Az élet véget ért: Megrendítő pillanat a 24 éves nő halála a tömegközlekedésen
A fiatal nő nagy utazásra készült, mert évek óta nem látta szeretteit.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
A fiatal nő nagy utazásra készült, mert évek óta nem látta szeretteit.
A British Airways BA 31-es, Londonból Hongkongba tartó járata vasárnap a késő esti órákban egy utas rosszulléte miatt megszakította az útját, és Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szállt le. A hírt a Budapest Airport közölte hétfőn az MTI-vel. Közleményük szerint a gép a tartályokban lévő üzemanyag mennyisége miatt túlsúlyos volt, ezért a földet érést követően a fékrendszer túlhevült.
Egy utas rosszulléte miatt vasárnap a késő esti órákban megszakította útját Budapesten és leszállt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a British Airways BA 31-es Londonból Hongkongba tartó járata – tudatta a Budapest Airport.
Kisrepülőgép zuhant le egy francia autópályára vasárnap, a fedélzeten lévő két utas és a pilóta életét vesztette – közölte a francia rendőrség.
A két vitorlázó repülőgép Nagycserkesz közelében ment egymásba a levegőben. Szerencsére a gépeket vezető pilóták, még az ütközés előtt ki tudtak ugrani a repülőkből. Egyelőre nincs információ arról, hogy mi okozta a légi szerencsétlenséget, nyomozást indított a rendőrség az esettel kapcsolatban.
Mága Zoltán a közösségi oldalán számolt be az esetről.
A hegedűművész a közösségi oldalán számolt be a történtekről.
Fél óra sincs hátra a kezdésig, de a gép még mindig Budapesten van állítólag. A személyzet a rendőrséggel fenyegeti az elégedetlenkedő szurkolókat.
A Virgin Australia egyik járatának kényszerleszállást kellett végrehajtania Új-Zélandon miután kigyulladt az egyik hajtóműve kigyulladt. A problémát valószínűleg az egyik hajtóműbe keveredő madár okozta.
Az incidens Gotland sziget fölött történt. A SZU-24 típusú orosz gép néhány percet töltött a svéd légtérben.
Tömegközlekedéssel nem értek volna oda a meccsre. A stadionnál lévő konzulok külön készülnek a járatkésésben érintett szurkolók érkezésére.
189 utas rekedt órákra egy repülőgép belsejében, ahol 50 fok volt – a repülőgép légkondicionálója a felszállás előtt hibásodott meg.
A légikatasztrófában minden fedélzeten utazó személy életét vesztette.
Újabb sokkoló felvételek láttak napvilágot a bécsi légitársaság gépének bravúros landolása után.
Két, kis híján tragédiába fulladó repülőgépes incidens történt ugyanazon a napon: Indiában és Kanadában nem sokon múlott a brutális szerencsétlenség.
Repülőgép-balesetben meghalt az Apollo 8 űrmisszió egyik tagja, William Anders.
Egy légitársaság új lehetőséget kínál a nőknek, hogy nagyobb biztonságban érezhessék magukat a repülés közben.
Egy pilóta súlyosan megsérült, miután kedd délután egy F-35-ös vadászrepülőgéppel lezuhant az új-mexikói Albuquerque nemzetközi repülőtér közelében.
Törökország felett vett 180 fokos fordulatot a Dubajba tartó járat. Félő volt, hogy a technikai probléma miatt 250 ember marad az Egyesült Arab Emírségekben.
Szombat délután Horvátországban, Zágráb közelében lezuhant egy sportrepülőgép, a baleset egy halálos áldozatot követelt, négyen pedig megsérültek. A történtek után a horvát miniszterelnök is ellátogatott a helyszínre.
Biztonsági kockázatot fedeztek fel a Boeing 777-es repülőgépein. A rossz szigetelés miatt a repülőgépek tűz- és robbanásveszélyesek lehetnek, ám a vállalat szerint a probléma megoldása nem sürgős.
A Boeing-mérnöke, John Barnett korábban a céggel kapcsolatos több aggályát is megosztotta a nyilvánosság előtt. Majd arra hivatkozva, hogy a Boeing törvénytelenül állt rajta bosszút, beperelte a vállalatot. Az alkalmazottra aznap találtak rá holtan, amikor a per egyik meghallgatására kellett volna mennie. A haláleset kapcsán most zárták le a nyomozást.
Felkapta a videót a TikTok, amelyen egy repülőgép fedélzeti csomagtartójában hajtotta álomra fejét egy nő a felszállás előtt.
Köhögés miatt tört ki verekedés az EVA Air egyik járatán. Csak azért nem lett nagyob baj, mert három légiutaskísérő sikeresen kezelte a helyzetet.
Megérkezett Budapestre a kínai elnök, Hszi Csin-ping.
Új “világvége-repülőt” épít az Egyesült Államok
Nemcsak a nő, hanem egy másik utas is látta a rejtélyes földönkívüli űrhajót.
Kényszerleszállást hajtott végre Kazahsztánban a LOT Budapestről Szöulba tartó közvetlen járata, mivel egy koreai nő merev részegen randalírozni kezdett a repülőn.
Az Air France járata még 2009-ben zuhant le, több mint 200 emberrel a fedélzetén. A feketedoboz rögzítette a személyzet utolsó szavait.
Egy Tu 22M stratégiai bombázó repülőgép zuhant le Oroszország sztavropoli területén.