A változó stílus: Selena Gomez átalakulása a vörös szőnyegen
Selena Gomez mindig is küzdött a súlyával, legfrissebb képein fantasztikusan fest.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Selena Gomez mindig is küzdött a súlyával, legfrissebb képein fantasztikusan fest.
Selena Gomez párja váratlan össztűzbe került.
Dányi Robi egyelőre még nem tapasztalta meg, milyen az igazi szerelem érzése, de már készen áll rá.
Selena Gomez bevallotta, mi az, ami megkeseríti az életét.
Ritkán látni a 32 éves énekesnőt így, festék nélkül.
Idén januárban derült ki, hogy folytatást kap a Disney Channel egykori sikerszériája, a Varázslók a Waverly helyből. A közönségkedvenc sorozat, amiben az egész világ megismerte Selena Gomezt, most premierdátumot kapott, valamint az is kiderült, hogy ismerős arcok is felbukkannak majd a szériában. Egy rövid videóban engedtek bepillantást az új sorozatba.
A legtöbben csak érezzük, hogy egy-egy színárnyalat előnyös a számunka, vagy pont ellenkezőleg, ódzkodunk ettől vagy attól a színtől – és nem véletlenül: a színelmélet alapján könnyen felírható, hogy a bőrünk tónusa, a szemünk és hajunk színe alapján milyen típusba tartozunk, így viszonylag egyszerű eldönteni, hogy mi áll jól. Mára népszerű szolgáltatássá vált a színtanácsadás, azonban borsos ára van egy-egy konzultációnak. Most megmutatom, hogyan segít a mesterséges intelligencia meghatározni, melyik típusba tartozunk!
Terhessége mindkettőjük életét kockáztatná, nem hordhatja ki babáját.
Selena Gomez először beszélt arról, hogy nem lehet terhes természetes úton.
Selena Gomeznek nem lehet kisbabája természetes úton az egészségügyi problémái miatt. Erről először beszélt a színésznő, aki elmondta, bár nem így képzelte korábban az anyává válást, nem mond le arról, hogy szülő lehessen, hiszen az örökbefogadás is opció nála.
Kedves és bensőséges képek születtek a premieren róluk.
Megérkezett Hailey és Justin Bieber első közös gyermeke.
A nyüzsgő, szennyezett városban élők jobban ki vannak téve ennek az autoimmun betegségnek.
Immunrendszer nagy barátja, kezd a napot gyömbérshottal!
Egyes hírességeknek a strandra is elkélne a stylistok segítsége.
A világ a lábaik előtt hever. Meghódították a cannes-i vörös szőnyeget a magyar szépségek, akik lenyűgözően elegáns és mégis szexi szerelésben pózoltak a nemzetközi sztárok között. Palvin Barbara csillogó fekete csipkeruhája, Trokán Nóra sötétkék, elegánsan vadító költeménye, vagy épp Jázmin Viktória letisztult, klasszikus kis feketéje tökéletes választásnak bizonyult – nem csoda, hogy elolvadtak tőlük.
Selena Gomez a Cannes-i filmfesztivál idei sztárja. A színésznő-énekesnő legújabb filmjét 11 percig tartó álló ovációval fogadták. A krimi vígjátékot Jacques Audiard és Emilia Pérez rendezték.
Május 14-25. között rendezik meg a világ legrangosabb filmfesztiválját, a cannes-i filmfesztivált. A versenyprogramban olyan rendezők alkotásai láthatók, mint Francis Ford Coppola, David Cronenberg, Paul Schrader vagy Yorgos Lanthimos. Idén Meryl Streep és George Lucas is tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap.
Instagramon tudatta a rajongókkal Justin Bieber és felesége, Hailey Bieber, hogy babát várnak. Rengeteg celeb gratulált az örömhírre, a rajongók pedig epekedve várták, Selena Gomez, Bieber egykori kedvese reagál-e a házaspár bejelentésére.
Hailey Bieber az első babájával várandós.
Nemrég törölte is a képeket, amelyeken testesebbnek tűnt.
Újabb világsztár szívét csavarta el a Nanushka.
Magyar divatmárka termékeit viseli a világsztár.
A sztárok mindig fittek és egészségesek. Mit tudnak ők, amit mi nem? Most lerántjuk a leplet!
Rajongói közül többen teljesen értetlenül állnak Selena Gomez fotói előtt: most mi történt?
Bár hétvégén a 77. BAFTA-gála vitte el a reflektorfényt, magyar idő szerint hétfő hajnalban megtartották a 49. People’s Choice Awards díjátadót is, ahol már Greta Gerwig Barbie-ja sem maradt üres kézzel.
Az énekesnő régi és mostani képpel szemléltette testének változását: „Büszke vagyok arra, aki vagyok.”
Hatalmas bejelentés érkezett: Selena Gomez legendás Disney-sorozata, a Varázslók a Waverly helyből hosszú évek után folytatást. A kap világhírű színésznő-énekesnő pedig szintén szerepelni fog a szériában.
Mutatjuk, milyen ruhákat viseltek a női sztárok a 2024-es Emmy-gálán.