A válogatottban tomboló harc kihívást jelent Marco Rossi számára
Marco Rossi azzal azonban aligha számolt előzetesen, hogy Nagy Zsolt komolyan veszélyeztetni fogja Kerkez Milos helyét a kezdőcsapatban.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Marco Rossi azzal azonban aligha számolt előzetesen, hogy Nagy Zsolt komolyan veszélyeztetni fogja Kerkez Milos helyét a kezdőcsapatban.
Bár a 73. születésnapját ünnepelte Pataki Ági, akár húsz évet is letagadhatna a korából. Ennek ellenére maga is érzi az öregedés jeleit, hiszen sokkal gyorsabban szaladnak fel rá a kilók, s a sportot sem bírja már úgy, mint korábban.
Összesen öt embert tartóztattak le.
Marco Rossival nagyot fordult a világ három nap alatt. A széles érzelmi hullámost semmi sem indokolja.
Kovács Kokó István volt Ágai Kis András műsorának, a Mutasd magadnak legújabb vendége. A sztársportoló többek között beszélt a kapcsolatáról a Fidesszel és Orbán Viktorral és a párizsi olimpián kirobbant bokszbotrányról.
Nem kétséges, hasonlítanak gyermekei Cristiano Ronaldóra! Az ötszörös aranylabdás portugál futballsztár elképesztő elszántsággal küzd minden mérkőzésen, és ezt az elhivatottságot a jelek szerint örökölték a gyerkőcei.
A sport által jobb hellyé tehető a világ
Imane Khelif gyönyörű volt az interjúban, emellett pedig fontos dolgokra hívta fel a figyelmet.
Harvey Elliott az angol U21-es csapatban törte el a lábát, emiatt hetekig nem állhat Arne Slot rendelkezésére.
Noszály Sándor Sztárboxos győzelmét két foga is bánta, ő azonban cseppet sem. Az 52 éves sportoló az RTL sikerműsorának első adásában mérte össze tudását Pribelszki Norberttel, aki olyan pofonokat adott neki a ringben, hogy még a mérkőzés közben kitört két foga. Később tátongó lyukkal a szájában is boldogan mosolygott, mára azonban már minden újra a régi. A volt teniszező most nagyon hálás a Fogtündérnek.
Megyeri Csilla párjáról egyre több információt tudhatunk meg. Elárulta, Nicolának van egy kisfia.
Ryan Gravenberch átadására nincsenek szavak.
Az Ázsia Expressz nagy tanítómesternek bizonyult Dietz Guszti számára.
Gigantikus összeget, közel 100 milliárd forintot keres évente a Forma–1 20 fős mezőnye – derítette ki a The Sun brit napilap.
Remekül indult a hazai rendezésű sakkolimpia a magyarok számára. Mind a három férfi és női csapat is győzelemmel kezdett, még Rapport Richárd kimaradása is könnyen belefért.
A nagy meccs előtt hunyt el.
Anderson a visszavonulása óta sem találja a helyét, ráadásul könnyen börtönbe kerülhet, miután a brazil rendőrség letartóztatta.
Szoboszlai Dominik a saját kapufája és a többiek kimaradt helyzetei ugyanúgy felidegesítették
Noszály Sándor a Sztárbox második évadának nyitómeccsén szállt ringbe Pribelszki Norberttel, amit végül meg is nyert, bár nem áldozatok nélkül. Az 52 éves sportolónak, aki végül pontozással nyerte meg a mérkőzést a nála jóval fiatalabb ellenfele ellen, két foga bánta az összecsapást, ám elmondása szerint ezt nem bánja.
Örömhírt kapott Michael Schumacher családja: Forma-1-es csapat főnökének listáján szerepel Mick neve
Az elképesztő csapás, Simsik Cynthia meggyilkolása után próbálnak enyhíteni hozzátartozói nehézségein a kézilabdázó egykori együttesei. A Szent István SE együttese Facebook-oldalán jelentette be, hogyan igyekeznek anyagi segítséget nyújtani Simsik hozzátartozóinak.
Nem tudott gólt rúgni a magyar válogatott
Ezért cserélt kapust a szövetségi kapitány
Így értékelt a szövetségi kapitány.
Összeszedte magát a magyar fociválogatott
A Bosznia elleni meccs ugyan 0-0-ra végződött, de újra a régi arcát mutatta a válogatott. Szoboszlai Dominik a németországi kudarcról is beszélt.
Ezúttal a Puskás Arénában bizonyíthatott az együttes.