Az érzelmek hullámvasútján: Varga Barnabás drámája mögötti hazai győzelem
Győztes gólt a 100. percben,
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Győztes gólt a 100. percben,
Hosszú Katinkának nem sikerült megúsznia 200 méter vegyesen a párizsi induláshoz előírt olimpiai szintet a Rómában zajló Sette Colli (Hét Domb) elnevezésű nemzetközi viadalon vasárnap, így nem lesz ott az ötkarikás játékokon.
Reméljük, hogy Szoboszlai Dominikék ma megtörik az átkot a skótok elleni csoportmeccsen az Eb-n.
Fiola helyett Botka, Nagy Ádám helyett Styles kezdett a skótok ellen. Rossi szerint mindent bele fogunk adni a meccsen.
Vannak olyan szurkolók, akik szerettek volna ott lenni Stuttgartban a skót–magyar eb-mérkőzésen. 16.15-kor indult volna az Eurowings Airbus A319 gépe a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, viszont a gép még mindig nem indult el.
Háborgók egy csoportja úgy döntött, hogy ürülékét a Szajnába engedi. Ezzel tiltakoznak az ellen, hogy a politikusok mennyi pénzt költöttek az olimpia miatt a folyó vizének megtisztítására.
86 év alatt ez az első tétmeccse a két ország válogatottjának. A fogadóirodák szerint egy hajszállal nagyobb esély van a magyar győzelemre.
Kiderült, hogy összekeverték a csomagokat, ezért kellett ilyen sokat várakozni a Stuttgartba tartó Eurowings járatnak, ami miatt rengeteg magyar szurkoló maradt hoppon.
Fiola helyett Botka, Nagy Ádám helyett Styles kezdett a skótok ellen. Rossi szerint mindent bele fogunk adni a meccsen.
Fiola helyett Botka, Nagy Ádám helyett Styles kezd a skótok ellen. A meccs előtt edzést is kihagyó Szoboszlai ott van a kezdőben.
Súlyos sérülés történt a Magyarország-Skócia meccsen Stuttgartban a labdarúgó Európa-bajnokságon.
Aranyérmet nyert a magyar férfi kardcsapat vasárnap a bázeli vívó Európa-bajnokságon.
Magyar szurkolók vonultak Stuttgartban.
A képek egy stuttgarti szurkolói zónában készültek.
Szívmelengető kép készült.
Nem akármilyen meghívást kapott a magyar válogatott.
Sorsfordító este lehet a mai.
Futólegendánk súlyos betegsége után sem hagyott fel szenvedélyével.
Mint lapunk beszámolt róla, a skótok elleni sorsdöntő Európa-bajnoki csoportmeccs előtt a barátnők, családtagok is meglátogathatták a magyar futballválogatott játékosait a németországi edzőtáborban. A csapatkapitány, Szoboszlai Dominik is együtt tölthetett néhány órát kedvesével, Buzsik Borkával, akivel május közepén, a Liverpool angol bajnokija után mutatkozott először együtt az Anfield Road szent gyepén. De ki ez a lány, akire érthető módon nők milliói irigykednek?
Rendkívül látványosra sikeredett az utcai sportok olimpiai fesztiválja, melyet június 20-23. között rendeztek meg a fővárosban. A VIII. kerületi Ludovika Campust ellepték az utcai sportok szerelmesei és természetesen a sportok jeles képviselői, akik több esetben hajmeresztő mutatványokkal kápráztatták el az érdeklődőket.
Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott csapatkapitánya nagyon készül a Skócia elleni Európa-bajnoki összecsapásra. A Liverpool középpályása a legtöbbször az eddig remek karrierje miatt van a rivaldafényben, de a 23 éves futballistának van egy érzelmes oldala is.
Kövesd folyamatosan frissülő cikkünkben a nap eseményeit.
Szombaton hunyt el az olimpiai bronzérmes tornász.
Ezek voltak a Borsonline legolvasottabb sport témáia héten.
Újabb posztot tett közzé a Faceboook-oldalán szombat este Karsai Dániel, amelyben az emberi életről, az ahhoz tartozó jogokról elmélkedett, illetve üzent a magyar és skót válogatottaknak, szurkolóknak.
A magyar válogatott vasárnap este azzal a Skóciával találkozik, amelyik történelmi sikerre készül, és egy szívszorító emléket őriz a múltból.
Sorsdöntő meccs vár vasárnap este a magyar labdarúgó válogatottra.
Egy évvel ezelőtt, június 14-én hunyt el Szvoboda Bence 10-szeres magyar és 2-szeres cseh bajnok motokrosszversenyző. A sportolót három nappal korábban érte súlyos baleset a pacovi pályán, amikor megcsúszott, majd a mögötte haladó versenytársa áthajtott rajta. Kedvenc motorját a gyászoló család a legtehetségesebb fiatal versenyzőnek ajánlotta fel. Mi lett a motor sorsa – erről is kérdeztük közeli barátját.
Vasárnap Skócia ellen zárja a csoportkört a magyar válogatott a labdarúgó Európa-bajnokságon. Marco Rossi szövetségi kapitány kizárólag győzelemben gondolkozik.