A kormány jelentős lépése a gyermekétkeztetés területén: Rétvári Bence beszámolt az összeg megnégyszerezéséről
Már több mint 130 milliárd forintot fordít erre.
Légy mindig az események sűrűjében!
Címke leírása
Már több mint 130 milliárd forintot fordít erre.
Az oktatáskutató szerint a kormány az oktatásban régóta nem lát semmilyen politikai kockázatot. A mobiiok tiltása és a Madách igazgatójának sorsa pedig jól mutatja, hogy a szakmai problémákra csak rendészeti válaszaik vannak.
Brutális hőséggel kezdődik meg az idei tanév.
Hétfőn 1,5 millió gyermek számára kezdődik meg a 2024/2025-ös tanév.
Íme a szeptember 2-től érvényes menetrendek!
Pénteken a Kossuth rádió ‘Jó reggelt, Magyarország!’ című műsorának volt a vendége Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára. A műsorban az iskolakezdésen felül szóba került a telefonok korlátozásával kapcsolatos szabályozás is. A Madách Imre Gimnáziumban történt ügyről azonban nem beszélt.
Ismerd fel, ha túlságosan szorong a gyerek az iskolakezdéstől.
Szeptember másodikán indul a tanév: megnéztük, mennyibe is kerülhet egy első osztályos gyerek felkészítése az iskolai tanévre.
A helyszínen körülbelül két tucat elkeseredett szülő gyűlt össze délelőtt, sok gyerek bent van az épületben. Egy órára ígértek tájékoztatót.
Ceruzákat tolltartókat és egyéb tanszereket vizsgált a fogyasztóvédelem a laboratóriumában.
Mutatjuk, milyen támogatásokat vehetnek igénybe a családok.
A székesfehérvári Vasvári Gimnáziumban különösen nagy volt a felháborodás, miután a minisztérium elutasította a korábbi igazgató pályázatát, de végül itt is az egyik tanár veszi át a vezetést. Ő is csak ideiglenesen.
Már nincs egy hónap és újra be kell ülni az iskolapadba, ezért itt az ideje a ráhangolódásnak. A felkészülés azonban elsősorban nem azt jelenti, hogy megvásároljuk a következő évi tanszereket. Sokkal inkább arra kell időt és energiát fordítani, hogy a gyermekek lelkileg és mentálisan is felkészüljenek az új kihívásokra.
Idén is jelentős terhet ró a magyar családokra az iskolakezdés.
Az állam, az önkormányzatok és a munkáltató is adhat iskolakezdési támogatást.