A Fény Szolgálatában – Győri villanyszerelők rejtélyes gyilkosságának megoldása

É. Imrét már közel hét éve tartja a hatóság a látkörében, két korábbi dolgozója eltűnése miatt. Mind a két férfit találkozóra hívta, ám utána se Orlik Vilmos, se Mácsik Zoltán nem került elő többé. Az ügy során több bizonyíték is arra utalt, hogy É. Imre fegyvert használhatott, amikor Zoltánt megölte, ám É. Imre azt is tagadta, hogy bármikor lett volna lőfegyvere. Azonban ez az állítása egy új bizonyíték alapján most megbukhat….

A Pogány-Koltai család hosszú peres küzdelme – Vajon itt az véget?

Szendvicsekkel, ásványvízzel megpakolva érkezett Pogány Judit színművésznő a Markó utcai bíróságra. Fáradtnak látszott, mondta is, hogy előző este játszott, s most is színpadra kell állnia, de ahogy korábban, most sem szalasztotta el, hogy ott legyen a bíróságon a gyermeke mellett. Hosszú tárgyalásra készültek, s nem csak a fiáról gondoskodott, hiszen a vádlottak sorában P. Koltai Gábor barátai, az édesanya régi ismerősei is szerepelnek.

Az igazság fényében: Az anya elítélése, aki megtagadta a sértett lány hitelességét nevelőapja szexuális bántalmazásával kapcsolatban

Kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt jogerősen két év börtönbüntetésre – végrehajtásában öt évre felfüggesztve – ítélt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla egy nőt, aki éveken át nem hitte el lányának, hogy a nevelőapja szexuálisan bántalmazza – közölte a Győri Fellebbviteli Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Az aszódi családirtó tárgyalásának megrendítő drámája: Emlékezetes pillanatok az utolsó szavakkal és a szívszorító búcsúval, ahogy a mérnök lányait álmukban baltával kivégezte

Másfél évvel az egész országot sokkoló családirtás után végre pont került a kislányait álmukban baltával kivégző gépészmérnök ügyére. A Budapest Környéki Törvényszék tárgyalótermébe csütörtök reggel kéz- és lábbilincsben vezették be a kistermetű, csontsovány L. Tamást, aki rezzenéstelen arccal, leszegett fejjel csoszogott a büntetés-végrehajtási intézet maszkos kommandósai kíséretében.