Vastag Csaba rejtélyes titkokat tár fel a Megasztár szavazási folyamatáról
Vastag Csaba meglepő fogadalmat tett az öccsével együtt.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Vastag Csaba meglepő fogadalmat tett az öccsével együtt.
Meghalt egy idős férfi a romániai Prahova megyei szavazóhelyiség előtt. A 76 éves férfi éppen szavazni készült. A helyszínre kivezényelték a helyi mentőszolgálat munkatársait, akik megpróbálták újraéleszteni, de eredménytelenül. Az eset a 301-es számú szavazóhelyiség előtt történt a Prahova megyei Stoienesti településen.
A Tisza megszavazta az új Európai Bizottságot, a DK viszont nem. Most mindkét ellenzéki párt a másikat vádolja azzal, hogy együttműködik a Fidesszel, amely még a saját jelöltjét sem szavazta meg.
Zűrzavaros meghallgatások után jóváhagyta az Európai Parlament Ursula von der Leyent, valamint az általa összeállított új Európai Bizottságot, december 1-jével kezdik meg 5 éves munkájukat.
A képviselők nem is szavaznak a főpolgármester helyettesekről. Minden kérdésben nagy viták vannak a fővárosi közgyűlésben. Mint tudjuk, Karácsony Gergely elvesztette korábbi kényelmes többségét, már az alakulás előtt megjelentek olyan hangok, hogy a közgyűlés nem sokáig húzza. A nehézségek a megalakuló ülés után a mai ülésen is láthatóvá váltak, heves viták vannak a kérdéskörök körül. Mai kérdésünk ehhez a kapcsolódik.Karácsony Gergely ilyen formában megbirkózik ezzel a feladattal?
Friss hírek, információk első kézből itthonról és a világból. Hazai és külföldi sztárok titkai, bulvár, sport, életmód, lélekdolgok.
Vasárnap este rendezték meg a Megasztár harmadik élő show-ját, ahol a legjobb nyolc versenyző lépett színpadra. Az első kettő élő adáshoz hasonlóan a tehetségkutató ismét tele volt izgalmakkal és látványos produkciókkal. Bár a versenyzők közül mindenki egytől egyig mindent beleadott, ismét búcsút kellett venni két versenyzőtől. Mutatjuk, hogy kiknek ért véget a tehetségkutató!
Fontos, hogy a magyarok ott legyenek a bukaresti parlamentben.
Szabó Zsófi táncpartnere egy házibulin keveredett verekedésbe, aki az ügy miatt nem léphetett színpadra szombat este, a Dancing with the Stars színpadán. Távolmaradásával nagyon megnehezítette Szabó Zsófi győzelmi esélyeit.
Sajnos most is búcsúzni kellett valakiktől. Eláruljuk, a közönség döntése értelmében ki esett ki a Dancing with the Stars negyedik adásából.
Kijöttek a KSH inflációs adatai, a drágulás szembetűnő az egy évvel ezelőttihez képest. Persze az egy év alatt 3,2 százalékos átlagos áremelkedés nem tűnik elsőre soknak. De mondjuk a liszt ára ebből majdnem 40 százalékkal nőtt. Az elektromos energia ára meg a KSH szerint 0,7 százalékkal csökkent, az üzemanyag pedig csak kevesebb mint egy százalékkal drágult. Az emberek sokkal komolyabb drágulást éreznek, mint azt az áremelkedések indokolnák.
Igencsak érzelemdúsra sikerült a Megasztár első élő show-ja. Könnyek és rengeteg nevetés is volt, az énekesek pedig jobbnál jobb produkciókat vittek színpadra, így a hatalmas partihangulat garantált volt.
Ezek voltak a legolvasottabb írások a héten a Bors oldalán.
Vasárnap este kiderült, hogy kik lesznek a Megasztár 7. évadának a 12 döntős versenyzői, akik ezután az élő adásokban bizonyíthatják tehetségüket a nézőknek. Ezzel azonban nem értek véget az izgalmak, ugyanis kiderült, hogy az eddig kiválasztott tehetségek mellett még egy valaki esélyt kap rá, hogy részt vegyen az élő show-ban. A következő hetekben tehát a nézők 13 tehetség sorsáról dönthetnek: mutatjuk, hogy mit érdemes tudni róluk!
Így néz ki az 57 éves színésznő természetes arca, ha nem profi sminkesek dolgoznak rajta.
Michelle Obama Instagram-oldalán osztotta meg magáról a képet szavazás előtt.
A hírességek többféleképpen is beleszóltak a 2024-es elnökválasztási versenybe. A sportéleté és Hollywood legnagyobbjai is abban bíznak, hogy támogatásukkal aktívan segíteni tudják nekik szimpatikus jelöltjüket. Összeszedtük, ki, mit tett hozzá kedvence győzeleméhez.
Hatalmas felháborodást keltett, hogy néhány versenyző sokak szerint csalással próbált bejutni a Megasztár élő show-jába tizenharmadik döntősként. A közönségszavazás lezárása előtt a TV2 reagált a történtekre, azóta pedig az egyik énekesjelölt is megszólalt. Elmondása szerint fogalma sincs arról, honnan érkezhettek a gyanús lájkok és kommentek, de úgy véli, valaki ezzel ártani akart neki.
A TV2-nek sikerült tettenérni a szavazás körül kibontakozó csalást, így végül Orbán Rudi lett a Megasztár 13. döntőse.
Hamarosan eldől a számtalan váratlan fordulatot hozó 2024-es amerikai választási kampány, és kiderül, hogy az Egyesült Államok következő elnökét Donald Trumpnak vagy Kamala Harrisnek fogják-e hívni. Választási kisokosunkban összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.
A nagy kérdés: Donald Trump vagy Kamala Harris
A Megasztár 7 első élő show-jában 12 döntős énekes neve már ismert, de a közönség egy 13. tehetséget is választhat a kiesett versenyzők közül, aki még csatlakozhat a többiekhez. A nézők lájkokkal dönthetik el hétfőn éjfélig, hogy ki az, akit látni szeretnének a műsorban. A szavazás során azonban csalás gyanúja merült fel, miután egy versenyzőre szokatlanul sok szavazat érkezik külföldi felhasználóktól. A történtekre most a TV2 és Ördög Nóra is reagált.
Hiába kapta a zsűri által adható összpontszámnak csupán a felét, illetve rontotta el a koreográfiát, PSG Ogli magabiztosan tekint a jövőbe a Dancing with the Stars kapcsán. A kőgazdag fiatal úgy érzi, nincs szüksége arra, hogy érzelmileg hasson a nézőkre. Mint mondta, ő odamegy, táncol, a rajongói meg úgyis beszavazzák.
Botrányos videó bizonyítja, hogy az Európai Parlament üléstermének közepén Magyar Péter belenyúlt a nadrágjába és…
Mindent lehet és érdemes is jól csinálni. Ez az üzenete a Highlights of Hungary-nek, amely kiváló alkotókat, alkotásokat, ügyeket, teljesítményeket és embereket hivatott megismertetni az egész országgal. Az elmúlt évtizedben ötszáz nagyszerű és inspiráló történettel találkozhatott már a nagyközönség.
Ezt mutatják az exit-poll felmérések.
Az Ázsia Expressz versenyzőire hajsza vár pénteken. Az már biztos volt, hogy L.L. Junior és Dárdai Blanka, illetve Krausz Gábor és Mikes Anna párosa áll rajthoz a megmérettetésen. Már csak azt nem lehetett tudni, ki a harmadik duó. A három páros közül egynek biztosan el kell hagynia Ázsiát, így a kérdés csak az, melyiknek.
Nem szokták meg a rádiós utódját, Ráskó Esztert.
Rengeteg izgalmat és fantasztikus hangulatot hozott a Sztárban Sztár All Stars ötödik élő showja, amelyben a mezőny legjobb 12 versenyzője szántotta fel a színpadot. A műsorban nem volt hiány érzelmes és felemelő pillanatokból, ahogy a viccekből és a jókedvből sem. A verseny azonban két versenyző számára véget ért.
Megnyíltak a szavazóhelyiségek a korai szavazás keretében a választók előtt az Egyesült Államok Virginia szövetségi államában pénteken, elsőként az országban lehetővé téve a személyes voksolást a 2024-es választásokon.