Kalap nélkül: Felismered a Megasztár 2005 egykori csillagát 42 évesen?
Mutatjuk, mennyit változtak a tehetségkutató régebbi szériájának résztvevői.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Mutatjuk, mennyit változtak a tehetségkutató régebbi szériájának résztvevői.
A kéteres évektől a Budapesti Operettszínház egyik legnagyobb fiatal sztárja volt Szabó Dávid, majd az 2012-es X-Faktorban egészen a negyedik helyig menetelt. A legnagyobb sikerei kellős közepén azonban úgy döntött, hogy feladja korábbi életét és Amerikába költözik, hogy megvalósítja élete nagy álmát. Az énekes az elmúlt közel tíz évben a nulláról kezdve építette fel a karrierjét, több megjelent dal és koncert bizonyítja, el lehet érni az amerikai álmot.
Meglepő kijelentést tett a népszerű színésznő.
Dénes Dávid produkciója nagyon izgalmasnak ígérkezett.
Megindító helyzetekből nem volt hiány.
Halász Judit három hete töltötte be a 82. életévét, azonban az idő múlása alig fog rajta. Még mindig aktívan szerepel a színpadon, imád sportolni, és alig van ránc az arcán. Pedig az előadónak, akinek generációk nőttek fel a dalain, kemény időszakokon kellett átesni: miközben mellrákot diagnosztizáltak nála, még egy másik súlyos betegséggel is meg kellett küzdenie.
Teljesen padlóra küldte a zsűrit Peter Srámek és Kasza Tibi produkciója. A szlovák származású énekesnek pokoli nehéz feladat jutott a fináléban, hiszen egy igazi finom nőt kellett hoznia a döntőben. Lékai-Kiss Ramóna ma már nem először törölgette könnyeit, de az egész stúdió libabőrös lett a duett alatt.
Csányi Sándor és Tenki Réka 2012 óta házasok, 2022 óta pedig van egy közös darabjuk is, a holokauszt-túlélő dr. Edith Eva Eger történetét feldolgozó A döntés. Tenki Téka mellett Csányi nemcsak játszik a darabban, de ő a rendezője is. Hogy a közös munka milyen hatással volt a házasságukra, most interjúban beszéltek.
Kökény Attila egyik zenéjével készült a Megasztár versenyzője.
Kaszás Attilát kellett színpadra állítania Puskás Petinek, ez pedig mindenkiben érzelmi vihart élesztett.
Gálvölgyi János és lányai együtt léptek színpadra. Dorka és Eszter ritkán szerepelnek az apjukkal.
Közel egy éve már, hogy Szász Júlia a Rómeó és Júlia című darabban több méter magasról lezuhant a díszletről a Nemzeti Színházban. A színésznő azóta már távozott a teátrumból és a Centrál Színházhoz igazolt. Szombat este megvolt az első nagy visszatérése is, amelyekről fotók is készültek.
Mindenki elámult a sztármamin.
Tehetségkutató műsoroktól kezdve a szürke hétköznapokon át a pénzügyeiről is mesélt a „szerelemre született” Zoltán Erika a Blikk Sztárchat című műsorában.
Király Linda az utóbbi években hatalmas változáson ment keresztül, és mindent megtett azért, hogy újra egészséges embernek mondhassa magát. Nem csak testileg, hanem lelkileg is igyekszik fejlődni, amihez az is hozzátartozik, hogy új feladatokat is vállal.
A Sztárban Sztár All Stars második hétvégéjén sem unatkozhatnak a nézők: a fergeteges átalakulások mellett váratlan humoros pillanatokat is láthatnak bőven. Ezúttal Till Attila rohant be a színpadra egy olyan kellékkel, amire senki sem számított.
Till Attila minden idők bevonulásával nyitotta meg a Sztárban Sztár All Stars második hétvégéjét, az első színpadra álló énekes pedig nem kis kihívást kapott a Csoportos Rangadók Éjszakáján. Hevesi Tamás egy héttel ezelőtt nagyon simán továbbjutott a versenyben, operát énekelve, most pedig a pop királyát kellett megformálnia. Elvis Presley-vel pedig még ő maga is vélt felfedezni némi hasonlóságot magával.
Második hétvégéjéhez érkezett az ország legnagyobb házibulija, és a jól sikerült első hét után a jelek szerint ezúttal is egy katartikusan izgalmas este elé nézünk. Tilla egy eszméletlen bevonulással meg is nyitotta a csoportos rangadók első éjszakáját, amit a zsűri sem hagyott szó nélkül.
A Sztárban Sztár 10. évada, a Sztárban sztár All Stars igazi sztárparádét ígér: íme a 24 versenyző.
Mi is megírtuk tegnap a hírt, miszerint életének 86. évében elhunyt a Kossuth- és Liszt-díjas érdemes és kiváló művész, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze. A teátrum mély fájdalommal tudatta, hogy saját halottjának tekinti Berczelly Istvánt, aki még 1968-ban mutatkozott be először, ráadásul vendégként, Valentin szerepében. Az operaénekes számos kitüntetésben részesült a pályafutása során, 2000-ben ment nyugdíjba, de 2016-ig még fellépett.
A színésznő a TV2 Szerencsekerék című műsorában vallott arról a pillanatról, ami örökre az emlékezetébe vésődött.
Mindenki szeme láttára csókolózott a színpadon Péterfy Bori és Pálma Anna. Az énekesnő és a színésznő felrobbantotta a Csinibaba fesztivált.
A kis Márk álma ezzel valóra válhatott, édesapja nem is lehetne rá büszkébb.
Legalább kilenc ember, köztük egy gyermek is életét vesztette szerdán, miután Mexikóban egy kampányrendezvényen összeomlott a színpad.
Tiszteletre méltó, de vajon kifizetődő-e, ha egy művész, pláne a nézők megbecsülését és ragaszkodását elnyerni hivatott színész felvállalja politikai nézeteit? A szórakoztatás mellett elvárás, hogy tartson tükröt a mindenkori hatalomnak, megmutatva a gyengéit, éljen a kritika művészi eszközeivel. Vannak országok, ahol az a természetes, ha a támogatandó politikai erők mögé felsorakoznak.
Charles Spencer Chaplin 135 éve, 1889. április 16-án született Angliában. Minden idők legnagyobb nevettetőjének tartják, akinek élete tele volt meglepő fordulatokkal. Ezekből szemezgettünk.
A színésznő azt mondta, meg fogja érezni, amikor már nem fér bele, hogy ennyit mutasson magából.
Napra pontosan 22 évvel ezelőtt érkezett a szomorú hír, miszerint a legendás humorista, Hofi Géza elhunyt. Élete során számos arcra csalt mosolyt, még az utolsó napján is jókedvű maradt. Az évforduló alkalmából összeszedtünk olyan titkokat és érdekességeket, melyeket eddig talán nem tudott a humoristáról.
A büszke anyuka a gyönyörű kislányát is megmutatta a közönségnek, aki nő mint a gomba.