A kisfia átvette Cooky helyét – Egy szívmelengető történet
Köztudott, hogy Cooky gyerekkora óta rajong a repülésért és sok-sok éven át tanult azért, hogy valóra váltsa nagy álmát.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Köztudott, hogy Cooky gyerekkora óta rajong a repülésért és sok-sok éven át tanult azért, hogy valóra váltsa nagy álmát.
Az elmúlt időszakban több európai repülőtéren is eltörölték a 100 ml-es szabályt – azaz, hogy egy utas egyszerre csak 10×100 ml folyadékot, aeroszolt és gélt vihet át a biztonsági ellenőrzésen maximum egy darab 1 literes zacskóban. Az enyhítés mögött az Európai Bizottság döntése volt, akik azonban most visszakoztak, így szeptembertől újra él a szabály.
UFO-t észleltek az Atlanti-óceán felett.
A gépnek vasárnap kora reggel kellett irányt változtatnia.
A magyar fővárosban hajtott végre kényszerleszállást vasárnap kora reggel a Wizz Air egyik, Craiova és London-Luton között közlekedő gépe. Füstöt észleltek az utastérben, a személyzet két tagja pedig rosszullétre panaszkodott. A járat néhány óra után új repülővel és személyzettel folytathatta az útját.
Apja, Vilmos is így járt korábban.
Berki Krisztián özvegye új szerelmével hagyta volna el az országot, a kaland azonban nem indult túl jól. Berki Mazsi a reptéren ragadt.
Egy hónappal ezelőtt még arról lehetett hallani, hogy megkapták a zöld jelzést a légitaxik a francia kormánytól, ezért az olimpián repültek volna fel először a különleges járművek. Azonban a friss hírek szerint elhalasztották az elektromos légitaxik bemutatkozását Párizsban, mivel egyelőre nem kapta meg hozzá a hatósági tanúsítványt az üzemeltető.
Ha repülővel utazol, ezeket az illemszabályokat illik ismerni és betartani.
A 101 éves asszonyt folyamatosan összetévesztik egy csecsemővel egy légitársaság foglalási rendszerének hibája miatt.
Egyre csak fokozódik a káosz a reptereken: folyamatosan növekszik azoknak a járatoknak a száma, amelyek több órát, akár egy napot is késnek. A magyar sztárok sem úszták meg reptéri kavalkád nélkül a nyaralást. Ezúttal Hajdú Péter jelentkezett be felháborodottan a reptérről. A bejegyzése szerint csak pár napra akarta elszökni párjával, de késés miatt sokkal kevesebb idejük jut a pihenésre.
A hidrogén hajtóanyagot használó repülőgépekben rejlő hatalmas lehetőségek igazolásaként a Joby Aviation hihetetlen 837 kilométeres megállás nélküli repülést hajtott végre S4 eVTOL légitaxijával. Ez több mint háromszorosa az akkumulátorral mért hatótávolságnak, és abszolút mérföldkő a tiszta repülés számára.
Fontos információkat osztott meg a magyar-francia pilóta!
Újabb döbbenetes késésről számoltak be az utasok. Ezúttal 17 órán át várakoztak Dubajban a Wizz Air Budapestre tartó járatainak érintettjei. A gépnek szerdán kellett volna elindulni Magyarországra, ám csak másnap délután szállt fel az Egyesült Arab Emírségek repteréről.
A Wizz Air bejelentette, hogy a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren állomásozó repülőgépét Budapestre helyezi át. Az áttelepítésre 2024. október 27-én kerül sor, így a nyári menetrendet nem érinti a változás. Az utasoknak Debrecenből továbbra is elérhetőek lesznek a légitársaság járatai Burgaszba, Lárnakába, Londonba és Rómába.
Szívszaggató volt látni a Covid-járvány csúcsán, miként omlott össze a turizmus, tömegközlekedés, mint ürült ki az égbolt, repülőgépnek hónapokon át még hangját sem lehetett hallani. Üresen árválkodtak a légi folyosók. Az ember biztosra vette, hogy ennek az ágazatnak vége, jöttek az elbocsátások, a légitársaságok csődjei.
Hatalmas késéssel indult Debreczeni Zita és fiai repülőgépe.
Debreczeni Zita nyaralása nem várt nehézségekkel indult: a modell személyesen tapasztalata meg, hogy milyen megterhelőek tudnak lenni az utóbbi hetekben kialakult repülőtéri káoszok. Ráadásul ő mindezt két gyermekére vigyázva élte át.
Célkeresztbe kerülhetnek akár NATO-repterek is.
Korda Györgynek és Balázs Klárinak pénteken Marosvásárhelyen kellett volna koncertet adnia, ám a csütörtök esti járatukat törölték, ami komoly nehézséget okozott számukra. A művészházaspár mindenképpen el akarta kerülni, hogy csalódást okozzanak a rajongóknak, így végül sikerült odaérniük a koncert helyszínére. Mindezzel új értelmet nyert az ikonikus Reptér című sláger is.
A fiatal nő nagy utazásra készült, mert évek óta nem látta szeretteit.
Lezárták az érintett területet.
Évekig harcolt egy nemzetközi légitársaság képviselőivel Varnus Xavér, ám megérte: visszakapja a jegyei árát és kártérítést is, összesen közel kétmillió forint jár az orgonaművészek.
Hatósági ellenőrzést indítottak a fapados légitársaságok késései miatt
Mága Zoltán a közösségi oldalán számolt be az esetről.
Mága Zoltán hegedűművész és felesége is Törökországba utazott volna, azonban a művész felesége rosszul lett a repülőn. így a Sun Express járatának kapitányát Mága Zoltán a startolás félbeszakítására kérte, hogy le tudjon szállni családjával a repülőről. A művész most a közösségi oldalán írta meg, mi történt és elnézést kért az utastársaitól.
A tavaszt ugyan Olaszország nyerte a magyar utazóknál, de a nyár beköszöntével Horvátország két alatt átvette a vezetést – derül ki a Bank360-nál kötött utasbiztosítások adataiból. A külföldi utak hosszabb lettek júniustól, s több az autós utazó.
Ez sokaknál kiverte a biztosítékot.
Kerüld el te is az utazás alatti rizikófaktorokat!
189 utas rekedt órákra egy repülőgép belsejében, ahol 50 fok volt – a repülőgép légkondicionálója a felszállás előtt hibásodott meg.