Hogyan vészelheted át a vizsgadömping árnyékolt ünnepi időszakot az egyetemen

A december sokunknak az adventről szól, hangolódunk az ünnepekre, kicsit lelassulunk és élvezzük a karácsonyi filmeket egy forró kakaó társaságában. Azonban az egyetemistáknak egyéb teendőik is akadnak ilyenkor. Zárthelyi dolgozatok sorozata előzi meg a félév egyik legfontosabb tanulmányi eseményét, a vizsgaidőszakot. Magyarországon decembertől februárig tart ez a megterhelő időszak, megkérdeztük az egyetemistákat, hogyan küzdenek meg a vizsgákkal az idei félévben, illetve egy külföldön tanuló magyar diák is megszólalt az eltérésekről.

Bűbájos Táncok és Kihívások: Az Ötödik Élőadás Rangadója – Friss Fotókkal

Új időpontban folytatódott a Dancing with the Stars ötödik élő adása. Vomberg Frigyes és Südi Iringó távozása után, ezen a héten már csak hat páros maradhat bizonyíthat a zsűrik előtt. A műsor előrehaladtával egyre kiélezettebb a verseny, és fokozatosan nő a feszültség. Főleg úgy, hogy továbbra is kérdéses, hogy ki áll ma Szabó Zsófi mellett színpadra.

Az áldozat elhihetetlen ára: Egy anya képtelen kordában tartani a saját pénzét, miközben gyermeke sorsa forog kockán

Ha valaki azt hiszi, nincs a világon olyan szülő, nevelő, aki a beteg gyereke gyógyítására, életére szánt pénzt magára költi, az óriásit téved. Van. Nem az amerikai álomgyár huszadrangú filmjeiben, nem is valami elmaradott, harmadik világbéli országban, ahol akkora a szegénység, hogy minden fillérnek értéke van. Nálunk történt, a magyar fővárosban, a napokban.

A tragédia utáni újrakezdés: Gyöngyi története a baleset áldozataként

Ugyan már két és fél hónap eltelt a tragédia óta, egyelőre képtelen feldolgozni a történteket az a taxis, akinek az autóját erőszakkal, dulakodás után rabolt el egy ámokfutó, aki ezután a forgalommal szemben felhajtott az Árpád hídra. A történet folytatása sajnos ismert: az elkövető, B. Rolandon kívül életét vesztette egy fiatal jegyespár, akinek tagjai frontálisan ütköztek a drogos bűnözővel. Ahogy egy másik taxiban utazó négy személy, amely beléjük csapódott, úgy a lopott jármű tulajdonosa, Ábrahám Györgyi is súlyosan megsérült, miközben az élete árán próbált küzdeni a kocsijáért.

Iskolai tragédia: 12 éves fiú késelte meg társát – Az áldozat édesanyja félelemmel telve várja a lehetséges bosszút

Rendőrautók cikáznak a Debrecenhez közeli kisváros, Hajdúhadháza szélső utcáin. Egy 14 esztendős kisgyereket keresnek, Balog Krisztofer néhány napja szökött meg a javítóintézetből, ahol egy jogerős bírói ítélet szerint négy évet kellett volna eltöltenie. Pontosabban, ebből már kettőt leült, hiszen tizenkettő volt, amikor aljas indokból kétszer megszúrt egy vele egykorú fiút a nyílt utcán.

Szörnyűséges jelenetek a mosonmagyaróvári Kíra késes támadásáról: „Meg akarta tőle venni a tőrt, de őt végül megszúrta”

Vérfolt a csendes udvaros társasház kapuja előtt, vércseppek a belvárosi dohányboltnál a járdán. Civil ruhás nyomozók járják a helyszíneket, kutatják, faggatják a tanúkat – a 19 éves Zs. Kíra késes ámokfutása brutális nyomokat hagyott a helyszíneken és a városka lakóiban is. A lány a lakásukon szombat délután többször is megszúrta az édesapját, majd a velük élő nagymamáját is. Utána menekülés közben az utcában késelt meg egy férfit, végül egy trafikban fogták el, ahol szintén megszúrt egy vásárlót.

Árpád hídi baleset: Rémálmok és fájdalmas találkozás a kórházban a lopott kocsi tulajdonosa és a letarolt taxis között

Drámai, s egyben megható pillanatok játszódtak le hétfőn délután, amikor a kórházban találkozott egymással az Árpád hídi szerencsétlenség két taxisa. A sorsuk az akaratuk ellenére immár örökre összefonódott. Ábrahám Györgyi – akinek a kocsiját erőszakkal rabolta el a halálos balesetet okozó ámokfutó – látogatta meg a betegágyán Nagy Tamást, aki az utasaival részese volt a karambolnak. A felépülésük után visszatérnek fuvarozni, de még messze a testi-lelki gyógyulás.

Az ijesztő eset: Tamás brutális gyilkosságai a Rapdalban

Beteges gondolatait dalszövegbe öntve, rappelve adta elő azon a hangfelvételen, amit a számítógépén találtak a nyomozók az elfogása után N. Tamásnak, aki már régóta fantáziált emberölésekről. A Pécsi Törvényszékre a büntetés-végrehajtási intézet maszkos kommandósai vezették elő a börtönből, a 21 éves, jól fésült fiatalember elegáns öltönyt és szemüveget viselt. Ugyan a hajából már kikoptak a szőke csíkok, a többi vonásában megtartotta azokat a jegyeket, amik a hírhedt amerikai sorozatgyilkosra, Jeffrey Dahmerre emlékeztetik.