélyt.
Zelenszkij ezt kéri a szövetségesektől.
Tisztességesen állt helyt sportolónőnk biológiai férfi ellenfele ellen.
Legalább tíz ember meghalt Oroszországban, amikor egy gázrobbanás után összedőlt egy ötemeletes panelház Nyizsnyij Tagil városában. A balesetben 25 lakás megsemmisült, 16 lakó pedig súlyosan megsérült. A helyi hatóságok gyásznappá nyilvánították augusztus 3-át a tragédia áldozatainak emlékére, és szükségállapotot hirdettek.