A mi kis falunk sztárja őszinte vallomása: A depressziója mögött rejlő fájdalom és elnyomott érzelmek
Kerekes József közkedvelt karaktert alakít a népszerű magyar sorozatban, ám úgy érzi, mégsem erre a világra kellett volna születnie.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Kerekes József közkedvelt karaktert alakít a népszerű magyar sorozatban, ám úgy érzi, mégsem erre a világra kellett volna születnie.
A kocsiját akarták ellopni, ő pedig közbeavatkozott. Ez lett a veszte.
Legtöbbször drámai karaktereket formált meg a színpadon vagy a kamerák előtt, ám az igazi drámát az élet írta neki. Szakácsi Sándort már-már Latinovits Zoltán-szerű, különleges művésznek tartották, de – sajnos – nem csak a zsenialitásában hasonlított a Színészkirályra. Ő is önmarcangoló volt, aki a hangulatváltásaival sokakat elmart magától. Arról nem is beszélve, hogy – Latinovitshoz hasonlóan – a Jászai Mari-díjas színész is korán távozott, 54 esztendősen. Szakácsi Sándor május 20-án ünnepelte volna a 72. születésnapját.
Felsőoktatási élményeiről mesélt a frissen államvizsgázott Szegedi Dezső, az ország legidősebb egyetemistája.
Ősz hajjal, cigarettával a szájában fotózták a legendás színészt Malibuban.
Beleznay Endre lánya hollywoodi hírességekkel dolgozott együtt.
A főiskolán elviselhetetlen volt, ám ma már nevetve emlékszik vissza, milyen beképzelten is viselkedett akkoriban.
A raptorokat legközelebb 2025. júliusában láthatjuk viszont, gőzerővel készül a Jurassic World-franchise legújabb része.
Az új Deadpool & Rozsomák című filmben nem Sinkovits-Vitay András hangján szólal meg Hugh Jackman. A színész a közösségi oldalán osztotta meg a hírt.
Nagy Ervin már jó ideje hangot ad politikai véleményének, azonban ez nem volt mindig így. A színész a Magyar Narancsnak adott interjújában elmesélte, honnan indult meg benne ez a folyamat.
A színész elárulta, miért döntöttek úgy, hogy ismét megpróbálnak itthon élni.
Íme az első jelenetfotó a Vaják negyedik évadából, amelyben már Liam Hemsworth lesz a főszereplő.
A Jászai Mari-díjas magyar színész és rendező sikeres karriert tudhat a magáénak, ám most mégis megdöbbentő vallomást tett.
A színész felidézte, hogy amikor 11 évesen elvesztette édesapját, utána olyan erős kapocs alakult ki közte és édesanyja között, hogy azt érezte tényleg ő a család kedvence. Egész életére rányomta a bélyeget az apja elvesztése.
A börtönévei után teljesen megváltozott a színész élete.
A napokban töltötte 62. életévét Kerekes József, aki A mi kis falunk közkedvelt karakterét alakítja, most egy interjú során kiderült mennyire más személyiség, mint a sorozatban alakított figurája.
A sztár korábban okirat-hamisításért és bankrablásért ült.
A tragikus hirtelenséggel elhunyt sztár ketaminszintje meglepően magas volt, emiatt most újabb vizsgálatot indított el a rendőrség.
Több mint 46 éve forgatta első filmjét Eric Roberts, ám Hollywood rosszfiújának esze ágában sincs nyugdíjba vonulni. A 68 éves színész a Budapest Comin Con vendégeként adott interjút a Blikknek, amelyben azt is elárulta, miért szeret gonoszat játszani.
Courtney Cox meghökkentő kijelentést tett elhunyt kollegájáról: állítása szerint Matthew Perry szelleme a mai napig sokszor meglátogatja őt.
A színész sokáig mindenkinek meg akart felelni.
Tihanyi Péter randizni ment a feleségével és közös képet osztott meg a ritkán látott Bernadett-tel.
Facundo Arana a szülinapos lányáról posztolt.
A színészt utoljára a Yellowstone című sorozatban láthattuk. 92 éves volt.
Szomorú hírt jelentett be Dabney Coleman lánya: a híres színész két napja elhunyt.
Alföldi Róbert a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának műsorában, az Így élünk PODcast-ban beszélt arról, szerinte mi hiányzik a mai fiatalokból.
Ritkán még látható színpadon, de már nem tartja magát csak színésznőnek Peremartoni Krisztina, aki az utóbbi években a kulisszák mögött találta meg a szakmai sikereit.
Brad Pitt arról beszélt egy interjúban, hogy hogyan dolgozza ki a különböző akcentusait a szerepekhez. Hollywood egyik legnagyobb csillaga egyébként imád a kiejtésével játszani.
Harcolnak a hollywoodi sztárok azért, hogy visszahozzák Kevin Spacey-t. Sharon Stone, Liam Neeson és több más híresség most nyilvánosan szólalt fel a botrányos múltú színész érdekében, mondván, hogy Spacey egy nagylelkű és kedves ember, és megérdemli, hogy újra szerepeljen a mainstream filmekben és sorozatokban.
Elhunyt a Budapesti Operettszínház színésze, Jantyik Csaba, 59 évet élt.