Az automatizáció forradalma: Egy ország, ahol a robotok átvették a munkaerő uralmát.

Dél-Korea a világ első országa, amely a munkaerő 10 százalékát robotokkal helyettesítette, hogy kezelje a csökkenő népesség okozta munkaerőhiányt. Az ország robot-sűrűsége 10 ezer dolgozóra vetítve 1 102 egység, kétszerese bármely más országnak. A kormány jelentős befektetésekkel támogatja a robotika fejlődését, amely már az ipar mellett az egészségügyben és a vendéglátásban is jelen van.

Az Elon Musk által bejelentett forradalmi terv, mely átalakíthatja a közlekedést – fotókkal!

Elon Musk két teljesen önvezető járművet mutatott be csütörtökön Kaliforniában. Az egyik egy robottaxi, amely úgy szállítja majd az utasait, mintha “egy kényelmes kis társalgóba ülnének.” A másik pedig egy szintén 100%-ban önjáró tömegközlekedési eszköz, a Robovan, ami akár 20 utast vagy árut is szállít majd a jövőben Musk elképzelése szerint.

Ne maradj le a legfrissebb tech és tudományos hírekről! Itt az összefoglaló, ami minden fontos információt tartalmaz

Talán nem volt ideje minden olyan írás címére rákattintani, amely a technika és a tudomány világának valamilyen friss érdekességéről számolt be. Ezen a helyen összegyűjtöttük a Technológia és Tudomány rovat legfontosabb, legizgalmasabb, esetenként pedig meghökkentő tartalmait a múlt hétről, hogy a lényegről semmiképpen se maradjon le.

A mesterséges intelligencia által irányított robotok forradalmasítják az autó- és űrhajó-rakományok pakolását

Az autó bepakolása utazás előtt elég egyszerű feladatnak tűnhet, de a robotok számára mégsem volt könnyű megtanulni, egészen addig, amíg egy új kutatás át nem adta a robotok betanítását a mesterséges intelligenciának. Ennek a következményei messze túlmutatnak a jól megpakolt csomagtartón, végső soron pedig hatással lehetnek az otthonunk kezelésétől kezdve a Mars kolonizációjáig számtalan dologra.