Szíriai menekültek forradalma Európában: Melyik városokban lázadnak?

Több ezer ujjongó szíriai polgár gyűlt össze vasárnap Berlinben és más európai városokban, zászlókat lengetve és öröménekkel ünnepelve Bassár el-Aszad elnök bukását. A német fővárosban 5000 ember vonult utcára. Sokan a szíriai ellenzék zászlaját vagy „Szabad Szíriát” és „Szabadságot” feliratú táblákat lengettek, de voltak, akik „Allahu Akbar!”-t kiabáltak.

Hasba rúgással zárult az alpolgármesteri poszton való osztozkodás Zuglóban

Belső feszültségek miatt lemondott választókerületi elnökségéről és a DK-ból is kilépett zuglói Horváth Zsolt korábbi alpolgármester. Ebben közrejátszhatott az is, hogy a múlt heti taggyűlésen, ahol nem őt jelölték alpolgármesternek, – noha kampányban erőteljesen kiállt Rózsa András momentumos polgármesterjelölt mellett. Távoázásában ugyanakkor közrejátszhatott, hogy kiderült, egy szóváltást követően hasba rúgta párttársát, Tóth Attila önkormányzati képviselőt.

Trokán Péter megrázóan reagál Verebes Linda ügyére: „A döbbenet még nem múlt el bennem”

Verebes Linda hétfőn terjedelmes bejegyzésben árulta el közösségi oldalán, hogy szülési szabadsága alatt elbocsátották a Veres 1 Színházból. A színház erre válaszként azt írta, ők több szerepet is felajánlottak neki visszatérése után, ugyanis minden döntést kompromisszumra törekedve hoznak meg. A színésznő távozása azonban így is hatalmas döbbenetet váltott ki kollégáiból, most Trokán Péter is megszólalt az ügy kapcsán.

Az igazság hangja: Udvaros Dorottya beszámolója a Vígszínház belső világáról

Udvaros Dorottya 70 évesen sem érzi azt, hogy eljárna felette az idő, mivel úgy gondolja, akinek fontos feladatai és hivatása van, az lassabban öregszik. Színésznőként egy percre sem áll meg, tele van a naptára annak ellenére is, hogy Vidnyánszky Attila nem újította meg a szerződését a Nemzeti Színházban. Felvállalta a véleményét Szász Júlia és Horváth lajos Ottó balesetével kapcsolatban is.

Sándor Péter: Az operettszínházban háromszoros műtét után újra feláll a színpadra

Sándor Pétert év eleji megnyilvánulásai és viselkedése miatt menesztette az Operettszínház. A fiatal színész testi-lelki egészségére az elmúlt hónapok kálváriája olyannyira hatással volt, hogy többször is meg kellett őt műteni. Sokak örömére azonban nemrég kiderült, hogy a következő évadtól már újra láthatja őt a közönség a teátrumban, ahol több korábbi szerepét is visszaveszi.

A TV2 fontos személyének lemondása: Egy fontos kiválóság távozása a TV2-től

Távozik a TV2 Csoport produkciós és kreatív igazgatói posztjáról Ökrös Gergely, hogy a családi vállalkozására összpontosíthasson. Ökrös két és fél év alatt jelentős munkát végzett a TV2-nél és a szlovén Planet TV-nél is, a jövőben tanácsadóként továbbra is részt vesz a televíziós projektekben. A TV2 Csoport vezérigazgatója, Pavel Stanchev köszönetet mondott Ökrösnek az eddigi teljesítményéért.