Az elszegényedők mellett több mint 7 ezer új milliomos és 4 milliárdos is született Magyarországon 2024-ben

A tavalyi év számtalan meglepetést és igazán kiemelkedő nyereményeket hozott. Kétszer is megdőlt az Ötöslottó jackpotja, kihúzták minden idők legnagyobb Skandináv lottó főnyereményét és a Kenó játékon is rekord született. Emellett közel húsz esztendővel a legutóbbi magyar fejlesztésű lottó bevezetése után egy új számsorsjáték érkezett a hazai piacra Napi Mázli néven. És, hogy az év vége se teljen esemény nélkül, december 13-án, pénteken megérkezett e-sorsjegyek legújabb generációját képviselő „e-sorsjegy Extra” is. A Szerencsejáték Zrt. játékosai közül tavaly összesen 7196 szerencsés játékos vihetett haza milliós, illetve milliárdos nyereményt.

Az egyik legnagyobb hatos lottó nyeremény: így változhat meg az életét a szerencsés nyertesnek

Tizenöt hét halmozódás után ma telitalálatos szelvény született a hatos lottón. A szerencsés nyertes a játék történetének 4. legnagyobb összegű nyereményét, 1 930 310 600 forintot vihet majd haza, ha a sorsolás másnapjától számított 90 napon belül jelentkezik a nemzeti lottótársaságnál. Mutatjuk, pontosan mit kell tennie ahhoz, hogy megkapja az elképesztő nyereményét.

A Kis- és Nagykarácsony sorsjegyek támogatják a társadalmi esélyteremtést

A fogyatékossággal élő emberek társadalmi felzárkóztatása és a szemléletformálás áll a Szerencsejáték Zrt. kommunikációjának fókuszában az ünnepi időszakban. Október végétől ismét elérhetők a lottózók kínálatában az esélyteremtést elősegítő Kiskarácsony és Nagykarácsony sorsjegyek, amelyek bevételéből újabb befogadó játszóterek épülhetnek. A fogyatékos embereket támogató különleges szakmákat pedig egy hatrészes videósorozatban mutatja be a nemzeti lottótársaság.