Váratlan fordulat: Molnár Áron véleménye Pajor András atya ügyével kapcsolatban

Molnár Áron nem bírta szó nélkül hagyni Pajor András atya botrányos ügyét, mely szerint a plébános többször visszaélt a hatalmával és tekintélyével, valamint intim közelségbe került a ministránsfiúkkal, akiknek meztelenül kellett előtte megjelenniük. A színész felháborodva reagált, és az is kiderült, korábban az atya a Hír TV-ben nyilvánosan elmondta neki, hogy Áront nem szabad beengedni iskolákba. Szerinte az ilyen emberek a kereszténység fő ellenségei.

Karácsony Gergely durva állításai: Átkok és provokáció Pajor András atyáról

A gyülekezetbe járó egyik idős hölgy mindig keresztet vetett ha az utcán vagy a boltban összetalálkoztunk – számolt be Karácsony Gergely Facebook-oldalán a Pajor András plébánossal való kapcsolatáról. Sajtóinformációk szerint Pajor atya ellen gyermek- és ifjúságvédelmi ügyben vizsgálat indult, és a papi tevékenységtől is eltiltották. Ennek kapcsán Budapest főpolgármestere még zuglói polgármesterségének idejéből emlékezett vissza az atyával szerzett tapasztalatairól.

Pajor András atya határozottan elutasítja a vádakat: „Nem magyarázkodom, mert nincs miért”

Reagált Pajor András atya a róla megjelentek hírekre. Csütörtökön arról számolt be a sajtó, hogy a Kassai téri templom plébánosa ministráns fiúkat „tört be”, s mindennek szexuális vetülete is van: többek között meztelenre vetkőzött gyerekeken tartott „kullancsvizsgálattal” vádolták meg. A rendőrség nyomoz. A papi tevékenységtől eltiltott plébános szerint azonban lejárató kampány folyik ellene.