Az örök hűség képviselői: a négy leghűségesebb csillagjegy
Van, aki hajlamos félrelépni, de ők biztosan nem. Csillagjegyük alapján áruljuk el, kikben bízhatsz meg a leginkább.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Van, aki hajlamos félrelépni, de ők biztosan nem. Csillagjegyük alapján áruljuk el, kikben bízhatsz meg a leginkább.
A szájban gyakran jelenlévő baktériumok képesek akár a rákos sejteket is elpusztítani.
Úgy érzi, nem vesztegetheti az időt, a gyerekeit is most kell felkészítenie mindenre.
A kutatók két nagyon jelentős kockázati tényezőt találtak, ami növelheti a rák kialakulásának esélyét.
Végstádiumú rákkal küzdő édesanyának adta haját Kriszti.
Egy kisfiú árván maradhat…
Viszketett és lila foltok jelentek meg rajta.
Az író a kórházból jelentkezett be, ahol harmadszorra fut neki a rák elleni küzdelemnek.
Az orvosnak elég volt csak belenézni a torkába és egyértelmű volt, hogy nagy a baj.
A család éppen a harmadik gyermek érkezésének örült, amikor megkapták a lesújtó diagnózist.
Egy amerikai rákkutató verte most félre a vészharangot, állítva: gyakorlatilag a klinikáján jelentkező összes új beteg 45 év alatt. A doktor, vizsgálva a páciensek hátterét, egy közös pontot talált. És hogy még tovább menjünk: ez a bizonyos ok valószínű, hogy ön életében is jelen van, de tehet ellene!
A nő elfelejtette, hogy rákkal küzd. Senkinek nem kívánja azt a sok küzdelmet, ami rá várt.
Minden évben több tízezer embernél diagnosztizálnak rákot Magyarországon. De mit tehetünk a rák kockázatának csökkentése érdekében?
Egy új tanulmány arra mutatott rá, hogy a kannabisz erős és rendszeres fogyasztása növelheti a fej- és nyakrák kockázatát. Több mint 116 ezer kannabiszhasználati zavarban (CUD) szenvedő amerikai felnőttet vizsgáltak és elemeztek, az információk egy 20 éves időszakot öleltek fel. A kutatók végül arra jutottak, hogy a becslések alapján a rendellenesség 10-ből 3 fogyasztót érint, és olyan problémás használattal jár, ami jelentős károsodáshoz vezethet.
Vannak, akiket egyszerűen mindenki imád. Lássuk, kik a legkedveltebb csillagjegyek!
A mai napig gyötör a bűntudat, amiért megcsaltam a haldokló feleségemet.
Minden csillagjegynek megvannak a maga vágyai és igényei, ha a szerelemről van szó. Akár hisz az asztrológiában, akár nem, a csillagok befolyásolják a szívügyeinket. Lássuk, milyen szerelemre vágyik egy nő a csillagjegye szerint.
Bizonyos ráktípusok nagyobb valószínűséggel jelennek meg gazdagoknál, míg más betegségek gyakoribbak a szegényebbeknél.
Katalin hercegné rákdiagnózisa óta nem volt egy nyugodt perce sem. A gyerekek előtt persze ezt próbálja titkolni!
Tudod, kik tudnak a legjobban szeretni, amellett, hogy roppant megbízhatók?
Stressz és rákos megbetegedés között kapcsolat van, nem vitás. A kérdés: milyen jellegű, és mit tehetünk ellene. Orvostudományi szakértőt kérdeztünk.
Egy kis, vérző csomót tapintott ki a feje tetején.
Te is közéjük tartozol? Csillagjegyed árulkodik a jellemedről!
Egy ügyvéd azt hitte, a munkájával járó stressz miatt fáj a feje.
Kutatók felfedezték, hogy az endogén retrovírusok, az emberi genomban található ősi vírusok maradványai, jelentős szerepet játszanak a rák kialakulásában. Tanulmányuk szerint ezen vírusok elnémítása fokozhatja a rákellenes kezelések hatékonyságát azáltal, hogy kikapcsolja a tumor növekedését elősegítő géneket. A felfedezés a rákterápia lehetséges új megközelítéseit nyithatja.
A rák többféle formában és tünettel jelentkezhet, nem mindig jelzi egy, a testünk valamely részén kialakult csomó vagy dudor.
A herceg sokáig szoros kapcsolatot ápolt vele.
A szakember szerint ezek a rák leggyakoribb tünetei.
Orsi szervezetét halálos kór támadta meg.