A sztrók utáni gyógyulás csodája: Andrea álmokban talált vigaszt és erőt
A sztrók után a tornának köszönheti, hogy ismét teljes életet élhet.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
A sztrók után a tornának köszönheti, hogy ismét teljes életet élhet.
Lajsz András igen nehéz hónapokon van túl. A koktélkirály idén májusban veszítette el imádott feleségét, Barta Zsuzsát, a gyász pedig teljesen maga alá temette őt, lelkileg és testileg is. Mint kiderült, augusztus elején ismét kórházba kellett szállítani a neves mixert, miután hatodszorra kapott szívrohamot.
Sokan elengedik magukat, amikor padlóra kerülnek. Schobert Norbi azonban nem panaszkodott, pedig az elmúlt egy év talán élete legsötétebb időszaka volt.
Óriási fordulat következett be Kulka János szakmai életében: a Nemzet Színésze címmel kitüntetett művészt hamarosan ismét főszerepben láthatják a rajongók a színpadon. A színészt a szeptemberben a nézők elé kerülő Halál Velencében című előadásban láthatjuk majd.
Kulka János hamarosan visszatér a színpadra, a Nemzet Színészét ugyanis a következő évadban Csuja László Halál Velencében című Thomas Mann-rendezésében láthatjuk majd.
Noha Schobert Norbi egy ideje már visszavonult, és a háttérből segíti felesége, Rubint Réka üzleti fejlődését, a fitneszguru továbbra sem tétlenkedik. 53. születésnapjára pedig – túl két szívműtéten és két sztrókon – csak annyit kíván magának, hogy még húsz évig egészségben élhessen.
Gabriella története igazi lavinát indított el a Tik-Tok-on. A Metropol videóját, már félmillióan látták, én nagyon sokan jelezték, hogy segítenének a bajba került asszonyon.
Anastasiát már születése előtt sem kímélte a sors: a kislány az anyaméhben kapott sztrókot, majd súlyos epilepsziás rohamokkal is meg kellett küzdenie. A kis Anastasia igazi kis hősként viselte a rámért megpróbáltatásokat, sőt életvidámságával és talpraesettségével igazi kis példaképpé vált.
A baji 5 éves kislányra nyitott koponyaműtét várna.
Az 5 éves Kinga koponyaműtétre vár, ám sajnos ismét sztrókot kapott.
Még az orvosokat is sokkolta az édesapa állapota, akit lánya vitt be a kórházba.
A hét és fél éve sztrókon átesett Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész úgy érzi, elfogytak mellőle a barátok, a kollégák, ezért üresen telnek a napjai.
Rendhagyó vendégei voltak Friderikusz Sándor csütörtöki podcastjának. Kulka János, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész nővére, Kulka Janina, patológus orvossal együtt mesélt hét éve történt sztrókjáról, mindennapjairól és emlékezett vissza gyerekkorára.
A koktélkirályt októberben sürgősen kórházba kellett szállítani, de alig egy hónappal később már úgy tűnik, újra a régi.