Az igazságtalanság áldozatául esett Verebes Linda: kiderültek az elbocsátás okai
Verebes Lindát, Pindroch Csaba feleségét így küldték el a Veres1 Színháztól. Hosszú posztban fejtette ki.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Verebes Lindát, Pindroch Csaba feleségét így küldték el a Veres1 Színháztól. Hosszú posztban fejtette ki.
Lucille Ball cégének köszönheted a Star Trek és a Mission Impossible tévésorozatokat is.
Paudits Bélába a sors már gyermekként belemart, hogy aztán idős korában még több fájdalmat okozzon neki. Folyamatos testi és lelki fájdalmakat. Megdöbbentő képsorokat rögzítettek a kamerák, ahogy a már hatvanon túli színész kifakad, stúdióbeszélgetéseken vetkőzik ki magából, kiabál és sokkolja a nézőket.
A Sztárban Sztár All Stars zsűritagjai ugyan úgy vélik, hogy az énekes volt már jobb is a színpadon, nem vitatták a tehetségét.
Kulka János a Halál Velencében című előadás főszereplőjeként lép színpadra.
Ritka alkalom, amikor egy színpadi darab szereplői a történet eredeti megálmodójától kapnak biztatást a bemutató előtt. A Játékszín A lány a vonaton előadásának színészeivel, készítőivel éppen ez történt: Paula Hawkins, annak a könyvnek a szerzője, amelyből a színpadi adaptáció készült, videóüzenetben köszöntötte őket.
Bajor Lili, édesapja, Bajor Imre haláláról, karrierje állásáról, párjával való kapcsolatáról mesélt a hot!-ban! Kattints az exkluzív interjúhoz!
Csányi Sándor és Tenki Réka 2012 óta házasok, 2022 óta pedig van egy közös darabjuk is, a holokauszt-túlélő dr. Edith Eva Eger történetét feldolgozó A döntés. Tenki Téka mellett Csányi nemcsak játszik a darabban, de ő a rendezője is. Hogy a közös munka milyen hatással volt a házasságukra, most interjúban beszéltek.
Csuja Imre már egész fiatalon megszerette az irodalmat a nagymamájának köszönhetően, akitől 4-5 évesen kezdett verseket tanulni. A színész ezért tartja fontosnak, hogy az unokáinak ő is továbbadja a költészet szeretetét, így örömmel mond verset a fiataloknak. Ám ha épp nincs kéznél másik „diák”, akinek továbbadhatná a tudását, a papagájt is megtanítja szavalni.
Tabuk nélkül beszél a függőségeiről Simon Kornél. A színész-rendező ország-világ előtt bátran vállalja, hogy óriási küzdelmet folytatott az alkohollal és a drogokkal, mígnem eljött az a pont, amikor érezte, megálljt kell parancsolnia magának. Mint mondja, a függését kapaszkodóként definiálta, ami kiemelte a saját közegéből. Hosszú utat tett meg a gyógyulás útján, és azt sem titkolta, hogy nem egyszer játszott és rendezett tudatmódosító szer hatása alatt.
Náray Erika népszerű és sokat foglalkoztatott színésznő, így rengeteg teendője van. Ahogyan sokan, háziállat nélkül viszont minden bizonnyal ő sem tudná elképzelni az életét, így cirmos cicája, Marika türelmére egyértelműen szüksége van, amikor összesűrűsödnek a munkák. Mert ilyenkor elég sokat magányos a házi kedvenc. Az állatok világnapja kapcsán köszönetet mondott a macskának.
Orlai Produkciós Iroda A legenda háza című darabjában Hernádi Judit és László Lili látható a főszerepben.
Igazi jelenség, akit nem lehet nem észrevenni. Feltűnő, és nemcsak a magassága, vagy a szőkesége miatt. Egyszerűen körbelengi valamilyen megmagyarázhatatlan varázslat, amit csak keveseken érezni. Nem is maradt láthatatlan: világhírű rendezők figyeltek fel rá, azt mondták, imádja a kamera. Bánfalvy Ágnes színésznő igazi világpolgár. Élt Franciaországban és Amerikában, játszott olyan nagy sikerű filmekben, mint az Oscar-díjas Mephisto vagy a Passiójáték. Itthon Szabó Magda, Abigéljének Torma Piroskájaként vált ismerté, de neve nem sokáig szerepelt a stáblistán. Akkoriban úgy gondolták, disszidált, ezért egyszerűen lehúzták onnan, ami évekig nagy fájdalma volt.
Woody Harrelson már hetek óta Budapesten forgat, most újabb menő fotó készült róla.
Egy részeg estén rossz versét szavalták el Sztálin előtt, ezért a szovjet büntetőtábort is megjárta a később kitüntetett és imádott író.
Kocsis Dénes rosszulléte miatt azonnal kiadott egy közleményt az Operettszínház, ugyanis a mai előadásukban nem láthatják a nézők a színészt.
Több mint egy év szünet után újra színpadra lépett Szabó Erika a Thália Színházban. A színésznő a kisfia születése után tért vissza, ráadásul az egyik kedvenc darabjában szerepelhetett.
Balogh Levente életét színdarab formájában vitték színpadra Kecskeméten, Szentkirályfi címmel. Az előadás minden jegye elkelt, a premieren pedig a vállalkozó kisfia, Levente Noa is végignézte azt. A hároméves fiú a darab végén édesapjával együtt lépett a színpadra, és bár eleinte vonakodott, végül nagyon élvezte a pillanatot.
Tizenkét év kihagyás után újra együtt forgat a Barátok közt sorozat legendás anya-fia párosa, „Magdi anyus és Kertész Géza”, vagyis Fodor Zsóka és Németh Kristóf. Igaz, a helyszín ezúttal nem a Mátyás király tér, és a nevük is változott, de a karaktereik lényegében nem. Az egyik legnagyobb hazai biztosító reklámfilmjében ismét szülőt és gyermekét alakítják.
Ahogy korábban a Blikk is megírta, Sallai Nóra, aki többek között a Jóban Rosszban című sorozatból lehet ismerős, súlyos autóbalesetet szenvedett pénteken Alsónémediben. A színésznővel ötéves gyermeke is ott volt az autóban, mindkettejük állapota válságos.
Súlyos betegségben szenvedett.
A színész elárulta, mi segített belőle kilábalni
Gryllus Dorka színésznő és rendező a szexualitásról való beszélgetés fontosságáról mesélt, kiemelve, hogy ez a téma gyakran tabu marad a családokban. Dorka egy személyes élményt is megosztott a Best Podcast hallgatóival: kiderült, hogy egyszer fia is olyan kérdést tett fel, amit egyik szülő sem akar hallani, ám ennek ellenére nem jött zavarba. A színésznő őszinte válasszal oldotta meg a helyzetet.
Rejtélyes utazásról posztolt Eszenyi Enikő, aki ugyan nem árulta még el a pontos úti célt, ám egy későbbi bejegyzésében már Dohából jelentkezett be, ahol éppen átszállni készült.
Stohl Andrást néha az ág is húzza. Nincs az a műsor, amiben ne érte volna valamilyen baleset. Mutatjuk!
Gálvölgyi János és lányai együtt léptek színpadra. Dorka és Eszter ritkán szerepelnek az apjukkal.
Szeptember 28-án lenne 78 esztendős Benedek Miklós. A Kossuth-és Jászai Mari-díjas népszerű művész idén január 9-én hunyt el, 77 évesen. A legeslegutolsó pillanatig színész maradt. Sírján, a Farkasréti temetőben – hiába telnek, vágtatnak a hónapok – mindig van friss virág.
Komoly feladatot kapott Puskás-Dallos Péter, ugyanis Kaszás Attila bőrébe bújik a Sztárban Sztár All Stars színpadán, ahol a Fényév távolság című dalt adja elő a nagy sikerű A padlás című musicalből.
Sokan úgy vélik, vannak minták, melyeket bizonyos kor felett hanyagolni kell. Pataki Ági minden ilyen véleményre rácáfol.
A nagy pénzrablás című sorozat sztárja nem mindennapi dologról vallott. A Netflix sikersorozatának Helsinkije, azaz Darko Peric egy talkshow-ban rántotta le a leplet a legmélyebb vágyairól. A műsorban egyebek mellett mesélt arról, hogy már tinédzser kora óta él-hal Cicciolináért, ugyanis számára ő az ideális nő.