A kiberbűnözés veszélye fenyegeti a fiatalokat is

Az internetes csalások elleni védekezés fontosságára kívánja felhívni a figyelmet a másodízben meghirdetett pénzügyi vetélkedő, amely játékos formában ad át pénzügyi ismereteket.

Még mindig elterjedt vélekedés, hogy a kiberbűnözés áldozatai szinte kizárólag idős emberek, akik esetében a csalók könnyedén használják ki a hiányos internetes ismereteket, azonban a helyzet mára megváltozott, és a pénzügyi és digitális tudatosság fejlesztése kiemelten fontos lett a fiatalok számára is. Ebben nyújt jelentős segítséget a második alkalommal életre hívott Nagy Diák Banktudós Teszt, melynek során a diákok játékos formában tanulhatnak a felelős pénzügyi döntések meghozataláról, s közben felkészülhetnek a digitális világ egyre gyakrabban előforduló veszélyeire, például a kibercsalásokra is.

Pénzügyi tudás: Tanulj és válj szakértővé az iskolapadodon is!

Újra várja az oktatási intézmények jelentkezését a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont, „Bőröndmúzeum – Utazás a pénz körül” elnevezésű programja. A pénzügyi ismeretterjesztő kezdeményezés 2023. szeptember 1-jén indult el. Azóta több mint 850 foglalkozást tartottak a múzeum pedagógusai, ami azt jelenti, hogy csaknem 25 000 diák vehetett részt a programban országszerte, különböző oktatási intézményekben, de nyáron még a zánkai Erzsébet Táborban is.