A szeretet bőséges ereje: Kropkó Péter gondolatai az önzetlenségről

A szerénysége nem engedné, hogy olyan jelzőkkel illessék, mint a világ triatlonsportjának felejthetetlenje, legendája, de a neve hallatán mindenki, aki valaha úszásra, kerékpározásra, futásra adta fejét – vagy mindezt együtt tette –, ismeri Kropkó Pétert, korosztálytól függetlenül. A sokszoros magyar bajnok 17 éven át volt veretlen hazánkban az összes távon, több mint félszáz Ironman-viadalon indult, négyszer nyerte meg a japán Strongman-viadalt és kétszer a svájci Ironman-bajnokságot.

Csalódás a pályán: Fociedző durva támadást követett el a pályán egy fiatal játékos ellen

A Csongrád-Csanád vármegyei U17-es futsal bajnokság újabb fordulója nem várt fordulatot vett, amikor egy edző és egy fiatal játékos közötti konfliktus tettlegességig fajult. A balástyai sportcsarnokban zajló mérkőzésen a hangulat hamarosan elszabadult, és a játék helyett a verekedés került a középpontba. Sajtóértesülések szerint az egyik edző verte be egy fiatal játékos orrát.

Berki Mazsi kemény éven van túl: „Talán ki sem nézték belőlem, hogy mire vagyok képes”

Egy év, amely a kihívásokról, a sikerekről és a határok feszegetéséről szólt: Berki Mazsi 2024-ben mindent beleadott, de most már lassítani szeretne. Az édesanya tavaly bizonyította rátermettségét bokszolóként, aminek köszönhetően kívül-belül sokat változott, ám most egy picit letenné a kesztyűket. Idén inkább az emberi kapcsolataira és a családjára szeretné helyezni a hangsúlyt.