Az “Öröm a Nyomorúságban: A Madách Színház Ünneplése Egy Örömkoncerttel az Elmúlt Két Évtizedért

Megnyitotta a 2024/25-ös évadot a Madách Színház. Még szeptemberben érkezik A nyomorultak, amiben új generáció lép színpadra, novemberben pedig az intézmény Örömkoncerttel ünnepli, hogy 20 éve lett zenés színház a Madách. A koncert köré pedig programsorozatot is szerveznek, ráadásul egy Emlékkönyv is megjelenik az elmúlt két évtizedről.

Az RTL Gólkirályság forgatásán jártunk, de váratlanul beütött a baj…

Egy kitalált NBII-es futballcsapat, a Csember FC mindennapjairól szól az RTL Gólkirályság című sorozata. A fikció ellenére a készítőknek nagyon fontos volt, hogy a jelenetek hitelesek legyenek, azaz még egy fanatikus focirajongó se tudjon belekötni. Emiatt például a széria megálmodója, Kapitány Iván hosszú ideg kereste a csapatával a megfelelő pályát.

Szakítás után is megtartott szerelmek – Janza Kata őszintén vallott az exek fontosságáról az életében

Janza Kata már 1997 óta a Budapesti Operettszínház tagja, és nehezen visel minden változást, ezért mindig csak akkor vált, ha már nagyon rossz a helyzet. Így van ez a szerelemmel is. Két évvel ezelőtt ért véget egy ötéves kapcsolata, de azóta már újra boldognak és kiegyensúlyozottnak érzi magát, bár sokan csak meghökkennek azon, hogyan tud ilyen jó viszonyt ápolni korábbi szerelmeivel. A színésznő most különleges mozaikcsaládjáról mesélt.