A Hazatalálsz producere színt vall: a nőknek ez a szakma kihívást jelent
Nőként érvényesülni producerként is nehéz.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Nőként érvényesülni producerként is nehéz.
A színészlegenda közelről ismerte a zeneszerző-ikont. Bodrogi Gyula a száz éve, 1924-ben született Szenes Ivánról mesélt
Ha valaki mostanában dönt lakhelyváltás mellett, akkor minden esélye megvan arra, hogy összefusson az elvonót megjárt színésszel. Molnár Gusztáv munkát vállalt!
Pásztor Virág és kedvese négy év után döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják.
Életműdíjjal tüntette ki a Magyar Mozgókép Fesztivál Piros Ildikót. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja ezt nem lezárásnak tartja, mert az életművében vannak még kinyitandó ajtók. Szeretné megélni például, hogy lássa, az unokái milyen úton indulnak el az életben.
Nyolc hónappal a halála után örök nyugalomra helyezték Koltai János feleségét. Papp Éva hamvait mindössze a színész jelenlétében, mindenféle szertartást mellőzve engedték le a családi sírba Ádándon. A Szomszédok című legendás sorozat egykori sztárja azóta is gyakran kilátogat a temetőbe, hogy mindig vigyen friss virágot neje sírhantjára.
Molnár Ferenc regénye generációk kedvelt olvasmánya, melyből felnőttként is sok mindenre emlékezhetsz.
A nagyszámú repertoárjuk miatt muszáj elbúcsúznia néhány közkedvelt előadásától a Vígszínháznak.
A színésznő szerint szomorú volt az egész, nem is tudott mit kezdeni a helyzettel. Zsurzs szerint az a módszer, hogy Mari semmibe vette őt, még mindig bántja.
Törőcsik Mari miatt kis híján végleg otthagyta a színpadot Zsurzs Kati. A népszerű színésznő elmesélte, hogy amikor 1993-ban Törőcsik Mari és Schwajda György átvették a Thália (akkoriban Arizona, majd Törőcsik vezetése alatt Művész) Színház vezetését, őt pedig a társulat több tagjával együtt kirúgták, egy teljesen új életformát kellett megszoknia: szabadúszóvá vált, nem volt többé biztos bevétele a hivatásából.
Egy héten belül két előadásukba is beugrott a Centrál Színház igazgatója, Puskás Tamás. Igaz, az utóbbi években inkább rendezőként és az intézmény vezetőjeként dolgozó színész nem az utolsó pillanatban tudta meg, hogy szükség lesz rá a Network és a Fekete Péter című darabokban, ám bevallása szerint az egyik feladat komoly próbatételnek bizonyult. Viszont újra kedvet kapott a szerepléshez…
Salinger Gábor Antonio Banderas-szal és Sylvester Stallone-val is megverekedett, most viszont egyedül áll színpadra a színész-kaszkadőr.
A családja nélkül, munkával telik majd Gryllus Dániel 74. születésnapja kedden. A Kossuth-díjas magyar zenész számára különleges, egyben nagyszerű dolog, hogy még él az édesanyja, aki jelenleg 100 éves. Maga is igyekszik megőrizni egészségét, hogy minél tovább szórakoztathassa a közönségét.
Cserhalmi György nem köntörfalazott, részletesen mondta el a véleményét arról, milyen színészI hozzáállással és mentalitással lehet őt kikergetni a világból.
Két éve döntött úgy a Vígszínház társulata, hogy csatlakozik a 10 millió Fa nevű mozgalomhoz, amely során akkor a színház 126. évadának tiszteletére 126 fát ültettek a XVII. kerületben egy erdő ligetes részen. A teátrum művészei azóta egy-egy fával növelik a Víg-erdőt, a faültetés idén azonban az emlékezés jelképévé lett.
Könnyek, történetek, dalok, ez mind jellemezte a József Attila Színházban tartott gálaestet. Bodrogi Gyula 90. születésnapja alkalmából ünnepelt a színház.
Két hazai teátrum is váratlan bejelentést tett: a Vígszínházban és a Játékszínben is elmarad egy hétvégi előadás.
25 éven át működött Budapesten a Liliput Színház.
Gálvölgyi János őszintén beszélt arról, miért nem akar nyáron meghalni. A színész szerint a többi évszak elfogadhatóbb lenne.
A színház fodrásza a hatvanas évek óta igazítja a Vígszínház színészeinek tincseit.
Komoly balesetet szenvedett évekkel ezelőtt Csomor Csilla. A Barátok közt egykori színésznője Szász Júlia és Horváth Ottó Lajos kálváriájára reagálva mondta el, mit élt át akkoriban, amikor súlyosan megsérült.
Törőcsik Mari ma 3 éve hunyt el betölthetetlen űrt hagyva maga után a színészvilágban. Kálloy Molnár Péter könnyes szemmel emlékezett rá.
Lánya nem követte a pályán, ami miatt a színésznő egyáltalán nem csügged.
Balázs Andrea nem ment el Bodrogi születésnapjára
Détár Enikő meglepő részleteket árult el az egyik darabról, amelyben Babicsek Bernáttal játszott.
Kárpáti Rebeka aggasztó sztorival jelentkezett be az Instagramra, a képen egy hordágyon fekszik, felpolcolt lábbal.
A színésznő gyakorlatilag a színházban él, mégis van ideje forgatni. Márkus Luca azt is elárulta, mi az, amire vágyik.
A Megasztár énekese egészen a mai napig nem hagyta el a színpadot.
Milánóba utazott a futásért Kovács Panka. A színésznő életében évek óta fontos szerepet tölt be a sport, a futás iránti szenvedélyét pedig a testvérének köszönheti.
Szente Vajk ismét kihozta magából a maximumot: forgatókönyvíróként volt jelen a Most vagy soha! című filmben.