A visszatérő Jordán Tamás: Az orvosoknak már nincs dolga velem

Mindenkire alaposan ráijesztett Jordán Tamás, amikor április végétől folyamatosan lemondta az önálló estjeit és a Rózsavölgyi Szalonban meghirdetett előadásait is. Mint kiderült, a színművész több hétre kórházba került, s egy kisebb beavatkozáson is átesett. Most azonban jó hírt közölt a Blikk-kel: teljesen jól van, így ősztől ismét láthatjuk a színpadon játszani.

Az üdvözlet, ami sosem vált válást

Szalmakalapban, napszemüvegben üldögél a budai presszó kockás abroszos asztala mellett, előtte egy pohár víz. Valahogy így szeretné elképzelni magát az ember 74 évesen, derűsen szemlélve a fújtató buszok után szaladó embereket. Mikó István nevét hallva nincs senki, akinek ne jutna eszébe Micimackó, vagy a Ho-ho-ho horgász Főkukaca, az avatottabbaknak a Kaláka és a Mindhalálig Beatles. Pedig igazából nem is szerette a Beatlest.

A sztárság keserű árnyékai – Az elhagyott szupersztár bánatos útja a hírnév után

Nemrég kiderült, hogy Robert Downey Jr. visszatér a Marvel Moziverzumába, ezúttal pedig Vasember helyett Doctor Doomot játssza, aki a következő Bosszúállók-film főgonosza lesz majd. A bejelentéssel véglegessé vált, hogy a Marvel lecserélte Kangot, mint az új fázis gonoszát. A karakter alakító Jonathan Majors azt mondta, “összetört a szíve”, de azért így is örömmel visszatérne Kang szerepébe.

Az előítéletek ellenére: Laky Zsuzsi meglepő vallomása a férjéről és a házasságukról

A szerelem nem mindig az első pillantásra érkezik, de Laky Zsuzsi és Dietz Gusztáv története ékes példája annak, hogy a kezdeti szimpátia hiánya nem feltétlen szabhat gátat a tartós és mély kapcsolat kialakulásának. Az egykori szépségkirálynő és színész férje már 16 éve vannak együtt, egymás iránti szeretetük pedig az idő múlásával csak egyre erősebb. A házaspár most elárulta, mi a titkuk.