Az olimpiai bajnok kapitánya azonnal lemondott: a magyar legenda kíméletlen őszinteséggel tisztázta a helyzetet
Zavaros hetek után a csúcson fejezi be a munkát.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Zavaros hetek után a csúcson fejezi be a munkát.
Bajba kerültek Marco Rossi válogatott focistái: egy sor kerettagnak bizonytalan a helye klubjában
A Sztárbox idén ősszel induló évadában a férfi középsúly kategóriájában Shane Tusup és Torghelle Sándor csap össze egymással. A két versenyző között már most hatalmas a feszültség, hiába ismerték már egymást korábbról. A csatorna által tartott sajtótájékoztatón már rögtön beindult egymás szurkálása, ugyanis míg más párosok barátságosan üdvözölték egymást, addig Shane Tusup többször is lenagypapázta ellenfelét, aki egyébként mindössze hat évvel idősebb nála.
Kylian Mbappé góllal debütált tétmérkőzésen, ám a mezőnyben még nem nyújtott kiemelkedőt.
Megdöbbentette az országot a 18 éves Márton Viviana tekvandós olimpiai bajnokunk nagypapájának, Kiss „Toto” Zoltánnak a halála. A korábbi ökölvívóval nem bánt mindig kesztyűs kézzel az élet. A fiát korábban elvesztette, míg az élettársával, Krisztinával 21 év után szakítottak. Pedig Toto hétfő délután még a világ legboldogabb embereként várta, hogy átölelhesse aranyérmes unokáját a Puskás Aréna szoborparkjában.
Az Atalanta csak egy félidőig volt méltó ellenfél.
Összesen hét párizsi női vízilabda-találkozónk közül négyet megnyertünk, hármat elveszítettünk, és ez bizony nem ad okot büszkélkedésre. A férfiak negyedik helye sem büszkeség a 2024-es párizsi olimpián.
Három év után újra itthon építi a jövőjét az Exatlon egykori sztárja, Szabó Franciska, aki az elmúlt három évét Amerikában töltötte, ahol Sheena Bathory néven a világ egyik legeredményesebb Power Slap-versenyzője, pofonosztója lett.
Szeptember elsején indul a Sztárbox legújabb évada, ahol Hódi Pamela is ringbe száll majd. A 35 éves influenszer tavaly ugyan kihagyta a lehetőséget, de idén annál nagyobb lelkesedéssel vágott bele. A kétgyermekes édesanya már javában készül a megmérettetésre, és azt is elárulta, hogy úgy érzi, nincs mitől tartania.
Hamarosan indul a Sztárbox új évada, ahol mások mellett Földes Eszter is ringbe száll majd. A színésznő, aki a női pehelysúly kategóriában elsőként Lolával küzd majd meg, nehéz időszakon van túl, de elmondása szerint már alig várja, hogy a bokszban levezethesse a benne felgyülemlett feszültséget. Az elmúlt időszakban megélt kihívások ellenére Eszter eltökélt abban, hogy megmutassa erejét.
A taekwondós ikerk, Márton Viviana és Luana nemcsak külsőre, hanem tehetségben és elszántságban is hasonlítanak.
Imane Khelifet rengeteg ember zaklatta online az elmúlt időszakban, jogi lépésekre szánta el magát.
Michelle titka, gyors lábak, pontos szem
Álvaro Morata a futballt tekintve nagyszerű heteken van túl, a magánélete azonban romokban hever, a csatár nemrég ugyanis bejelentette, hogy válik.
Ha elég idősek hozzá, talán arra a sportriporteri leleményre is emlékeznek, ahogyan a fekete-fehér tévék előtt üldögélő nézőknek a szpíkerek – jobb híján – szavakban próbálták átadni a csodás kűrruhák színeit, valódi ragyogását. Most erre nem lesz szükség: egy magyar műkorcsolyázó páros mutatja be a magyar népművészet csodáját, egyedülálló, eddig sosem volt kűrruhában vágnak neki a világnak.
A jól megérdemelt pihenés napjait tölti Szombathelyen Varsányi Áron, a párizsi olimpián ötödik helyezett öklözőnk, Hámori Luca edzője.
Hamarosan itt a vége. Cristiano Ronaldo a 2028-as labdarúgó Európa-bajnokság előtt visszavonul.
Mindent megpróbált a Ferencváros annak érdekében, hogy eltüntesse a kétgólos hátrányát a Midtjylland ellen a Bajnokok Ligája-selejtezőjében. A klub 3-1-es összesítéssel esett ki, így az Európa-ligában folytathatja. A lefújást követően Botka Endre és Dibusz Dénes értékelt.
Rakétatámadás közben jár edzeni, egy családi ház bunkerében lakik a 16 éves Bódis Botond. A magyar bajnok versenytáncos nem talált magának itthon az elvárásaihoz, terveihez megfelelő partnert, csak Izraelben, akivel már korosztályos válogatottak, s világversenyekre készülnek. Bár az édesanyja nagyon félti, a fiú nem akar hazajönni, az izraeli Eden Gurfinkellel szeretne felkészülni a világbajnokságra még akkor is, ha ezt háborús körülmények közt kell megtennie.
Szomorú hír érkezett, gyászol Márton Viviana.
Dobó Kata tizenévesen versenyszerűen úszott, az alakján és a mozgásán is meglátszik a sportág szeretete.
Max Verstappen a hírek szerint az éjszakába nyúló szimulátorozása miatt volt dekoncentrált, Helmut Marko tanácsadó pedig világos üzenetet fogalmazott meg.
Még mindig nem tudni, mikor térhet vissza a pályára Lionel Messi, az Inter Miami legnagyobb sztárja.
A Barcelona 3-0-ra kikapott a Monacótól a hagyományos “évnyitón”, a Joan Gamper Kupán.
A Forma-1-es sztár, Lando Norris bővíti autógyűjteményét. A brit pilóta legújabb szerzeménye egy nagyon különleges sportkocsi. Lássuk, mit szerzett be legutóbb a sztársportoló!
Nemet mondott a spanyol focista
Az Egyesült Államok egyik megapoliszában, Los Angelesben naponta több millióan utaznak autóval. A szervezők ezen szeretnének változtatni a 2028-as olimpiai játékokra. A nagy erőfeszítéseknek köszönhetően “autómentes játékok” lesznek. Meglátjuk, mi sül ki a nagy környezetkímélő tervekből!
Szabó Franciska, a világ egyik legeredményesebb Power Slap versenyzője Hajdú Péter stúdiójában járt. A Frizbi műsorvezetője testközelből megtapasztalhatta, hogy milyen erőset is üt a TV2 egykori sztárja. A sportoló soha nem hallott titkokat árult el az életéről, többek között arról is vallott, hogy dominaként dolgozik.
Németh András a nyáron erős posztriválist kapott, kikerült a keretből, a mutatói pedig komoly aggodalomra adnak okot.
Milák Kristóf is az aranygéppel utazott haza a párizsi olimpiáról, Budapesten az édesanyja várta.