Az Einstein és Marie Curie közötti levelezés: a trollok elleni harc már a múlt században is jelen volt

1911-ben Albert Einstein rendkívüli levelet írt Marie Curie-nek. Curie élete egyik legzavarosabb időszakát élte, a közvélemény erősen ellene fordult. A levél, amelyet a közelmúltban a Digital Einstein Papers projekt hozott napvilágra, emlékeztet a nagy elmék közötti szolidaritásra a nehézségek közepette. Meg arra, hogy bár internet akkor még nem volt, de a trollok már léteztek.

Sokkoló fejlemény! Marilyn Manson ejtette a rágalmazási pert a volt barátnője ellen

Marilyn Manson és egykori barátnője, Evan Rachel Wood jogi csatája már évek óta húzódott, ám most váratlan fordulat történt az ügyben. A botrányokkal övezett énekes ejtette a színésznő ellen benyújtott rágalmazási perét, miután a bíróság alaptalannak találta a vádjait. A zenész abba is beleegyezett, hogy kifizeti Wood 327 ezer dolláros, azaz körülbelül 128 millió forintos ügyvédi költségeit.

Fekete-Győr Andrást harmadik alkalommal is elítélték: a legnagyobb botrányai

Ahogy azt a Blikk is megírta, a Fővárosi Ítélőtábla harmadfokon elítélte Fekete-Győr Andrást társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak vádjában. A politikus egy év börtönbüntetést kapott, két évre felfüggesztve, az ítélet jogerős. Az ítélet azt is jelenti, hogy megfosztják a parlamenti mandátumától, amit 2022-ben a Momentum listavezetőjeként szavaztak meg neki.

A bíró szerint a Netflix tévesen címkézte “igaz történetnek”? – Jogászok csatájában a streaming szolgáltatóval

Fiona Harvey rágalmazási pert indított a Netflix ellen, miután a nagy sikerű, díjnyertes Szarvasbébi című sorozatban valótlanul ábrázolták őt zaklatóként, és emiatt súlyos fenyegetésekkel kellett szembenéznie. Egy amerikai bíró most úgy döntött, a nő folytathatja perét, miután szerinte a streamingszolgáltató tévesen címkézte a szériát igaz történetként, és nem tett megfelelő lépéseket a történet hitelességének ellenőrzésére. Harvey 170 millió dolláros kártérítést követel a streamingóriástól.

Az események váratlan fordulata: Dobrev Klára mentelmi jogának felfüggesztését kérte a bíróság

A Demokratikus Koalíció (DK) politikusa és európai parlamenti képviselője mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság. Pölöskei Gáborné Áder Annamária feljelentésének ügyében történt mindez. Azért indított a volt államfő, Áder János testvére büntetőeljárást Dobrev Klára ellen, mivel a politikus bűnösnek nevezte őt a pedofilbotrányban.