Barátok által meglepett Csonka András: Till Attila, Ördög Nóra és Majka is részt vett az ajándékozásban

Az elmúlt évtizedekben számos barátra tett szert Csonka András, hiszen a humoros, életvidám, pörgős személyiségét sokan megszerették. A színész a kollégáival is rendkívül jó viszonyt ápol, többeket a barátjának hívhat. A 60. szülinapján éppen a Játékszínben lépett fel, amikor a nézőtérről ujjongásra és lufikra lett figyelmes.

Ahogy Szerednyey Béla nyugdíja kevés, további munkára kényszerül: Ő csak egy a sok áldozat közül

Közel egy éve már, hogy Szerednyey Béla nyugdíjas lett, ám – mint mondja – az a havi összeg, amit kap, még az átlagot sem éri el, már csak emiatt is fontos, hogy dolgozzon. Ő egyébként sem tudná elképzelni az életét munka nélkül. A színházi szerepei mellett most alkalma volt forgatni is, hiszen a Most vagy soha! című új magyar történelmi kalandfilmben ő is szerepet kapott, amit március 14-én mutatnak majd be a nagyközönségnek.