A jótállás fontossága: Termékekre és szolgáltatásokra is érvényes

Ahogy arról korábban írtunk, jelentősen változott a kötelező jótállás időtartama és a jótállási jegyekre vonatkozó szabály. Július elsejétől külön miniszteri rendelet sorolja fel azokat az árucikkeket, amelyekre kötelezően jótállást, vagyis garanciát kell vállalniuk a gyártóknak. A májusban életbe lépett módosításokkal a fogyasztók újabb és szélesebb jogokat kaptak a vállalkozásokkal szemben. Egyebek mellett a kötelező jótállás már nem csak magukra a fogyasztási cikkekre vonatkozik, hanem azokra az új tartozékokra és alkatrészekre is, amelyek ára eléri a tízezer forintot.

Brutális támadás a Népligetnél: Magyar bajnok ökölvívót kirabolták és megfenyegették késsel

A tavaly 57 kilogrammban magyar bajnoki címet nyerő ökölvívó, Koloszár Valentin a TikTok-oldalán számolt be arról, hogy egy válogatott tornáról hazafelé tartva elloptak tőle húszezer forintot a Népligetnél, majd amikor megpróbálta visszaszerezni a pénzét, kést fogtak rá. Bár a történteket egy biztonsági őr végignézte a kamerákon keresztül, nem volt hajlandó cselekedni.

Széttépték a debreceni sajtófotó-kiállítást csak négy nappal a megnyitó után

Csak négy napig volt látható Debrecenben a Magyar Sajtófotó Kiállítás, holott az eredeti tervek szerint még szeptemberig maradt volna. A kiállítás 42 éves múltjában sosem történt még ehhez hasonló eset. Bánkuti András, a MÚOSZ Fotóriporteri szakosztályának vezetője is értetlenül áll a történtek előtt, úgy tudja, hogy felsőbb utasításra vitték el a képeket.

A Szépség és a Művészet Találkozása: Az animáció világából a Madame Tussauds mesterműveibe – Interjú Petra van der Meerrel

Dwayne Johnson Budapestre költözött! Az V. kerületi Dorottya utca egyik palotájában tölt el több hónapot, ott bárki fotózkodhat vele, megérintheti, ölelgetheti, a Sziklaként is ismert hollywoodi sztár mosolyogva magához engedi a rajongókat. Szeme meg sem rezdül, szótlanul tűri a közeledést, ő ugyanis csak egy viaszfigura.