Az igazi magyar gasztronómia rejtett története: az alapanyagok eredete
Azzal viszont, hogy mennyire egészséges, szerencsére a legtöbben tisztában vagyunk: még a máj- és a prosztatarák ellen is védelmet nyújthat.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Azzal viszont, hogy mennyire egészséges, szerencsére a legtöbben tisztában vagyunk: még a máj- és a prosztatarák ellen is védelmet nyújthat.
Ferenc pápa szakít azzal az évszázados gyakorlattal, amely szerint az elhunyt pápát három egymásba nyíló, ciprusból, ólomból és tölgyfából készült koporsóban temetik el. Az egyházfő, aki mindig is híres volt a puritánságáról, eldöntötte, milyen koporsóban szeretne a végső nyughelyére kerülni.
Rubint Réka különleges utazásról számolt be: a fitneszedző ellátogathatott az előző életeibe, sőt, fizikailag is járt ott, ahol a két korábbi élete során élt. A különleges élmények Rómába vezették, ahol – állítása szerint – az előző életeiben élt. Réka számára az utazás nem csupán egy múltbéli kalandozás volt, hanem mély kötődésének felfedezése egy városhoz, amely iránt már korábban is vonzódott. Ez a spirituális élmény újabb fejezetet nyitott az életében, amely a hangtálak varázslatos világába vezette.
Ha nincsenek ezek a románcok, feltehetően máshogy alakul a világtörténelem.
Rubint Réka számára a családja a legfontosabb, ezért most legidősebb gyermeke, Schóbert Lara álmait váltotta valóra. A fitneszlady és lánya egy különleges hétvégére ruccantak ki Rómába, ahol boldogan fedezték fel együtt a város szépségeit. Eközben mindketten csodásan festettek, a fiatal lány ráadásul nem akármilyen ruhában mutatta meg tökéletes alakját.
Amíg tart a Trevi-kút felújítása, addig egy ideiglenes pótmedencébe dobálhatják be a pénzüket a Rómát felkereső turisták.A legenda ugyanis úgy tartja, hogy aki pénzt dob a Trevi-kútba, az biztosan visszatér még Rómába, és ezt nagyon is komolyan veszik a turisták. Olyannyira, hogy a kútba dobált érmék összértéke évente nagyjából másfél millió eurót tesz ki.
Friss hírek, információk első kézből itthonról és a világból. Hazai és külföldi sztárok titkai, bulvár, sport, életmód, lélekdolgok.
Bosszúvágy, véres harcok és CGI-vadállatok várják a nézőt a Gladiátor folytatásában.
A Gladiátor második része hatalmasat szól. Brutális harcokkal, remek színészekkel és izgalmas cselekménnyel mutatkozott be a film, huszonnégy évvel az első rész után. A Gladiátor II a 2000-ben megjelent filmhez hasonlóan az ókori Róma könyörtelen és lélekfacsaró valóságát a gladiátorharcokat használva ablakként.
Európa nagyvárosai között jelentős különbségek vannak a biztonság tekintetében. Míg egyes helyeken drámai a helyzet, más városokat szinte paradicsomi biztonság jellemzi. Turistaként fontos tudni, hova érdemes utazni, és mire kell figyelni. Cikkünkben több európai város biztonsági helyzetét vizsgáljuk meg közelebbről és azt is eláruljuk, idén melyik lett a legbiztonságosabb főváros.
Rúzsa Magdi barátnője oldalán távozott az országból.
Időutazás a történelem legikonikusabb korszakain át – te melyikben élnél szívesebben? Az ókori Egyiptomban vagy a reneszánsz időszakában? Fedezd fel a különböző korok dicsőséges és árnyalt világát!
Somhegyi Krisztián és Viczián Viktória élete első hajós útjára indult, amely során többek között az olasz fővárost is felfedezték. A szerelmesek maradandó élményeket szereztek az út során. És már el is döntötték, biztosan visszatérnek még Rómába.
Vajon tényleg rejtélyes társaságok írták a történelmet?
A szerelmespár nagyon jól érzi magát a kiruccanáson.
Hihetetlen, de egy Netflixes sorozat új évada miatt nyilvános vitát folytat Emmanuel Macron a francia miniszterelnök és Róma polgármestere, Roberto Gualtieri. A két politikus azért küzd, hogy az Emily Párizsban című sikersorozat az ő városukban folytatódjon. Mutatjuk, mivel érvelnek a politikusok a produkció mellett.
Ez a gyógynövény hatásos segítség lehet a rák kiegészítő kezeléseként, de a magas vérnyomás csökkentésére is bevált gyógymód.
Ez volt az ókori rómaiak legnagyobb gasztrotitka: egy szósz, amit minden ételhez használtak, még a desszertekhez is.
Biztonsági készültség lépett életbe Rómában szombat reggeltől a Hamász palesztin terrorista szervezet tavalyi izraeli támadásának évfordulója alkalmából tervezett utcai megmozdulások miatt, amelyeket a palesztinbarát csoportok a hatósági tiltás ellenére meg akarnak tartani – írja az MTI.
Johnny Depp életműdíjat kap az októberi Római Filmfesztiválon, ahol legújabb rendezését is levetítik. A színész-rendező Modi – Three Days on the Wing of Madness című filmje Amedeo Modigliani viharos életét idézi fel 1916 Párizsában, az első világháború idején.
Sophia Loren szülinapi buliját magyar unokái sem hagyták ki.
Ma már kőkorszakinak tűnnek azok a megoldások, amelyeket a nők alkalmaztak menstruációjuk során a múltban.
Jövőre már nem lehet ingyen látogatni, sőt, időpontot is kell foglalniuk a külföldieknek.
Igazi mediterrán kikapcsolódással lepték meg egymást a szerelmesek: Csuti és Bianka a festői Olaszország egyik legszebb vidékén pihenték ki a fáradalmaikat.
A 14 éves fiú egy csoportos utazáson vett részt Olaszországban, már éppen hazafelé indultak, amikor közölték vele, hogy ő nem szállhat fel a gépre. Az édesanya otthonról aggódott fiáért, a légitársaság azonban szóba sem állt vele.
A muzsikusnak nem csak a lelke, a telke is dalból van. Amióta a világ világ, az a komédiás élt meg igazán, aki ott énekelt a pogányok fejedelme mellett, aki a király asztalánál pengette a lantját, aki a hadvezér lányának lakodalmán adta a talpalávalót a násznépnek. Ezzel nincs is hiba, hiszen ahogy ezer éve a kobzosnak, úgy ma a gitárosnak is meg kell élnie valamiből, ha nem csak a reggeli tojásrántottája mellé akar egy árva, kopott, alumínium villát.
A Hooligans dobosának négy lánya van, de imádja az apaságot.
A Hooligans együttes dobosa 53 évesen négy gyermekes édesapa lett, és mindig elérzékenyül, ha a lányairól van szó. Most elmondta, soha nem volt kérdés, hogy egyszer majd lesz gyermek, de arra nem számított, hogy három anyától négy lesz. Arról is beszélt, a mai napig örök fiatalnak tartja magát; azt mondja sosem fog felnőni.