Szívszorító: A Reszkessetek, betörők! sztárját kerekesszékben fotózták a stroke után
Tim Curry még 2012-ben kapott stroke-ot, most ilyen az állapota.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Tim Curry még 2012-ben kapott stroke-ot, most ilyen az állapota.
Az Unicum immár harmadik alkalommal hozza el a zene és a különleges látványvilág szerelmeseinek az Unicum Akusztik live session-adását, amelyben a népszerű Blahalouisiana zenekar kapta a főszerepet. Az beat-rock, pop-soul banda, három jól ismert dalával lepi meg a közönséget a sorozat legújabb részében. A márka pedig – az együttműködés révén – a magyar könnyűzenei paletta egy újabb ragyogó színével emeli ki a zenei tehetség fontosságát.
Hosszú idő után szomorú bejelentést tett a Kultúrbrigád: nem folytatják tovább a működésüket. A nemrégiben az Átriumtól is búcsúzó csapat végleg befejezi és nem csinál többet színházat, pedig rengeteg sikeres darab és előadás van a hátuk mögött. Alföldi Róbert is szomorúan osztotta meg a közleményt, melyben többek között az áll: “az igazat megvallva torkig vagyunk az áldozatszereppel.”
68 évese korában meghalt Myra McFadyen. A skót színésznőt legtöbben a Mamma Mia! című filmből ismerhették, ugyanis ő alakította Elenát. A glasgow-i konzervatóriumban tanult, majd a londoni Nemzeti Színházban dolgozott, emellett pantomimesként lépett fel Párizsban, és karácsonyi műsorokban is szerepelt.
68 évese korában meghalt Myra McFadyen. A skót színésznőt legtöbben a Mamma Mia! című filmből ismerhették, ugyanis ő alakította Elenát. A glasgow-i konzervatóriumban tanult, majd a londoni Nemzeti Színházban dolgozott, emellett pantomimesként lépett fel Párizsban, és karácsonyi műsorokban is szerepelt.
Újra fellángolt a vita, szigorítsák-e meg az idősek autóvezetési alkalmassági vizsgálatát.
Simorjay Emese sokaknak a Szomszédok Mágenheim dokijának kolléganőjeként ugrik be, de a Barátok köztben is több éven keresztül játszotta Fekete Tünde szerepét. A 66 éves színésznőről egy ideje nem lehetett semmit hallani. Most elárulta, mivel telnek a mindennapjai és hogyan éli az életét.
A műsorvezető nem számított arra, hogy Osvárt Andrea igazi pofont kever le neki.
Betegségre hivatkozva sorra maradnak el Hernádi Judit népszerű előadásai. Már hat olyan darab van, amit át kellett ütemezni vagy lemondani a színésznő állapota miatt. Mindezekről Hernádi a hivatalos közösségi oldalán értesítette a rajongóit, akik természetesen elkezdtek aggódni érte, illetve sorra kívánnak mielőbbi gyógyulást neki.
Bubik István halála után egy évvel derült csak ki, hogy a családja mellett volt egy másik, eltitkolt élete is. A tragikus napon, amikor egy autóbalesetben elhunyt, éppen Hédihez és az akkor négyéves kislányához ment volna születésnapot ünnepelni. Kincső nagyon várta haza az apukáját, mert tudta, hogy valamilyen különleges ajándékot hoz neki.
Képmutatók címmel új lemezt adott ki Bródy János. A Kocsák Tibor zeneszerzővel közös albuma egy soha be nem mutatott színpadi darab zenei anyaga. A Kossuth-díjas szövegíró szerint politikai oka van, hogy a Képmutatók nem került színpadra. Az is kiderült, hogy a szerzőknek korábban megállapodásuk volt a bemutatóról a Budapesti Operettszínházzal.
Körülbelül egy éve történt, hogy Szász Júlia a Rómeó és Júlia című darabban több méter magasról lezuhant a díszletről a Nemzeti Színházban. A színésznő azóta már távozott a teátrumból és a Centrál Színházhoz igazolt. Most azonban kiderült, új címszerepet a Magyar Elektra című darabban a Vígszínházban.
Trokán Anna nem mindennapi módon készül legújabb szerepére. A színésznő hetek óta szigorú nyershal-diétán van, és naponta akár egy órán keresztül is a pingvinek furcsa mozgását gyakorolja, hogy tökéletesítse alakítását, Anna ugyanis hamarosan egy pingvin bőrébe bújik majd a Magyar Színház színpadán. Elhivatottsága még a kollégáit is lenyűgözte.
Nőként folytatja az életét Schwartz Dávid. A The Voice egykori felfedezettje a Palikék Világa Szóló című műsorában Wagner Tamásnak beszélt arról, hogy mostantól már Divo a neve. Döntését hosszas gondolkozás előzte meg, de mindig is érezte, hogy valami más benne belül. Nagyon hálás, hogy a közönsége is támogatja döntését.
A szemünk előtt nőtt fel a 2020-ban elhunyt Gesztesi Károly és Liptai Claudia közös lánya, Panka. A kedves kislányból, mára gyönyörű, 18 éves hölgy lett, sikeres modell, nemzetközi érettségire készül és elképzelhető, hogy jövőre külföldön kezd új életet.
Az Orlai Produkciós Iroda világpremieren mutatta be a Woody Allen által írt Brooklyni mesét.
Tompos Kátya gyógyulásáért az egész ország összefogott, de sajnos már így sem tudták megmenteni. Emlékét mostantól egy alapítvány is őrzi.
Gary Oldman 45 évvel ezelőtt a színpadon kezdte karrierjét, ahol számos szerepet játszott, és 1985-ben még az év színészének is választották őt, egy ideje azonban már a filmes munkái kerültek előtérbe. A 66 éves Oscar-díjas színész most közel négy évtized után visszatér a brit színházhoz. A világsztár jövő tavasszal Samuel Beckett Krepp utolsó szalagja című darabjában lesz látható.
A gyászhírt a budapesti Újszínház hivatalos Facebook-oldalán jelentették be. A Magyar Arany Érdemkereszttel rendelkező színész hétfőn halt meg 77 éves korában. Gyürki Istvánt az egész színházi szakma gyászolja.
Olyan aktívan éli az életét, hogy szinte észre sem veszi az idő múlását. Gazdag Tibor a hatvanadik születésnapját ünnepli, ám cseppet sem nyomasztja a kerek évforduló. De ez nem volt mindig így, tíz évvel ezelőtt sokat szorongott a születésnapját megelőző hónapokban.
Vicces, káromkodós, harsány videóiról mindenki ismeri és kedveli Mucsi Zoltánt, vagy ahogy sokan ismerik: Kapát. Ám ő civilben nem ilyen. Inkább megfontolt és nyugodt, csöndesen elmélkedő, halk, mégis sokatmondó. Markáns és határozott, de mindenekelőtt rendkívül népszerű színművész.
Verebes Linda hétfőn terjedelmes bejegyzésben árulta el közösségi oldalán, hogy szülési szabadsága alatt elbocsátották a Veres 1 Színházból. A színház erre válaszként azt írta, ők több szerepet is felajánlottak neki visszatérése után, ugyanis minden döntést kompromisszumra törekedve hoznak meg. A színésznő távozása azonban így is hatalmas döbbenetet váltott ki kollégáiból, most Trokán Péter is megszólalt az ügy kapcsán.
Kedden kerek évfordulót ünnepel Gazdag Tibor színész, zeneszerző. A színművészt a tévénézők leginkább a Jóban Rosszbanból ismerhetik, de több szerepben is helyt áll a színpadon. A ma 60 éves színész mesélt életéről és az elmúlt hat évtizedről, mely elmondása szerint nagyon gyorsan telt el. Gazdag Tibor elárulta azt is, hogyan érintette kollégája, Sallai Nóra tragikus balesete.
Hétfőn tartották a Játékszín legújabb darabjának olvasópróbáját, amely során kiderült, a körúti teátrum igazán nagy dobásra készül. Pontosabban kettőre. December 7-én mutatják be ugyanis Dan Brown, A Da Vinci-kód című világsikerű regényének színpadi változatát, amelyben a visszatér a világot jelentő deszkákra a közel egy éve a Nemzeti Színház előadásán súlyosan megsérült Horváth Lajos Ottó.
Gubik Petra negyedjére lett adásgyőztes a Sztárban Sztárban szombaton. Ráadásul előző nap színházi premiere volt, másnap pedig egy beugrásra készült a Madách Színházban. Most kiderült, hogy ennyi feladat mellett mikor van ideje mindenre felkészülni, valamint mikor van ideje pihenni. A Sztárban Sztár tavalyi évadában a színésznő történelmi sikert ért el, hiszen ő lett a műsor első női győztese. Ezúttal az All Stars évadban is menetel: Liptai legutóbb azt mondta, hogy egyszerűen nem tudnak neki olyan feladatot adni, amit ne tudna zseniálisan megoldani.
Balla Eszter a Centrál Színház My Fair Lady című előadásában Elizát alakítja, akinek szerepében sokáig Tompos Kátyát láthattuk. A színésznő most elárulta, hogy minden este a pár hónappal ezelőtt elhunyt Jászai Mari-díjas színművésznő emlékének játszik, és úgy érzi, még mindig nem tudja teljesen sajátjának tekinteni a szerepet. Még akkor sem, ha az közel áll a szívéhez.
Verebes Linda hétfőn közösségi oldalán osztotta meg, hogy a Veres 1 Színházból szülési szabadsága alatt bocsátották el, ezzel pedig ő elveszítette szeretett munkáját. A színház most válaszolt a négygyermekes édesanya soraira. Kijelentették, hogy több szerepet is felajánlottak a színművésznőnek visszatérése után, és hangsúlyozták, hogy minden döntést kompromisszumra törekedve hoznak meg.
Verebes Lindát, Pindroch Csaba feleségét így küldték el a Veres1 Színháztól. Hosszú posztban fejtette ki.
Lucille Ball cégének köszönheted a Star Trek és a Mission Impossible tévésorozatokat is.