Ókovács Szilveszter konfliktusba keveredett Rost Andreával a stúdió méretéről szóló bemerkedés miatt

Tavaly nyáron robbant bombaként a hír, miszerint az Operaházból az első karmesternek, Kesselyák Gergelynek távoznia kellett Ókovács Szilveszter miatt. Kesselyáknak – akit egyébként Ókovács legesélyesebb kihívójának tartottak a főigazgatói címért – a Magyar Állami Operaházban azonnali hatállyal felmondták a szerződését. A karmester elküldésére Rost Andrea opera-énekesnő is reagált, nem is akárhogyan, ugyanis egy nappal a történtek után bejelentette: nem írta alá a 2023/24-es színházi szezonra az új szerződését, távozott az intézményből.

Az új kezdet reménye: Magyar Péter beszéde a Tisza párt gyűlésén

Szombat délután három órától kampánynyitó gyűlést tart a Tisza párt, amely során lezárják az elmúlt hónapok munkáját és „hivatalosan átlépnek az új fázisba”, vagyis elkezdik a felkészülést a 2026-os országgyűlési választásokra. Magyar Péter az rendezvény előtt közzétett posztjában azt írta, a június 9-ei választások után „egyértelművé vált”, hogy a következő választásokon ők lesznek Orbán Viktor kormányának „egyetlen valódi, potens kihívói”.

Politikai színtér az opera világában: Miklósa Erika és Rost Andrea hosszú évek óta küzdenek egymással

Két világklasszis opera-énekesnő, több évtizedes karrierjük során szinte mindent elértek, Liszt Ferenc- és Kossuth-díj, a Halhatatlanok Társulatának tagsága, további állami kitüntetések, budapesti díszpolgárság, nem is beszélve a csodás szerepekről és a közönség szeretetéről. Miklósa Erika és Rost Andrea akár barátnők is lehetnének, a két klasszis azonban hosszú évek óta rivalizál egymással.