Marburg-vírus: Riadó Hamburgban – Minden, amit tudni kell a halálos fertőzésről

A Covid óta mindennapjaink része lett a vírusfenyegetettség, és az elmúlt órákig azt hihettük, hogy az ebola unokatestvére, a halálos Marburg-vírus is betört Európába. Bár a napi veszély megszűnt, negatív lett a két utazó tesztje, feltehetjük a kérdést, mostantól már együtt kell éljünk a távoli kontinensekről kiszabadult veszélyes kórokozókkal?

37 embert halálra ítéltek Kongóban – Több külföldi is érintett

Halálra ítéltek 37 embert, köztük többi külföldi állampolgárt a Kongói Demokratikus Köztársaságban, amiért részt vettek a hat halálos áldozatot követelő májusi puccskísérletben. Az államcsínykísérlet ügyében 51 ember ellen emeltek vádat, 14 vádlottat pedig felmentettek. A halálos ítéletet egy katonai bíróság mondta ki egy Kinshasa peremén fekvő támaszponton, az elítélteknek öt napjuk van a fellebbezésre.

Az új, súlyosabb majomhimlő-variáns Európában is felbukkant: Nagy aggodalomra ad okot a tudósok szerint

Az ország első majomhimlős megfertőződését jelentették be csütörtökön Svédországban, és ez az Mpox-Klade I vírusváltozat első Afrikán kívüli diagnosztizálása. Az ottani közegészségügyi hivatal vezetője szerint a svéd lakosság nincs veszélyben az egyetlen eset miatt. A szakemberek szerint a most azonosított variáns valószínűleg súlyosabb lefolyású betegséggel és magasabb halálozási aránnyal járhat.

Káosz és erőszak Nagy-Britanniában: összecsapások városokban a rendőrök és tüntetők között – kapcsolódó fényképek, videók

Több mint 90 embert tartóztattak le, miután a szombati tüntetések zavargásokba csaptak át az Egyesült Királyság különböző városaiban. Többek között Liverpoolban, Bristolban, Manchesterben, Blackpoolban és Belfastban üvegeket dobáltak, üzleteket fosztogattak, rendőröket támadtak meg. Az Egyesült Királyság miniszterelnöke miniszterelnöke a kormány teljes körű támogatásáról biztosította a rendőri erőket.